Nagyböjt 5. vasárnapja 2021

B év nagyböjt 5. vas. 2021  –  Zsid 5,7-9 - Jn 12,20-33

Bevezető:
Kedves testvérek!
"Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz." - Halljuk nemsokára a mai evangéliumból, Szent János könyvéből.
   Látszólag nincs sok értelme egy megpróbáltatásnak. Látszólag nincs célja egy betegségnek, éppen az aktuális Covid vírusnak sem. Látszólag felesleges és értelmetlen egy családi konfliktus. – De csak látszólag.
Ha a mélyére nézünk életünk eseményeinek, akkor előbb vagy utóbb (az esetek nagy többségében utóbb) megvilágosodik, hogy mi, és miért történt.
Ragaszkodunk az életünkhöz.
Ragaszkodunk azokhoz az anyagi javainkhoz, melyeket birtoklunk.
Ragaszkodunk szellemi képességeinkhez, büszkék is vagyunk rá.
Mindennap van újjászületés és mindennap van elhalás.
   Ahhoz, hogy megtapasztaljuk az újjászületés örömét, értékét, csodáját mindennap - akár többször is - meg kell halnunk.
Meg kell halnunk önmagunknak, másoknak. El kell halnunk azoktól, melyekhez annyira ragaszkodunk.
Adja Isten, hogy a nagyböjt hátralévő napjaiban többször is meghalljuk ezt a mondatot: „Ha a búzaszem nem hull földbe és el nem hal…”, azért, hogy gyümölcsöt hozzunk az örök életre.
     Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

B év nagyböjt 5. vas. 2021  –  Zsid 5,7-9 - beszéd

Kedves Testvérek!
A mai vasárnapra a szentlecke, a Zsidókhoz írt levél egy mondatát választottam ki:
„Jézus szenvedése által tanulta meg az engedelmességet.”

Gondolatban, lélekben mi is a Getszemáni majorban vagyunk, ahol Jézus szenvedése kezdődött: „elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor ezt mondta nekik »Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem". Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te."
   Szenvedésből tanulta az engedelmességet. Mit érezhetett szenvedése alatt Jézus? Talán megjelent lelki szeme előtt az ostor. A korbácsolók egy híján negyvenszer ütnek oda a hátára. A főpapok kötekedése, Pilátus akaratgyengesége. A töviskorona, a kereszt. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk. megjelent szeme előtt Júdás is, aki vérrel verítékezésének e pillanatában már szövetkezett az elfogókkal és elindultak utánuk. Jézus merte azt kérni Mennyei Atyjától, hogyha lehetséges, múljék el tőle a kehely, tehát a szenvedés. Kérését azonban egy sokkal lényegesebb mondat követte: "Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te." - A Fiú engedelmeskedett Atyjának A szenvedésből en­gedelmességet tanult, és minket is erre tanít.
Jézusnak meg kellett tanulnia az engedelmességet, amikor emberként lejött a földre. Nem csak az Atyának kellett engedelmeskednie, hanem Józsefnek és Máriának is. József és Mária ugyanúgy nevelhették Jézust, mint bármely korabeli szülő. Jézus ezek ellenére is engedelmeskedett nekik.
           Az engedelmesség néhány esetben örömteli lehet. Ha azt mondod a gyerekednek, hogy egye meg választott jégkrémjét, örömmel engedelmeskedik. Ez nem szenvedés számára. Amikor azonban a barátaival játszik, és azt mondod neki, hogy hagyja abba a játékot, és csinálja meg a házi feladatát, akkor nehéz lesz engedelmeskednie. A mi életünkben is vannak bizonyos területek, ahol nem lehet könnyű és örömteli az engedelmesség. Engedelmességünk igazi próbája az, amikor meg kell tennünk olyan valamit, amit nem szeretünk, valamit, ami a saját akaratunk megtagadását igényli, ami fájdalmas számunkra. Jézus a saját akarata megtagadása által tanulta meg az engedelmességet. Akármire azt mondta a Mennyei Atyja, hogy „nem”, akkor Ő is azt mondta, hogy „nem”. Azokon keresztül tanulta meg az engedelmességet, amik szenvedést okoztak neki, és ennek a tanulási folyamatnak a végére "tökéletes lett" ahogy a Zsidó levél fogalmazza (Zsidó 5.9). A "tökéletes" szó ebben az esetben azt jelenti, hogy „teljes”.
         Egyik legerősebb vágyunk, hogy valakik legyünk. Ezt keressük a munkasikerben, a pénz és a jó pozíció elérésében, a szerelemben, a gyermekeinkben, de a negatív dolgokban is: a sok kis hencegésben, mások lenézésében és kibeszélésében is. Tipikus jele ennek, amikor névjegykártyát készítetünk, és arra különböző pozíciókat írunk rá, néha olyat is, amik igazából nem is vagyunk. A halálban is talán a végleges senkivé válás a legborzasztóbb. Az ilyen ember még nem tanulta meg az engedelmességet, hogy Isten előtt nincs dicsekvés, nincs jó pozíció. Hogyan fog Isten erre megtanítani minket? Csakis a szenvedés útján.
           Egy példát hozok. Nemrégen Budán egy 24 éves lány letörten érkezett az ifjúsági hittanra. A káplán atya az óra végén megkérdezte, mi baj van vele. „Ma egy nagy daganatot találtak rajtam. Lehet, hogy rosszindulatú...” - Akik hallgatták a közlést, elnémultak. A káplán atya ekkor kérte őket, hogy imádkozzanak együtt. Hosszú ima után így szólt: „Lehet, hogy az a daganat jóindulatú, de lehet, hogy rosszindulatú, de még az is lehet, hogy rövidesen meghalsz. Átmész a mennybe. Jó, hogy ezt előre tudod. Indulj minden reggel azzal az elhatározással, hogy ma fel akarsz készülni arra, hogy este Jézus elé lépj. Hogy átlépj a Szent Szűz és a szentek társaságába. Mi is imádkozunk, és próbálunk ugyanígy élni veled és érted, és gyógyulásodért.” - A lány sápadtan válaszolt: „Megpróbálom.” - Egy hét múlva sugárzó arccal mesélte: „A szövettani vizsgálat eredményére még várni kell. De életem legszebb hete volt ez a mostani. Soha nem éltem át ennyire, hogy Isten szeret és hazavár. És soha nem tudtam ily szabadon szeretni embertársaimat...”
       A szövetségkötés, amit Isten köt az emberrel, ilyen gyermeki engedelmességet kíván meg, hiszen Isten atyai szeretettel közeledett az emberhez! Mély titok Isten szeretete a teremtmény iránt, ennél csak a megtestesülés a kereszthalál és a feltámadás titka megrendítőbb.
    „Jézus szenvedése által tanulta meg az engedelmességet.”
Mélyen belevésődött Egyházunk szótárába ez a mondat, hogy Isten inkább engedelmességet akar, mint látványos, külsőségekben megnyilvánuló áldozatot. Azt is éreznünk kell, hogy mennyire nem lehet igaz az a mentegetődzés sem, amikor valaki súlyos bűnök tudatában azt mondja, hogy jó keresztény vagyok, de hát ilyennek teremtett a jó Isten! - Mi gyakorló keresztények sokszor, gondolkodunk azon, mivel tudnánk Istennek kedvében járni, mivel tudnánk kiengesztelni vagy a tetszését megnyerni. Egyszerű a válasz: azzal, ha engedelmeskedünk neki!
      Szintén egy valós történetet mesélek el. - Férje után négy gyermekét veszítette el még az első világháborúban egy asszony. Magára maradt kis falusi házával, megművelt kertjével, és soha nem zúgolódott. Sokszor látták a templomban, nagy összeszedettséggel és átéléssel. Mindenki megcsodálva lelki erejét, elismerő szavakkal beszéltek róla. Mire ő ezt válaszolta: "Fiaimat mind a jó Istennek neveltem, erős hitben, tisztaságban és becsületben. Isten szerette őket, megértek már, hogy magához vegye őket. Korábban értek célhoz, mint én gondoltam volna, de majd Jézussal helyet készítenek nekem. Végigjárom a Kálváriát, amint a Szűzanya tette Szent Fia halálakor. Innen merítek erőt és bizalmat, hogy nemsokára én is utánuk mehetek".
Hányan zúgolódnának az ő helyében? És hányan emlegetnék érdemeiket?
Szent Péter apostol írja első levelében: „Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.”
És ezt az a Szent Péter mondta, aki a főtanács előtt bátran visszautasította az elöljárók parancsát, hogy ne prédikáljanak Jézus Krisztusról. Péter ezt válaszolta: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” - Mert az alázat és az engedelmesség egy tőről fakad.
             Nagyböjt 5. vasárnapján, kérünk Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra; hogy helyesen  kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé! Mutasd  meg az  irányt,  amerre mennünk kell!  Újítsd  meg  bennünk az engedelmesség lelkületét!  Szentlelked zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami  igaz javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben  folyton örvendjünk a te csodálatos, erősítő és felüdítő jelenlétednek! – Ámen!