Gyertyaszentelő 2020.02.02

A év Gyertyaszentelő 2020

Mária tisztulását és Jézus bemutatását ünnepeljük ma.

Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után, az előírások szerint Istennek. Mivel Betlehem nagyon közel van Jeruzsálemhez, megtehette, hogy nem a helyi zsinagógában, hanem magában a jeruzsálemi templomban tegye ezt meg. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe.
         Az édesanya a szülés után negyven napig távol volt a közösségtől, és férjével való érintkezéstől is. Ez a szokás gyakorlati okok miatt alakulhatott ki. A gyermek születése hatalmas örömmel, de fájdalommal és stresszel is járt. Az édesanyának szüksége volt rá, hogy fizikailag és érzelmileg is helyrejöjjön. Hogy kinek mennyi időre van szüksége, az eltérő, de az átlagidő ma is 40 nap.
         Nos, Jézus születése után Mária a tisztulási szertartásban részesült. Nem azért, mert bűnt követett el, hanem inkább fizikailag és érzelmileg tért vissza a közösségbe.
         Miközben az édesanya megtisztult, az elsőszülött fiúgyermeket is bemutatták a törvény előírása szerint. A szülők, akik tehették egy bárányt ajánlottak fel, míg a szegények ezt helyettesíthették egy pár galambbal. Így József és Mária azt a szertartást végezték el, amely visszanyúlik az Egyiptomból való szabadulás idejére.
         Amikor Jézus – mint Istenfia – alávetette Magát Izrael szertartásainak, akkor új értelmet adott azoknak. Ezáltal ezek a szertartások „misztériummá” váltak, olyan eseményekké, amelyekről újra és újra elmélkedhetünk, de soha nem fogjuk fel azokat teljességükben.

         Szent Szofroniusz leírja, hogy az ókori keresztények hogyan ünnepelték ezt az eseményt gyertyás körmenettel:
„Az égő gyertyánk az isteni fény jelképe, azé, aki jön, hogy elűzze a gonoszság sötét árnyékát és az egész mindenséget betöltse az örök világosság ragyogásával. Égő gyertyánk azt is jelzi, hogyan kell lelkünknek ragyognia, amikor Krisztus elé járulunk!”

Az öreg Simeon szava nyomán, Jézus bemutatásában szeretnénk meglátni mi is a Világ Világosságát.
Gyertyát szentelt ma Egyházunk. Innen a magyar neve: gyertyaszentelő Boldogasszony. A gyertya a mai ember számára már nem jelent annyit, sokkal inkább dísz sokak számára, sem mint jeleket hordozó használati eszköz. Fedezzük fel újra a gyertya jelentőségét.
- fényt ad, világít a sötétben
- lángja barátságos fényt ad
- meleget ad
- önmagát emészti fel, miközben világít és melegít.
- lángját óvni kell széltől, vihartól, hirtelen mozdulattól.
    A gyertya Jézust jelképezi számunkra. Ez leginkább a húsvéti vigília kezdetén, a feltámadás éjszakáján, a fény liturgiában mutatkozik meg, amikor a húsvéti gyertya lángjáról indul a fény, amely megvilágosít mindent.
Nekünk is gyertyává kell válnunk. Kapott fényünkkel világítanunk kell, önmagunk jó cselekedeteivel kell táplálnunk a fényt.

Vajon mit kell tennünk, mi kell ahhoz, hogy mi is Simeon és Anna nyomdokába léphessünk? Nem öregnek kell lennünk.
De "Istenfélőnek" kell lennünk, keresnünk kell őt, az igazgyöngyöt, és ha megtaláltuk, féltve vigyázni, nehogy később elragadjanak bennünket olcsó tünemények, múló vágyak, hibáink, bűneink. Ezentúl ismernünk kell az igazságot, az eszményt, amelyet Jézus bemutatott, elénk élt, és amelyhez igazítani akarjuk magunkat. Valamint cselekedeteinknek harmóniában kell lennie ezzel az eszménnyel.
Ez kemény dió, de a mi döntésünkön múlik, hogy életünk minden napján törekszünk-e előrelépni ebben, hogy mind magunk számára, mind pedig közösségünk, népünk számára építeni, növelni tudjuk Isten Országát. Az országot, ahol a szeretet erejében meg tudjuk osztani azt, amink van, hogy megszűnjön a nélkülözés; ahol segíteni, szolgálni tudunk, hogy a gyengét, a kicsit, az elesettet, a kiszolgáltatottat magunkhoz öleljük, magunk mellé ültessük, ahol békességet tudunk teremteni, barátkozni, hogy egymásnak ne farkasai, hanem testvérei legyünk.
Nem kis feladat ez, de a Lélek minket is megerősít, irányít, bíztat, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a mi kezünkben is nem csak egy gyertya van, hanem amit jelképez fénye:  a Szeretet Országának jövője.
    Jöjj hát el hozzám, emberré lett Istenem, lépj be szívembe, hajlékomba! Szeretném, ha tiszta és fényes templomban fogadhatnám érkezésedet, de látom, hogy minden erőfeszítésem kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljek fogadásodra. A te látogatásod azonban tisztává teszi és fénnyel árasztja el egész bensőmet. Amikor katolikus hitemre gondolok, érzem, hogy mennyi fény hullt eddig is utamra, szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek és elcsábítsanak hamis gyertyafények, hamis csillogások! Simeon és Anna által rólad mondott prófétai szavak engem is köteleznek. Nekem is az a hivatásom, hogy fény legyek: lámpás, melyet a tartóra tehetnek. Nem vadul lobogó, ideges láng, hanem szelíd, de kitartó fény: örökmécs. Add uram, hogy így legyen. - Ámen.

Időseknek:

Simeon és Anna próféta asszony nem fáradt bele az imádkozó életbe. Mi idősek, gyakran érezzük úgy, hogy már mindent elmondtunk Istennek. Gondjaink, bűneink, mulasztásaink ugyanazok, mint tavaly, tavalyelőtt. Néha azt is gondoljuk, hogy Isten talán már belefáradt az egészbe, elege van belőlünk. De Simeon nem fárad bele a dicséretbe és hálaadásba. Talán ez is része az idősek imájának, és lehet, hogy vannak olyan életszakaszok, amikor ez minden, amit Isten tőlünk vár. Sok imádságom szállt már az ég felé, tegnap vagy egy generációval korábban, vagy majdnem egy életnyivel ezelőtt. Az idősebb életkor megajándékozhat minket Isten szeretetének és gondoskodásának sokoldalúbb magtapasztalásával. Simeonhoz hasonlóan mi is dicsőítjük Istent, és csak nézzük Jézust, és hálát adunk Istennek, mint Anna. Megtehetjük imánkban életkorunktól függetlenül.