Lépj a vízre!

Szentségimádásunk május 6-án az imagyakorlat-sorozatunk ötödik alkalma lesz.
A Szent Márk Imaközösséggel szeretettel hívunk benneteket Lépj a vízre! Szentségimádásunkra május 6-án, mely imagyakorlat-sorozatunk ötödik alkalma lesz.
Az alkalmak nem egymásra épülnek, bármikor be tudtok kapcsolódni 🙂
ŐÁLTALA, ŐVELE, ŐBENNE
„Nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben
gyakran maradunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket.”
(Szent Terézia)
Arra hívunk, hogy olyan egyszerűen imádkozz, mint ahogyan egy baráti kapcsolatot megélsz és táplálsz egy személyes találkozásban.
Az Úr vár ránk, hogy válaszoljunk az Ő hívogatására, hogy elfogadjuk a barátságát, a szeretetét; vágyik rá, hogy megosszuk vele életünket, Ő pedig egyre teljesebben megoszthassa velünk az Ő isteni életét.
Ebben a hónapban a karmelita belső imát fogjuk megismerni és kipróbálni.
Amire számíthattok:
- RÖVID TANÍTÁS
- DICSŐÍTÉS
- KÖZBENJÁRÁS
- IMAGYAKORLAT
Helyszín: Újpesti Egek Királynéja Templom, nyitva lesz a főbejárat 🙂

Dicsőítés: SICRA Ifjúsági Énekkar
Írjatok nekünk eddigi tapasztalataitokról: lepjavizre@gmail.com
Kövessetek fb-on: Szent Márk Imaközösség
