húsvét 4. vasárnapja 2020.05.03

A év húsvét 4. vasárnapja 2020

Húsvét 4. vasárnapja a Jó Pásztor vasárnapja, a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja. Mint minden közösségben, az Egyházban is szükség van sajátos szolgálatokra, és a vezetők különös szereppel bírnak Isten népében. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy mit sem ér a pásztor nyáj nélkül. Mennyit ér, ha a pap a templomban hirdeti az igét, de nincs mellette mögötte a közösség, amely megtartja őt, és amelyet ő vezet, táplál?

Ezen a vasárnapon felerősödik a katolikus egyház és a katolikus

hívek identitása, mert a szentmiséken tudatosul egy továbbfejlesztett szereposztás, amely szerint:

Akol = római katolikus egyház;

Juhok = katolikus hívek;

Ajtó = Jézus, pápa, püspök, pap;

Béres = a rossz egyházi vezető;

Tolvaj, rabló = szekták, liberális vallások.

Ezek mellett a szereposztások mellett azonban van egy egyéni, ha úgy tetszik családi, közösségi értelmezésű szereposztás is:

Akol = a család, a közösség ahová tartozom;

Ajtó = a valódi Jézus megismerése, hogy ne rossz ajtón át közlekedjem;

Béres = akik körülöttem élnek, de ha bajba kerülök, elhagynak; Tolvaj, rabló = akik időt, pénzt és szeretetet lopnak tőlem és a családomtól.

Ha Jézus a Jó Pásztora életünknek, akkor:

• Az e világi nehézségek teremthetnek zavart az életünkben, de mégsem rendítik meg létezésünk alapjait.

• Egyre kevésbé van késztetésünk arra, hogy önmagunkat megkülönböztessük embertársainktól.

• Evilág dolgaihoz ragaszkodásunk lazul, könnyedébben tudunk elengedni, oda-adni, de szükség esetén bűntudat nélkül élni is ezekkel.

Jézus azt mondja magáról, hogy „én vagyok az ajtó”! A kép megértéséhez tudnunk kell, hogy a nyájat az est közeledtével karámba terelték, amelynek egyetlen nyílása volt. Ide feküdt le a pásztor. Csak rajta keresztül lehetett ki- és bemenni. Ő volt a karám „élő ajtaja”. A jó pásztor védi, óvja, táplálja, tereli nyáját. Nem kihasználja… Hivatások vasárnapján ne a papunk lelkiismeretét vizsgáljuk, ne azon töprengjünk, hogy milyen papot szeretnénk, milyen papra lenne szükségünk, hanem vizsgáljuk a magunk életét! Ha úgy éljük meg keresztény hivatásunkat, hogy öröm számunkra Jézushoz tartozni, akkor a bennünket körülvevő közönyre, önzésre a szeretet dinamikus erejével reagálunk. Ha lesznek élő, életerős közösségek, akkor biztosan lesznek –„kitermelődnek” – jó vezetők, papok is!

Az önhitt ember kisajátította magának az ajtót is, az utat is, sőt magát Istent is. Fordítsuk meg becsületesen a mondatot: Aki rajtunk keresztül megy be, akiknek mi vagyunk az ajtó, mit talál ott belül, az életünk közepében? Akarunk-e lenni, és vagyunk-e ajtók, világosság, támasz, biztonság és élet mások számára is, vagy csak magunkkal vagyunk elfoglalva? Merünk-e ellentmondani a társadalmi elvárásoknak? Merünk-e, ha kell, mindent újra gondolni, vagy megelégszünk a nyáj melegével és vitatható biztonságával? Merünk-e szabadon gondolkozni, és másokat is gondolkozni hagyni Istenről és a vele való kapcsolatról, vagy mint a nyáj engedelmes bárányai, megyünk és legelünk, mert mondják, és ha kell, parancsolják. Vállaljuk-e, hogy ajtók legyünk, amelyen mindenkiki-bejár, és legelőre, életre talál, annak a félelme nélkül, hogy tolvajnak, rablónak, idegennek, ellenségnek bélyegeznék? Nyitva van az életünk, vagy csupán ügyes a kirakatunk?

Uram, Jézus Krisztus!

Azt mondatd a juhokról, hogy: „Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” És mi hányszor vagyunk oktalanabbak a birkáknál. Ha valaki elküld egy hangzatos cikket a korona járványról, máris továbbítjuk. Ha valaki úgy hivatkozik bármire, hogy ez biztosan igaz, mennyiszer nem nézünk utána, és követjük. Még a legalaposabb utána járás mellett is volt, hogy tovább küldtem egy-egy cikket, melyről kiderült, hogy átverés. Uram, add, hogy ne legyek oktalanabb a birkáknál, akik riadtan menekülnek az idegenek hangjától. Legyek én is óvatos, ha nem vagyok biztos a dolgokban, ha nem látom az igazi élő forrást. Legyek óvatos, ha azt sejtem, ez nem Jézusnak és az ő egyházának a hangja. Tudom, annyi inger vesz körül. Annyi program, hívó hang. Ezek mind belekeverednek vágyaimba, a gondolataimba egyaránt. Jó pásztor vasárnapján kérlek Jézusom, hogy legalább a juhok bölcsessége, óvakodása éljen bennem. És csak téged és tanítványaidat kövessem. - Ámen!

Cantalamessa atya, a Vatikán szónokának elmélkedése, húsvét 4. vasárnapjára:

Jó Pásztor vasárnapja van ma, de most ne a jó pásztorra figyeljünk, hanem ellenségére.

         Ki az, akit „tolvajnak” „idegennek” hívnak? Jézus elsősorban korának hamisprófétáira és az álmessiásokra gondol, akik úgy állították be magukat, mint Isten küldötteit és a nép felszabadítóit, de valójában semmit sem tettek, hanem a népet küldték halába magukért. Ma ezek az „idegenek” azok, akik nem lépnek be lépnek be a kapun, hanem alattomosan a karámhoz mennek, hogy „lopjanak” a nyájból és „megöljék” a bárányokat, fanatikus látnokok vagy ravasz haszonlesők, akik spekulálnak az igaz hitről és az emberek hiszékenységével. Most azokra a szekta alapítókra és vezetőkre gondolok, amelyek az egész világon burjánoznak.

         Amikor a szektákról beszélünk, óvatosnak kell lenni és nem szabad mindenkit ugyanarra a szintre tenni. Például, a protestáns evangélikusok és pünkösdiek nem szekták. Évek óta a Katolikus Egyház hivatalos párbeszédben van velük,  nem úgy, mint a szektákkal.

         Az igazi szektákat bizonyos jellemvonásokból lehet felismerni. Mindenekelőtt hitvallásukra kell gondolni, amely nem osztozik a keresztény hit alapvető pontjaiban, mint például nem vallják Krisztus istenségét vagy a Szentháromságot, vagy keresztény tanokkal összeegyezhetetlen elemeket vallanak – például a reinkarnációt. Ebből a szempontból ezek a szekták valóban „tolvajok”, akik próbálják a híveket elvinni eredeti egyházukból és saját követőivé tenni őket.

         Ezek a szekták sokszor erőszakosak és vitatkozók. Mindig több időt töltenek azzal, hogy vádolják és kritizálják az Egyházat, Máriát és mindent, ami katolikus, ahelyett, hogy saját pozitív eszményeiket terjesztenék. Ellentétbe kerülnek Jézus evangéliumával, amely szeretet, édesség és mások szabadságának tisztelete. Az evangéliumi szeretet hiányzik belőlük.

         Jézus biztos kritériumot ajánlott, amelyről megismerjük ezeket: „Vigyázzatok – mondta – a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe öltözködnek, de alatta ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket!” (Mt 7,16) A szekták leggyakoribb gyümölcsei a megosztott családok, a fanatizmus és apokaliptikus várakozás a világvégére, amelyek sokszor szemben állnak a tényekkel.

         Van egy másikféle szekta, amely a keresztény világon kívülről, s általában Keletről érkezik el hozzánk. Azokkal ellentétben, akikről eddig beszéltünk ez legtöbbször nem erőszakos. Valójában „báránybőrbe” öltözve jelenik meg, a mindenség szeretetéről prédikálnak, a természet szeretetéről és keresik mély önmagunkat. Gyakran szinkretikus tanokat hirdetnek, vagyis különböző vallások elemeit szövik egybe, amint az a New Ageről is elmondható.

         A hatalmas lelki kár, amit ez okoz azoknak, akik engedik, hogy meggyőzzék őket ezek az új messiások az, hogy elveszítik Jézus Krisztust és Vele együtt azt a „bőséges életet”, amelyet Ő hozott el. Közülük néhány szekta mentálisan is veszélyes és a társadalmi rendre nézve is! A leigázás visszatérő esetei vagy a csoportos öngyilkosságok megmutatják nekünk, azt, hogy mit tudnak művelni egyes fanatikus szektavezérek.

         Amikor a szektákról beszélünk, akkor nekünk is ki kell mondani: „mea culpa”. Az emberek gyakran azért mennek el szektákba, mert keresik az emberi melegséget és a közösség támaszát, amelyet nem találtak meg az egyházközségekben! (R. Cantalamessa)