A év nagyböjt 4. vasárnapja 2026

Jn 9,1-41, a vakon született meggyógyítása

Kedves Testvérek!

A vakon született ember meggyógyításának történetéből Michel Quoist XX. századi lelki író mondása jutott először is az eszembe. Ezt mondta:

„Érzékeid a testi látást,

értelmed az ész látást,

hited Krisztus látását adja meg neked.

Tehát hinni annyit jelent, mint minden élethelyzetben Jézussal találkozni, és ezáltal mindent az ő szemével látni.”

Az én élethelyzetemre lefordítva annyit jelent, hogyha valóban élem a hitemet, akkor nem hunyom be a szememet, nem állítok fel magas korlátokat, és nem zárkózok be szobám sötétjébe. Lehet, hogy sok rossz van a világban, az utcán a választási kampány egymást lejárató plakátjai, az interneten sokhamis tartalom, kéretlen reklám, erkölcstelen oldal.

A mai történet azt mondja nekem, mindezeket sajnos láttam, de mégis vak voltam eddig, és most Jézussal kinyitom szememet, és másképp látom a világot. Kitágítom a világról, a környező dolgokról alkotott képet.

Valami új érzéket kérek, amit Isten tud megadni nekem. Nem akarom látni a politikai mocskolódást, semmilyen erkölcstelenséget. De adjon az Úr az emberi mélyben, lélekben levő láthatatlan iránt jó szemet, jó akaratot.

Jézus csodájánál a farizeusok nem testvért, nem is nemes ellenfelet, hanem ellenséget látnak Jézusban és a meggyógyult vak emberben.

A farizeusok ezért nem örülnek a csodának, nem hiszik, hogy az valóban Isten kegyelmének megnyilatkozása volna. Hiszen Jézus szombaton tette, amit tett, és a szombat megtartása a farizeusok szemében mindennél előrébb való. Ahelyett, hogy ünnepelnék Isten szeretetének szertelen, rendbontó megnyilvánulását, bizalmatlanul vallatni kezdik a meggyógyított ember szüleit, aztán őt magát is. A meggyógyított ember nem ismeri Jézust, de tanúságot tesz róla, s leleplezi a gyanakvók rosszhiszeműségét. Micsoda Isten emberei azok, akik a nyilvánvaló jótett, csodatett hitelességét nem ismerik fel?

De vajon maga Jézus miért nem halasztotta el egy nappal csodatettét? Miért nem tisztelte a farizeusok nyűgös érzékenységét? Talán épp azért, mert az ő vakságukra is rá akart mutatni. Látónak gondolják magukat, mindenki másnál élesebben látónak, és lám: vakok. Mert Isten nem olyan, amilyennek ők gondolják. Rosszul képviselik, meghamisítják az arcát az emberek előtt.

Ezzel a vaksággal azóta is gyakran szembe találjuk magunkat. Egy félszeg, álságos éleslátással, amely aztán sajátos vaksághoz vezet. Isten tetteinek el nem ismeréséhez, egy olyan vaksághoz, amelyből nehéz meggyógyulni. Ha másokban felfedezzük, nagyon megbotránkozunk miatta. De nem fenyeget-e minket, Jézus közelében élő embereket is? Talán csak azt nem fenyegeti, aki nem vág föl a saját éleslátására, és imádkozik azért, hogy meglássa és felismerje Isten keze nyomát, és folyton ellenőrzi magát, kész-e az újra, a váratlanra, az örömre, amelyet Isten a kicsinyeknek tartogat.

Meggyőződésem, hogy semmi nem történik ok nélkül ebben a világban. A jó és a rossz dolgok is Isten tervének a része. Éppen ezért ne kérjük számon az Istenen azt, ami számunkra rossznak, tragédiának tűnik: a betegségeket, a háborút, a halált, ha esetleg nem sikerült jól az érettségi, felvételi... Isten terve titok, misztérium.

Az 50. zsoltár is eszembe jutott mai evangéliumunk kapcsán. „Mert íme vétekben fogantattam, s bűnökben fogant engem anyám. Mert íme az igazságot szereted, a te bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem.”

Mintha Jézus apostoloknak adott válaszát erősítené meg a zsoltáros: „a te bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem.” Isten titokzatos tervei időről időre megnyilvánulnak bennünk!

Ki volt ebben a történetben az igazán vak? A farizeusok szerint: „Nem Istentől való az az ember, aki a szombatot nem tartja meg.” „Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.” Ez a hamis okoskodás, hamis látás. Tehát ki is tulajdonképpen a vak? Nem az, aki vakon született.

Mert itt e földön nem lehetünk mások, csak vakok, amint már Szent Pál apostol is megírta az első Korintusi levelében: „most még csak tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre.”

Keressük meg a mi Siloe tavunkat és mossuk le a föld porának, bűneinknek, szennyeinknek sarát. Mossuk le elégedetlenségeinknek, megfelelési kényszerünknek, önzésünknek, irigységünknek, képmutatásunknak és sajnos oly gyakori hitetlenségünknek a szennyét. Hogy mindannyian lássuk, higgyük, egy szájjal és egy szívvel dicsőítsük és valljuk, és lássuk lelki szemeinkkel Urunkat Jézust!

Befejezésül ismét Michel Quoist lelki írót idézem:

„Ahol te csak egy vízcseppet látsz, egy kutató biológus a mikroszkóp alatt a mozgó élőlények egész világát fedezi fel.

Ahol te csak egy hétköznapi dolgot láttál, ott egy költő, egy művész egy nagyobb, szebb világot képzel el.

Ahol az átlag ember csak élő személyeket, netán ellenséget lát, ott a hívő keresztény Isten növekvő gyermekeit, a Mennyei Atya épülő országát látja.

A hit nekünk nem korlát, hanem hatalmas kibontakozás. Általa fölcseréljük a magunk rövidlátását Isten látásával.”

Adja az Úr, hogy így tanuljunk a hit szemével látni. Úgy legyen! Ámen!