C év évközi 28. vasárnap: 2025 - Lk 17,11-19
Bevezető:
A mai evangéliumban Jézus csodás gyógyításáról hallunk, a 10 leprásról, akik közül csak egy ment vissza hálát adni Jézusnak. A történek a következő kérdéseket tette föl bennem:
Én hol találkoztam Istennel az életem során? Mikor avatkozott be a javamra, miből gyógyított meg, honnan, milyen testi-lelki bajokból mentett ki? Honnan jöttem, és hova jutottam? Látom-e az ő kezét az életem és családom történetében? Tudatosult már bennem, hogy nem a saját erőmből, hanem az ő segítségével vagyok az, aki vagyok? És hogy mennyi mindent köszönhetek neki? Érdemes nekem is visszatérni az utolsó lelki élményemhez, hálát adni, és áldani az Istent! Így egész más lesz életutam folytatása.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Beszéd:
Kedves Testvérek!
Tíz lepásról, tíz betegről hallottunk az imént. Nem vagyunk leprások, de mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb vagy testi, vagy lelki hiányosságai, betegségei sebzettségei. Akarunk ezekből megerősödve, jobban élni, vagy már beletörődtünk, hogy nekem ez jutott ki sorsul?
Valójában csak akkor haladsz előre, gyógyulsz meg, ha elismered, hogy Isten gyógyító módon van jelen az életedben és mindannyiunk életében. És nemcsak akkor gyógyulsz meg, hanem akkor erősödik, növekszik a hited is, ha Istent, mint gyógyítót beengeded az életedbe. Mitől tud az Isten meggyógyítani minket, akik alapvetően egészségesek vagyunk? Gyógyít, mert például el tudtunk jönni a templomba is, és nem betegágyban fekszünk? Az Istennel való élet önmagában gyógyító, mert teremtettségünknek az felel meg. Az adó, szerető, másokban bízó, optimista, pozitív beállítottságú, reménykedő emberek boldogabbak, teljesebbek – többet élnek meg teremtettségükből. Az Istennel való lét egyfajta védőháló, számító gépes hasonlattal tűzfal az embernek használó és ártó dolgok között. Szabadsága okán az ember le tudja bontani ezt a védőhálót. A számítógép rögtön jelzi, frissítsd a védelmet, vagy azt írja ki, hogy most védtelen vagy. A kérdés az, hogy az Isten által megadott mozgástér és szabadságfok miért nem elég az embernek? Miért bontja el a védő tűzfalakat? Talán hitetlenségből, kíváncsiságból, vagy bizalomhiányból. a nem igazán hívő ember azt hiszi, hogy Isten elvesz tőle valamit, pedig Isten az élet alaptörvényeit mutatja meg nekünk, kiteljesedésünk tereit. De még ennél több is az ő szeretete: ha baj van, és letérsz az útról, akkor is lehet gyógyulni. Ennek első lépése a találkozás. Jézus úgy jön, hogy ez már messziről látszik. Felkínálja magát: Itt vagyok, „érted vagyok”. Lehet velem találkozni. És ha tényleg találkozol vele, nemcsak fizikailag, hanem az emberi személyiség mélyebb rétegeiben is, akkor gyógyító módon találkozhatsz vele. És ezt jó elismerni. Az elismerő szavak a szeretet fő nyelve. Erősítő, bizalomépítő jelek az emberi kapcsolatokban, és ha így élünk, életünk kerekei könnyebben gördülnek tovább. Isten gyógyítóként való elismerése, és megismerése egyben küldetés is. „Kelj fel, és menj! Ez a hit mentett meg téged.
De vajon mi haszna van a csodáknak, van-e mai embereknek hasznunk a csodákból? Hisz a csoda nem a természet rendje.
Tudjuk. hogy Jézusnak hatalma volt csodákat művelni, és ez egyike azoknak a tevékenységeknek, amiről az életéről szóló beszámolók leggyakrabban szólnak. Az emberek sokkal inkább arra gondolnak Jézussal kapcsolatban, hogy csodákat művelt, nem pedig arra, hogy Ő próféta. Jézus maga is rámutat, hogy csodatévő hatalma a bizonyíték arra, hogy Ő a Messiás: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások meggyógyulnak, halottak feltámadnak.” (Vö. Mt 11,5) A csodákat nem lehet kitörölni Jézus életéből anélkül, hogy ne rombolnánk le az evangélium tartalmát.
A csodákról szóló beszámolókkal együtt a Szentírás egy kritériumot is ad nekünk, hogy helyesen ítéljük meg a csodák hitelességét és célját. A Bibliában a csodaelbeszélések soha nem érnek véget önmagukban. A csodák sokkal inkább hitre indítanak és annak jutalmaként állnak előttünk. A csoda jel, és azt szolgálja, hogy figyeljünk arra, amit jelez. Ez az, amiért Jézus elszomorodik, amikor a csodás kenyérszaporítás után látja, hogy nem értik meg tettének üzenetét (Vö. Mk 6,51)
Az evangéliumokban a csodák kétféle hatással társulnak. Olykor pozitívan tekintik azokat, máskor negatívan – pozitívan akkor, amikor hálával és örömmel fogadják, amikor a Krisztusban való hitet ébreszti fel és a reményt abban az eljövendő világban, amelyben nem lesz betegség és halál; negatívan, amikor megkérdőjelezik azokat és követelőznek az emberek. „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked?” (Jn 6,30) Ez a kettősség különböző formákban továbbra is jelen van a mai világban. Egyik oldalról vannak olyanok, akik csodákat keresnek, bármibe is kerül, ez a rendkívüli hajszolása, és az emberek csak saját hasznukat keresik. Más részről vannak, akik tagadják a csodákat, olyan értetlenül néznek azokra, mintha az valami degenerált vallási megnyilvánulás lenne, és nem veszik észre, hogy közben úgy tesznek, mintha ők tanítanák Istennek, hogy mi az igazi vallásosság és mi nem az.
Sok vita volt a múlt században például Pió atya személyével kapcsolatban, és ez is jelzi, hogy milyen sok a zavar a csodákkal kapcsolatban. A héten avattak fel egy szép domborművet Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhelyen: Pio atya misézés közben meglátogatja Mindszenthy Bíborost a börtönben. Higgyük, nem higgyük? Csoda volt, vagy csak egy lelki élmény a bilokáció, mind Pio atya, mint Mindszenthy bíboros részéről?
Nem igaz, például az, hogy az Egyház minden megmagyarázhatatlan eseményt csodának tart, bár tudjuk, hogy még az egészségügy is találkozik megmagyarázhatatlan esetekkel. Az Egyház csak azokat a megmagyarázhatatlan tényeket tekinti csodáknak, amelyek bizonyos körülmények között történtek, és amelyek cáfolhatatlanul megállapítottak, valamint rendelkeznek az isteni jel karakterrel, megerősítenek valakit hitében. Ezenkívül válaszként történnek egy imádságra. Ha egy asszony, aki pupillák nélkül született egyszer csak látni kezd, akkor ez megmagyarázhatatlan tény. De ha ez akkor történik, amikor az illető a szentgyónását végzi Pió atyánál, ahogy az meg is történt, akkor lehetetlen továbbra is egyszerűen megmagyarázhatatlan eseményről beszélni, ez csoda.
Nem csak egy ateista lehet kételkedő, hívőként is kritikus hozzáállás kell a csodákkal szemben, mert figyelmeztetnek minket e területen lévő hamisításra. Ezért őrizkedniük kell a kritika nélküli magatartástól. Ahogy igaz, hogy hiba minden esetben elhinni azt, amit csodának kiáltanak ki, ugyanígy hibás magatartás minden esetben azt elutasítani, anélkül, hogy a tényekre figyelne valaki.
Uram, Jézusom! Amikor visszatekintek éltemre, nagy hála tölt el. Meggyógyítottál halálos betegségemből, és sok kisebb bajból. Nem engedted át lelkem az ördög cselvetéseinek.
De köszönetet mondok minden jóért, melyet velem tettél. Hálát adok sok lelki élményért, vidám percekért. Hálát adok minden sikerért, mely boldoggá tett. Köszönetet mondok minden közösségért, barátságért, amelyek életemet gazdagították. Köszönet minden átélt, megélt jóért.
De elsősorban hála és köszönet közelségedért, melyet minden szentségben, különösen az Eucharisztiában, a szentáldozásban megtapasztalhattam. Szentségi jelenléted mindig új erőforrás számomra. Ezért hálát adok, hogy Te vagy az én Istenem, és így, ahogy vagyok, minden gyarlóságaimmal együtt hívsz, szeretsz, és elfogadsz! Ámen!