A év, évközi 20. vasárnap
Kedves testvérek!
A mai szentmisének mind a három olvasmánya a vallásos öntudatról szól. Persze ahhoz, hogy elnyerjük Isten irgalmát nem elég pusztán, hogy egy bizonyos néphez, vagy kiváltságos osztályhoz, vagy bizonyos valláshoz tartozzunk. Ahhoz élő hitre van szükség.
Az olvasmányok két részre osztják az emberiséget. Izajás próféta a zsidókra, akiknek kiváltságos helyzetet biztosított az Úr az üdvösség történetében, - és a pogányokra. Szent Pál ezt a zsidó gondolkodást követve szintén két csoportba osztja az emberiséget, szintén zsidókra és pogányokra, - másként Izraelre és más népekre. Azonban reméli, hogy minden pogány hamarosan, és azután majd a zsidók is Krisztushoz térnek. Ma több, mint 2000 év elteltével nem úgy tűnik, mintha a világ hamarosan krisztusivá válna. És mi van velünk, akik már ahhoz a csoporthoz tartozunk, akik krisztusiak, keresztények vagyunk? Vajon a családunk, a közösségünk, az életünk elválasztó, vagy meghívó? Elválasztó, mert nem szabadna egyezkedünk a bűnnel, de meghívó életmód kell legyen életünk, hogy mások is felismerjék Krisztust, őt keressék, és benne éljenek.
Nagy feladat ez, kihívás mindannyiunk számára. Pál apostol azt mondja, Isten mindent jóra akar fordítani, még egyesek eltévelyedését is. Ha ugyanis a bűn a megátalkodott ember számára a pusztulás okozójává is válik, de nem akadályozhatja meg Isten egyetemes üdvösségtervének teljesülését.
És itt lesz a mai probléma: a bűn kitörlése. Ami divat, ami a többség (tehát a pogányok vélelme) az biztosan nem bűn, gondolják sokan. Pedig a szent dolgot nem lehet elegyíteni a bűnnel, nem összeegyeztethető. „Nem jó a fiak kenyerét az ebeknek adni!” mondja Jézus. Vagyis a szent dolgokat tartsd meg szentnek, a bűnt bűnnek. Nem lehet kettős élet, azt mondani: „hinni a templomban kell”, és másként élni, gondolkodni a külvilágban, beállni a durva viccek a csalás stb. közé. De az sem lehet, hogy tovább passzolom a felelősséget. Ebből származik a másik lenézése. Sok buzgó keresztényben van keményszívűség, megvetés a máshitű, a kommunista, a román, a másként gondolkodó, a liberális emberek iránt. Elhisszük, hogy úgy fogad be bennünket Krisztus, ahogy mi is befogadjuk egymást?
A kánaáni asszony Jézus előtt a megtérés jelét mutatja: mivel nagyon tudott kérni, többé már nem olyan, mint a „kutya”. Mert higgyük el, az Úr ma sem veti oda a szent dolgot a kutyák elé. Vajon rólam mit mondana az Úr? Kutya vagyok? Mert nem élő hittel, hanem megszokásból kértem a keresztelőt, divatból az esküvőt? Mert nem élő hittel, hanem csak a saját elképzelésemmel jövök a szentmisére? Mert nem tudom megvédeni hitemet, hitem kincseit a pogányok előtt? Mit ér pusztán a nagymama megnyugtatásáért tartott keresztelő, ha hitet nem tudunk tovább adni? - A kánaáni asszony nem sértődött meg a kifejezésen, amivel Jézus illette, sőt, alázattal mindennek vallotta magát, mint a vámos, aki a templomban elismeri a farizeustól, hogy ő bizony bűnös. És mivel a vámos elismerte, hogy ő bűnös, Jézus szavai szerint megigazultan távozott.
A pogány asszony mit hall az Úrtól? Hogy ő már nem kutya, nem is kiskutya? Hát akkor mi? – Egy nagyhitű asszony. – Mi sem lehetünk másra ugató, mást lenéző emberek, olyanok, akiknek mint az ebeknek Jézus szavai szerint nem juthatna szent dolog. (A szertartásokban mindenki részt vehet, de kérdés, mikor kapok élő kegyelmet, üdvösséget, csak akkor, ha tiszta a szívem...) Alázatos megvallással, bízó, kitartó könyörgéssel győzzük meg az Úr szívét, mint a kánaáni asszony! De ez bizalommal tölthet is el: Mi egy kiváltságos osztályhoz tartozunk, a keresztények nagy világához, ahol az apostoli hagyomány él, ahol a szentek ezrei taposták előttünk az utat, ahol hűségesen őrizték meg a Szentírás szavait. Lehet, hogy mások jobbak nálam a lelkük mélyén, de ha van bennem alázat, bízó hit, ha oda mernék állni Krisztus elé, akkor oda kell tudnom állni a pogány világ elé is. Büszkének lenni, hogy én Krisztussal az erőt a többséget alkotom. Nem a számbeli többséget, hanem a hit győzelmét. Nehéz feladat: Másokat nem tartok másodrangúnak, mégis büszke kell legyek Krisztushoz való tartozásomra.
Befejezésül egy Nobel díjas lengyel költőnő, Wislawa Szymborska versét szeretném idézni, Kerényi Grácia fordításban:
A negatív önértékelés dicsérete
Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranjha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Naprendszer harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret.
Uram, Jézusom! Kérlek téged ezen a vasárnapon, tiszta lelkiismerettel nézzek önmagamba, add meg a szükséges kegyelmi ajándékodat életemhez, kérem a kenyeret, de kérem a leeső morzsát is asztalodról. Az üdvösség kenyere legyen olyan táplálékom, mely küldetést ad a világba a pogányokhoz, mely igaz keresztény, katolikus öntudattal tölt el, mellyel megszentelhetem a hétköznapjaimat a hitetlen környezetben. Ámen.