Karácsony 2016, ez az ünnepi mise beszéd, dec. 25
Kedves Testvérek!
Nagy öröm van ma a földön. Jézus megszületett.
Ennek a nagy örömnek van egy olyan forrása, amit csak mi, hitünket gyakorló keresztények tudunk. Tudniillik azt ünnepeljük ma, hogy Isten belépett a mi világunkba!
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Olvastuk az imént János evangéliumából (Jn 1,14).
Az Atyaisten örök Fia, Mária fiaként emberré lett, hogy bennünket, embereket isteni életében részesítsen. Sötét ez a világ, és mélységesek fájdalmai. A karácsonykor ünnepelt esemény azonban azt tárja elénk, hogy Isten igent mond erre a világra, hűségesen szereti, még a bűnösöket is, és magához vonzza őket. Isten az élet barátja. Az ember élete egy adott pillanatban kezdődik, de a testi halál ellenére örökké tart, mert a halál után jön az örök élet. Az Isten szeretete ugyanis hűséges. A szeretet és annak alkotása örökké megmarad. Az Isten országába torkollik - minden drámájával együtt - az egész világtörténelem.
Mert velünk az Isten, és velünk lesz örökké.
Az Isten Fia szegényen jött el – az egyszerű emberek, a szegények közé. Nem díszes palotában, hanem istállóban született. Nem a korabeli nagyurak és írástudók jönnek hozzá, hanem a munkásember pásztorok. Nem a gazdagok és hatalmasok lesznek kegyeltjei, hanem a szegények. Nem az egészségesekhez jött csak el, hanem a betegekhez. Ezért szól a karácsonyi üzenet mindenkinek, a földkerekség túlnyomó többségét képező, egyszerű, hétköznapi embernek.
Így eljutottunk karácsony teljes misztériumához. Azért szabad önfeledten ünnepelni, mert velünk a szerető Isten. Azért hihetünk a világosság győzelmének, mert "Isten világosság, és nincsen benne sötétség" (1Jn 1,5), Jézus pedig "a világ világossága" (Jn 8,12), és aki őt követi, "nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága. Azért örülhetünk minden gyermek születésének, mert Betlehemben megszületett az istengyermek, mindnyájunk üdvözítője. Azért hihetünk az anyai szív üzenetének, mert az Istenünk mondja nekünk: "Ha egy asszony meg is feledkeznék csecsemőjéről, én akkor sem feledkezem meg rólad" (Iz 49,15). Karácsonykor a Szűzanyát nézzük, a gyermek Jézussal az ölében, ő Isten anyai szeretetének tökéletes tükörképe.
Ezért örülünk tehát karácsonykor. Minthogy pedig ez az öröm Isten öröme, ezért ezt az örömet senki tőlünk el nem veheti.
Izajás próféta egykor úgy jövendölte meg a Messiást: Jön, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. (Iz 52,7) – olvastuk a mai olvasmányban üzenetét.
Valóban, Jézus evangéliumot, azaz jó hírt hoz. Nem vagyunk elveszve, Isten felemel, és üdvözít bennünket.
A jó hír nem biztos, hogy azonnal jó érzéssel tölt el. Kizökkent a megszokásból, és ez kényelmetlenséggel jár. Ez azért csalóka dolog, mert a rossz hír is kizökkent a megszokásból, és felkavar. Van azonban egy nagy különbség. A jó hír apránként átitatja lelkünket, a rossz hírt viszont hamar megunjuk. Ami jó, azt jólesik még egyszer olvasni, hallani, ami rossz, azt viszont szaporítani kell, hogy lekösse az embert. Ez a bulvárlapok világa. Aki sokat olvassa, ugyanolyan szétszórt és kapkodó lesz, mint minden ilyen újság. A rossz híreknek semmi köze egymáshoz. Vigyáznunk kell, hogy ne lelki moslékkal táplálkozzunk.
Ami fontos és értékes dolog, az nem ismétlődik újra percenként. Azt nem kell felnagyítani. Ezek a hírek az életről szólnak, átsugárzik rajtuk egy tiszta világ.
A gonoszlélek felkavar és úgy hagy, ahogy vagyunk. Isten felkavar, hogy lépjünk be az ő világába, és ott tisztuljunk le.
A sokféle szeméthez nem kell sokféle seprű, csak egyféle. A sokféle féligazságot, és önző túlzást csak egyféle teljes igazság győzi le.
Jézus békét hirdet.
Jézus az, aki békét hirdet a tiszta szívűeknek. A mennyei békesség nem más, mint az összes javak teljessége, amikor semmi sem hiányzik az életünkből. Amikor részcélokat érünk el, ez a földi békesség. Jézus pedig a mennyei békességet hirdeti azoknak, akiknek a szíve alkalmas arra, hogy befogadja ezt a békét. A lélek tisztasága kell hozzá. Ezért van az, hogy a lelki ember nem bánja, akármilyen megtisztuláson kell is végigmennie. Az Istenre várakozó ember szíve békéjében Istennel találkozik. Amikor ugyanis Isten a békét adja, akkor nem valamit ad, hanem önmagát! Ő az összes javak teljessége, aki a mi békességünk lesz.
„Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét!”
Énekelhetjük ajkunkkal, de még inkább a szívünkben is: „Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét!” Ahogyan ajkunkat beszédre nyitottuk, tárjuk ki a szívünk ajtaját is egyre tágasabbra, s engedjük, hogy Isten békéje egyre jobban behatoljon szívünk mélyére! Az Ószövetség „evangélistája”, örömhír-hozója mondja: Isten nyugalmat és békét ad (Iz 26, 2).
Karácsonykor arra kell készítenünk a szívünket, hogy ezt a nyugalmat és békét, mint Isten ajándékát fogadhassuk be!
„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást.” És már a megvalósulás képe is feltűnik a prófétai látomásban: „az Úr felemelte szent karját…, szabadulást szerez Istenünk.” A próféta még csak jövendölt erről, Karácsony azonban a megvalósult ígéret ünnepe. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott”, az isteni szó, azért, hogy érthetővé legyen testet öltött, kisgyermek alakjában jött közénk. Érthetővé, és megérinthetővé tette magát. Közel jött hozzánk. Ez Isten kezdeményezése. Testté lett, köztünk lakott.
Jézus születése, a megtestesülés olyant volt, mint egy szívátültetés. Kétezer évvel ezelőtt Isten az emberiség történelmébe beoperálta az Úr Jézust. Karácsonykor azt akarja, hogy mi is befogadjuk, beengedjük az életünkbe. Hogyha ezt megtesszük, az új élettel, az ő kegyelmét és erejét is megkapjuk. Isten a maga részéről az első Karácsonykor a lehető legnagyobb lépést tette felénk, és ma sem szűnik meg szeretettel közeledni hozzánk. Most már rajtunk múlik, hogy élünk-e a felkínált új lehetőséggel.
Szent John Henry Newman bíborost idézem befejezésül, aki Krisztus eljöveteléről így ír:
„Isten egészen titokzatos módon háromságos: úgy jön el megítélni a világot, hogy közben a mennyben marad, s miközben megítéli a világot bennünk is van, támogat is minket, és bennünk halad előre, hogy mintegy Önmagával találkozzon. A Fiúisten kívül van, de a Szentlélek Isten belül. Amikor a Fiú kérdez, a Lélek válaszol. A Lélek számunkra biztosítva van, és ha engedünk kegyelmi indíttatásának, hogy értelmünket és akaratunkat az égiekre irányítsa, és eggyé váljon velünk, akkor Ő bizonyosan bennünk marad, és reményt ad nekünk. Velünk lesz majd, és megerősít minket.”
Adjon az Úr mindannyiunknak boldog karácsonyt, hisz velünk az Úr Jézus, és velünk is marad! Ámen!
Éjféli mise beszéd:
Kedves testvérek!
„A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában.” Halottuk az imént az evangéliumból.
Volt egyszer egy szép betlehemi éjszaka, amikor összeölelkezett az ég és a föld. Megszületett a Megváltó.
A világ teremtésekor az ősbűn, az eredendő bűn után az ember, Ádám és Éva elbujdostak a kert fái között, az addigi jó kapcsolat Isten és ember között átalakul. Már nem szemtől szembe beszélgetnek egymással. Karácsonykor a közénk jövő Istengyermek ezt a kapcsolatot akarja helyreállítani. Karácsony az összeköttetések ünnepe. Az egyházatyák ezt a titkot így fogalmazták meg: „Krisztus születésével az ég és a föld összeköttetésbe léptek. Ma az Isten a földre jött, és az ember fölszállott az égbe!”
Ennek az összeköttetésnek egyik fő hatása: fény jött a földre! Megvilágosodott az emberi életnek az értelme. Világossá lett, hogy a Föld önmagában nem elég az ember boldogságához. Az emberi élet értelmét ez az összeköttetés adja, eljuthatunk az égbe, találkozhatunk Istennel. Az élő istenkapcsolatból erőt kapunk.
A régi népi világ „csillagnak” is nevezte a gyermekeket. A gyermeket, aki fényt hoz, és aki a régiek szerint hét esztendős koráig még Isten tenyerén él, és csak ezután „érkezik meg” teljes egészében a földi világba. Jézus szavai szerint viszont felnőttként legyünk újra olyanok, mint a gyermekek, nyitottak, kérdezők, figyelők.
Jézus születésével új szakasz kezdődött a világ és minden ember egyéni sorsában: Jézus saját személyében hidat vert az ég és a föld, Isten és az ember között. A szentek már révbe értek, átmentek a hídon, mi viszont reménnyel a szívünkben, égre emelt tekintettel valljuk, hogy nyitva a mennyország ajtaja, az angyalok hirdetik az örömhírt.
Egy középkori legenda szerint két szerzetes azt olvasta egyszer egy régi könyvben, hogy a világ végén van egy hely, ahol a föld és az ég találkozik. Elhatározták, hogy megkeresik, s mindaddig vissza sem térnek, amíg meg nem találják. Bebarangolták az egész világot, kiálltak számtalan veszélyt, mindenféle nélkülözésben volt részük, amit egy ilyen vándorlás az embernek jelent, és mindenféle kísértést elszenvedtek, ami az embert céljától eltéríthetné. Végül, amit kerestek, megtalálták. Bekopogtak az ajtón. Szívdobogva várták, amint kinyílott, s amikor beléptek, - ott álltak, otthon, saját szerzetesi szobájukban. Akkor megértették: az a hely, ahol az ég és a föld találkozik, itt van, ezen a földön, ott, azon a helyen, amelyet Isten kijelölt nekünk.
Ha Urunk Jézus Krisztus földi küldetését csupán így fogalmazzuk meg: Ő azért jött, hogy áthidalja az elesett ember és az Isten közötti szakadékot, akkor az emberségben való teljes részesedés nélkül a mélység túlsó partján is maradhatott volna, és onnan kiálthatta volna át üzenetét. Emberi szavakkal, mindannyiunk számára érthetően, de mégis idegenként. De vajon szavai ekkor meggyőző erejűek lettek volna?
Hogyan mondja róla a Zsidó levél?
„Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit. Így mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.” (Zsid 2,17-18)
Jézus közénk jött, hogy üdvözítsen minket. Elvegyült közöttünk. A legszorosabb, legcsaládiasabb kapcsolatban élt velünk megtestesülésétől kezdve egészen mennybemeneteléig.
Örömet hirdetünk nektek emberek! Ezzel a hírrel érkeznek meg az angyalok Betlehem mezejére. És milyen nagy az örömhír: nagy öröm van ma az egész népnek! Advent folyamán nem csak bevásároltam karácsonyra, hanem lelkemet is töltögettem. Harmatozzatok egek! énekelgettük. Az ég csatornáin keresztül kerestem Istent, hogy öröm, béke legyen a szívemben. Az angyalok beleénekelték, bele kürtölték ezen az éjszakán a világba az örömhírt. Ami ma rajtam áll, én is megteszem, hogy világunkban több legyen az öröm. Kedélyt, derűt, örömöt sugározni, ennél nagyobb jó szolgálatot én nem is tudnék elképzelni a magából kifordult világ számára. De azt is tudom, hogy hamar kimerülne, kifogyna lelki tarsolyom, ha nem lenne élő összeköttetésem az Úrral.
Amikor annak idején elkészült a Titanic, a csodahajó, azt mondták, hogy szinte elsüllyeszthetetlen. Erre az első útján neki ütközött egy jéghegynek. De az emberek még akkor is azt hitték, hogy nem lehet bajuk, majdhogynem nincs szükség mentőcsónakra, és kevés is volt a hajón. Persze később kiderült, hogy kellett volna a mentőcsónak, de sokaknak ez már késő volt.
Ma sok ember is ebben a tévhitben él, hogy azt hiszi neki nincs szükség mentőcsónakra. Vagy azt hiszi, hogy ő a mentőcsónakban van, biztos helyen, hagyjuk őt békén.
A világ a legtöbb ember számára manapság a balesetek, katasztrófák, a terrorizmus helye. A keresztény ember számára a Genezáreti tó csónakja, melyben ott van Jézus a viharban, ezét sem háború, sem terrorizmus, sem viharok rombolása nem boríthat fel bennünket. Van egy menedékünk, van élő kapcsolatunk az égiekkel, Jézus a közbenjárónk. És bizonyára nem véletlen, hogy a templom azon helyét, ahol a hívek gyűlnek össze, úgy hívjuk, a templom hajója. Ahol ketten-hárman összegyűlünk a nevében, itt van köztünk.
Ha köztünk van, itt van az evangélium öröme: örömhírt hoz, jó hírt hoz, meghirdeti a békét.
Befejezésül Szent Ágoston szavaival dicsőítem az Urat.
„Jézus, te igazi Isten voltodra, valódi ember lettél. Örökké való vagy, de egy meghatározott szép napon közénk születtél. Halhatatlan vagy, mégis megtaláltad a módot, meghallhass értünk. Te a legerősebb úgy lettél gyönge, hogy erőd oda nem veszett. Te, aki mindenről gondoskodol, közöttünk lakván, velünk együtt táplálkoztál. A mindenség pásztora vagy, és bárányként járkáltál közöttünk!”
Uram, Jézusom! Ezen a szent éjszakán köszönöm, hogy értünk megszülettél, hogy megváltónk lettél! Ámen!