Kedves Testvérek!
Egy világjáró blogger turista a Chilei Andok hegység egy meredek ösvényén találkozik egy indián paraszttal. A paraszt az öszvérén ülve halad, míg a felesége mellette ballag csendben.
Miért nem utazik a feleséged az öszvéren? - kérdezi a turista a parasztot.
Azért – válaszolta a paraszt – mert neki nincs öszvére.
Nagyon is elképzelhető, írja a blogger a beszámolót, hogy a paraszt sajnálta is a feleségét. Talán még azt is gondolta magában: „Szegény asszony, de nehezen gyalogol. Bárcsak neki is lenne egy öszvére!”
Mosolygunk az ilyen régi módi gondolkodáson, de közben hasonlóak vagyunk. Jó szívvel vagyunk mások iránt, meg is tudjuk sajnálni őket, de ez a maximum. Szimpátia, vagy éppen ellenszenv van bennünk, de semmi több!
A mai szentírási olvasmányok tanítása: nem lehetünk közömbösek. Sőt el kell jutnunk másikra figyelésig, a testvér figyelmeztetéséig.
Ezekiel prófétától olvastuk:
„Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.” - Ez az idézet figyelmeztet kötelességünkre embertársainkkal szemben: a megmentés ugyan az Isten „szakmája”, de nekünk is feladatunk megkísérelni. Az ószövetségi rabbik Ezekiel próféta könyvének néhány fejezet felolvasását eltiltották a zsinagógában. Ennek egyik oka az volt, hogy igen keményen szembesít minden nemzedéket a saját felelősségével. Innen a híres mondása, hogy „az apák ették meg a szőlőt és a fiak foga vásott bele” (18,2). Önmagát is a nép őrzőjének definiálja. Érdekes, hogy nemcsak a bűnösöket figyelmezteti, hanem az Istentől elfordult emberekért is felelősséget érez. Nem nyugszik bele abba, hogy pusztulásukba rohannak, úgy érzi, ha nem figyelmezteti őket, akkor ő is vétket, mulasztást követ el. A hívő és a hitetlen emberek között meglehetősen nagy a szakadék. Emiatt sok hívő úgy gondolja, a hitetlenek, az Istentől elfordult emberek sorsa nem rá tartozik, pusztulásuk egyéni döntésük következménye. A próféta nyomán és a keresztény missziós lelkület kapcsán azonban ez a nézet nem osztható. A bűnös megtérésén, az Istentől elfordult ember visszatérítésén munkálkodni köteles a hívő és a vallásos ember. Az ókori társadalom, minden bűne ellenére, szolidáris társadalom volt, és nem individuális egyedek összessége, mint a mai modern társadalom. Ebben gyakori nézet, hogy a hitetlenségben szenvedőkre úgy tekintenek a hívők, mint akiket megfertőzött egyfajta betegség, amelyből úgy sem lehet kigyógyítani őket, tehát hagyni kell, hogy elvesszenek. A próféta nem hagyja magára a reményvesztetteket, vallásosságának része a hitbeli segítség, mégpedig azért, mert úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik másokért. A modern társadalomban a szociális felelősségérzet, úgy gondoljuk, csak a szociális munkásokra, segélyszervezetekre vonatkozik, mint ahogyan a vallásosság is magánügy, amely legfeljebb a szülőkre tartozhat. Ez végzetes szemlélet, amely a prófétától és a felelős keresztény embertől, sőt az igazi humanistától is távol áll. Nem tud belenyugodni bizonyos emberek fizikai vagy lelki megtörtségébe, mindenképpen segíteni akar rajtuk. Ezekiel próféta e felelősségtudata ma is aktuális, és az efféle felelősség képes csak gyógyítani a megtört vagy tévútra sodródott embereket.
Felelősek vagyunk egymásért. Isten ránk bízta embertestvéreinket, hogy eszközei lehessünk az evangélium terjedésének. A feladatunkat végezhetjük jól is, és történhetnek mulasztások is. Pál apostol egyedül a szeretetet nevezi meg, mely kötelező jelleggel, mint adósság szerepel minden emberi kapcsolatban. Minden parancs foglalata a szeretet, mert az ember nem tesz rosszat felebarátjának. Viselkedésünk csak akkor fog evangéliumivá válni, ha képesek leszünk magunkat annak az embernek a helyébe képzelni, és ezt átérezni, akivel jót, vagy rosszat teszünk. Az evangéliumból megtudhatjuk, hogy a szeretet nem zárja ki a testvéri figyelmeztetést, sőt, sok esetben éppenséggel feltételezi azt. Nem csak az egyénnek, hanem a közösségnek is joga van a figyelmeztetésre.
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt.” - Hallottuk a mai evangéliumban Jézus szavát.
Rendkívül aktuálisnak ez a mondat, mert napjainkban két dolgot mintha nem ismernénk: a bűn elkövetését és annak jóvátételét. Ha bűnt követtem el, nem olyan szörnyű dolog az, hogy ne nézhetnék szembe vele. Sajnálatosan embervoltunk velejárója, hogy sok bűnt követünk el, de ezeket fel kell dolgoznunk, meg kell bánnunk, és jóvá kell tennünk. A jóvátétel a leggyakrabban egy bocsánatkérés. Ritka eset, amikor ez pénzben vagy munkában is meg nyilvánul. És mégis, milyen nehezen szánjuk rá magunkat erre a „sajnálom, ne haragudj” mondatkára! Pedig milyen felszabadító! És érdekes, hogy mindkét fél számára! Jézus megtanít annak gyakorlatára, amikor a vétkes fél vagy nem ismeri fel az elkövetett hibát, vagy nincs lelki ereje kezdeményezni a rendbetételt. „A valódi szeretet megköveteli, hogy bűnös embertársunkat hozzásegítsük a megtéréshez. Aki tisztán biológiai (»Mindenért a gének felelősek«), pszichológiai (»Mindenért az ösztönök felelősek«) vagy szociológiai megfontolásból (»Mindenért a társadalom felelős«) nem mer már személyes felelősségről beszélni, az úgy tesz, mintha az ember még mindig a fejlődés állati szintjén állna, és nem segít neki a továbbfejlődésben. Aki azonban figyelmezteti vagy korholja a másikat, hogy megszégyenítse, az csak védekezésre és ellentámadásra kényszeríti. A jézusi értelemben vett helyreigazítás célja a segítés és a gyógyítás, nem pedig az ítélkezés, a verés, és ennek a szándéknak világosan ki kell fejeződnie benne. Csak annak sikerülhet a bűnöst megtérésre indítania, aki úgy közeledik hozzá, mint orvos a beteghez, és akinek az eszköztárában az »erélyes figyelmeztetés« csupán »a betegség gyökerének feltárását jelenti«. Magától értetődik az is, hogy aki »ki akarja húzni testvére szeméből a szálkát«, annak előbb »saját szeméből kell kivetnie a gerendát« (ld. Lk 6,41-42), amint az is, hogy a szóban forgó helyreigazításnak négyszemközt kell történnie (Mt 18,15), különben gyógyítás helyett óhatatlanul pellengérre állítás következik be.”
Felelős szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
Ám felelős szeretetben élni: boldogság és öröm!
Úgy legyen! Ámen!