B év, Húsvét 6. vasárnapja – Jn 15,9-17
Kedves testvérek!
A mai szentírási olvasmányok és az evangélium két egymáshoz kötődő értéket tesz a szemünk elé: a hiteles szeretetet és a hiteles barátságot.
Az evangélium első felében Jézus a hiteles szeretet mércéjét adja nekünk. Ugyanis Jézus a saját példája és tanítása tükrében mutatja be a hiteles szeretetet, annak újdonságát, és buzdít az utánzására. Utolsó vacsorai szavaiból kiolvashatók a szeretet hiteles tulajdonságai:
Mások igazi javának keresése. – Az apostolok vélt javát, látszólagos hasznát szolgálta volna, ha megalkuvó lesz tanításában, és nem vállalja érte a szenvedést. Ehelyett igazi javakat adott nekik: barátaivá avatta őket, tudtul adta nekik az Atya teljes üzenetét.
Önzetlenség. – Jézus nem a saját dicsőségét hajszolta. Elment az önfeláldozás végső fokáig: „Életemet adom barátaimért.” Elfogatásakor sem a maga bőrét mentette, hanem apostolait védte: „Ha engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni.”
Készség. – Jézus mindig készséges volt, hogy teljesítse az Atya akaratát: „Igen Atyám, megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” A mi szeretetünk is akkor hiteles, ha azt adjuk a másiknak, amire annak igazán szüksége van: az éhesnek ebédre, az ügyetlennek bátorításra, a kórházban fekvőnek látogatásra, a fáradt családtagunknak egy csendes lakásra, az esti órában az úton szemközt vezető sofőrnek, hogy ne reflektorozzanak a szemébe, a pszichés betegnek meghallgatásra stb.
Az önzetlenség azt követeli, hogy magunkról elfeledkezve, saját érdekeinket félretéve, drága időnket feláldozva, áldozatot hozva szolgáljuk embertársaink érdekeit. Jézus a készséges szeretetre is példát adott. Őt követve azt akarjuk, hogy tudjunk mi is halogatás nélkül, fontos dolgokat is abbahagyva segítségére sietni a bajbajutottaknak! Természetesen az ókorban, Jézus előtt is volt szeretet. Az ő parancsa mégis gyökeresen új.
Fenntartás nélküli szeretetet követel. Azt, hogy ne valamiért, valamilyen érdek miatt szeressük a másikat, hanem önmagáért. Ne azért szeressük, mert ilyen vagy olyan tulajdonságai vannak, hanem magáért az emberért. Jézus be is mutatta az érdek nélküli szeretetet. Igazolta, hogy megvalósítható. Neki sikerült még az ellenségszeretet is. Még a hóhéraiért is tudott imádkozni. Megbocsátott azoknak, akik bántották őt. Jézus szeretetparancsa mindenkire kiterjed. Nincs olyan rétege környezetének, amelyre nem vonatkozott volna: gyermekek és betegek, tanítványok és ellenfelek, latrok és bűnösök, egyének és tömegek, Kaifások és Pilátusok, Péterek és Júdások mind belefértek szeretetébe.
Mégis az apostolok, tanítványok és Jézus kapcsolata eljut egy magasabb fokra, a barátság fokára. „Barátaimnak mondalak titeket.” Mondta Jézus apostolainak, a hagyományosan búcsúbeszédnek nevezett szakaszban Jézus felfedi tanítványaihoz fűződő viszonyát. A mester és tanítvány kapcsolatát, amely hasonlított az úr szolga kapcsolatához Jézus feloldja, és tanítványait barátainak nevezi őket.
Ez azonban nem ingyen barátság, akkor nevezi barátainak, ha megteszik mindazt, amit parancsolt nekik. Vagyis Jézus parancsai új viszonyt teremtenek közte és tanítványai között. Valamit megértenek a parancsok révén Jézus lelkéből a tanítványok. Majd pedig talányosan jövendő sorsára utalva Jézus a számunkra a legkülönösebb barátság mércét adja: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” Ezt a mondatot a János közösségben már a beteljesült próféciaként olvasták, és mértékadó köteléknek nevezték. Isten barátai mindig a szeretet hősei, az Isten bajnokai. Nem olyan üres és kétértelmű cím ez, mint Pilátusé, aki a „császár barátja” volt.
A mai ember az alkalmazkodást az eligazodás miatt sok ismerőst szerez magának a világban, és ezeket gyakran meggondolatlanul „barátai”-nak nevezi. Ahogyan az angol nyelvben szinte minden ismerőst barátnak (friend) neveznek, vagy a régi pesti zsargonban havernak mondtak. A magyar nyelv jól ismeri a barátságok elnevezését: a szinonima szótár ezeket írja: haver, pajtás, cimbora, puszipajtás, társ, partner, span, koma, lelki társ, pajti, cimbi, bajtárs, ismerős, bari. Ezek mind a barátság különböző természetét, írják le: lehet haverkodni, és ez semmi komolyat nem jelent. Lehet bratyizni és ez nem jelent őszinte kapcsolatot, még a „cimbora”-ság is csak érzelmi kapcsolat csupán, a közös bulik által összekovácsolt fiatalok kapcsolata. Lehet valaki barátságos és nyájas, akár szívélyes is, de az még gyakorta csak érintkezési stílust jelent nem pedig szent igaz barátságot.
Jézus, amikor életét adta barátaiért, vagyis tanítványaiért, akkor nem szívélyeskedett, nem haverkodott, nem is mindössze cimboraságot akart kötni velünk, hanem mély és igaz barátsággal utat mutatni az Istenhez. Nem az utasításokon keresztül, hanem a megértő barátságon keresztül. Csakhogy Jézus emberekhez fűződő barátsága soha sem zavarta az Atyához fűződő kapcsolatát. Számára minden ember, igaz és bűnös egyaránt Isten teremtménye volt, akivel a kapcsolatot lélektől lélekig kell folytatni. Azért, hogy megmentse lelkeiket az örök életre. Már előre a még nem tökéletes tanítványokat is barátainak nevezte. Csak reméljük, hogy ez a barátság bennünket is átformál. Hogyan?
Szent Ágoston ókori egyházatyát hívom segítségül, aki ezt így önti imádságos formába:
„Uram, Jézus! Te szeretet vagy. Hogy néz ki ez a szeretet? Milyen az arca, milyen az alakja, alkata, lába, keze? Senki nem tudja. És mégis van lába, amely az Egyházba vezet; van keze, ami adományt nyújt a szegénynek; van szeme, ami felismeri a szükségben lévőt…. Ezek a tagok nem különböző helyen találhatók, mert akiben szeretet van, az mindent egy azon időben lát.
Ó Uram, hadd maradjak meg a szeretetben, hogy az bennem maradjon, hadd lakjak benne, hogy az bennem lakozzék.”
Uram, Jézus segíts, hogy szeressünk tehát életformaszerűen, bátran és csöndesen, nem hivalkodón, és barátkozzunk a te példád szerint! – ehhez kérjük a mai vasárnapon mennyei Atyánk segítségét!
Ámen!