Október 15, évközi 28. vasárnapra

A év évközi 28. vasárnap - Mt 22,1-14

Kedves testvérek!
Sokféle címet adhatnék a mai evangélium jelmondatának, attól függően, hogy melyik mondatát emelném ki:
Gyertek el ti is. - Egy meghívás. -  A király és a vendégei. - A mennyek országa a menyegző. - Az el nem múló vendégség. - Boldogok a meghívottak. - Mindegyik egy kis részletet fed fel a mondanivalóból.Ű
     Amikor jegyesek jönnek hozzám, elbeszélgetünk, hogyan ismerkedtek meg, mit szeretnek egymásban, hogyan készülnek a nagy eseményre. És hamar kiderül, hogy az esküvői előkészületek egyik legnehezebb feladata a meghívottak névsorának összeállítása. Bár az esküvők esetében nem szoktak spórolni, mégis a család anyagi helyzete meghatározza, hogy hány fős lakodalmat tudnak tartani. A fiatalok akár több hónapon keresztül is gondolkoznak azon, hogy kiket kell feltétlenül meghívniuk életük megismételhetetlen eseményére, és rajtuk kívül még kik azok, akiknek részvétele fontos számukra. Szempont továbbá az is, nehogy valaki megsértődjön, mert nem hívják meg az esküvőre. Egyeseknek elegendő egy szép meghívót küldeni, de a szokásoknak megfelelően a legközelebbi rokonokat, barátokat illik személyesen is felkeresni és meghívni. A másik oldalról a meghívottaknak természetesen illik részt venniük mind a polgári ceremónián, mind a templomi szertartáson, valamint az azt követő lakodalmi vacsorán. A lakodalmas násznép létszáma egészen különböző lehet. Vannak szűk családi körben rendezett kisebb esküvők, és vannak nagyobb mulatságok, amelyeken akár több száz fő is jelen lehet, hogy együtt ünnepeljen az új házaspárral. Van, amikor egy egész vidéki kastélyt, vagy hotelt, panziót kibérelnek a hétvégére.
       Az imént felolvasott evangéliumban is egy lakodalom előkészületeiről és a vendégek meghívásáról hallottunk. A Jézus által mondott példabeszéd szerint egy király lakodalmat rendezett a fiának, és erre az eseményre hívott meg vendégeket. A meghívottak azonban meglehetősen tiszteletlen vagy illetlen módon, mindenféle kifogásokat keresve visszautasították a meghívást. Mivel az ünnepségre már minden elő volt készítve, és a király nem szerette volna, ha elmarad az esküvő, kiküldte szolgáit, hogy válogatás nélkül mindenkit behívjanak a város utcáiról. Jött is boldog, boldogtalan és megtelt a ház. A történet azzal fejeződik be, hogy a király eltávolíttat egy személyt az ünneplők közül, aki nem volt ünnepi ruhába öltözve.
       A példabeszéddel Jézus természetesen nem esküvői tanácsokat szeretne adni, hanem - miként ezt az evangéliumi szakasz bevezető mondta elárulja - az Isten országáról vagy más kifejezéssel a mennyek országáról beszél. Isten meghív minket, hogy vele éljünk. Nem gondolkozik azon, hogy kit hívjon meg és kit ne, nem vesződik a meghívottak listájának összeállításával, hanem mindenkit meghív. Mindannyiunkat arra hív, hogy vele éljünk. Egy boldog életre hív minket. Ne keressünk kifogásokat és ne utasítsuk vissza meghívását! Fogadjuk el szeretetteljes hívását!
      A történet helyes értelmezéséhez szempontul szolgál továbbá, hogy az elmúlt vasárnapon felolvasott, a gonosz szőlőmunkásokról szóló beszéd folytatása ez a rész Máté evangéliumában. A szőlőmunkások hibája az volt, hogy elbizakodottak voltak és azt gondolták, hogy könnyen megszerezhetik maguknak más tulajdonát, azaz könnyedén övüké lehet az Isten országa. A mai példabeszédben az ünnepi ruha nélkül érkezett vendég szintén elbizakodott volt, és azt gondolta, hogy semmit sem kell tennie annak érdekében, hogy méltónak bizonyuljon a királyi meghívásra. Ne legyünk tehát elbizakodottak! Isten meghívásához akkor leszünk méltóak, ajándékát akkor nyerhetjük el, ha ünnepi ruhába öltöztetjük lelkünket, azaz szakítunk bűneikkel.

Hogyan fordíthatom le a jelenlegi helyzetemre?
     Most is egy meghívásnak tettünk eleget. Itt vagyunk a szentmisén. Mert minden szentmisén Isten meghív minket vendégségre. Először meghív minket az ige asztalához, a tanítás asztalához, amelyet úgy fogadunk el, hogy figyelmesen meghallgatjuk tanítását és kifejezzük készségünket annak megtartására. Ezután meghív minket az oltár asztalához, egy ünnepi asztalhoz, hogy Krisztus testével, vérével táplálkozzunk. Ezt a hívását úgy fogadjuk el, hogy a szentmisén szentáldozáshoz járulunk. Ha ugyanis nem élünk a szentáldozás lehetőségével, akkor tulajdonképpen visszautasítjuk hívását. A szentmisét bemutató pap közvetlenül a szentáldozás előtt Krisztus testét és vérét felmutatva a következőket mondja: ,,Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya." Igen, valóban boldogok vagyunk, mert mindannyiunknak szól ez a hívás. Boldogságunk akkor válik teljessé, ha el is fogadjuk Jézus hívását és szentáldozáshoz járulunk. ,,Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus." Ehhez hozzátehetjük még: Hát még azok milyen boldogok, akik elfogadják hívását és ünnepi ruhába öltözött tiszta lélekkel táplálkoznak az Úr szent testével.
Persze, aki nem tud áldozni, mert valamely okból nem kapott teljes feloldozást, az se keseredjen el, ő is meghívott: lelki áldozást végezhet, lélekben ő is találkozhat az Úrral.

Nem is folytatom tovább a prédikációt. Érdekes módon erről az evangéliumi szakaszról nagyon sok szép imát találtam. Valahogyan minden elmélkedő megimádkozta, és ez talán többet mondhat el, mint sok okos szó. Íme, egy csokor a mai evangéliumhoz fűzött imákból:
 Horváth István Sándor atya, aki a napi evangéliumokat küldi:
Áldott legyél, Jézus, aki óvsz minket a megszégyenüléstől! Magasztalunk téged, mert meghívtál minket, szegényeidet, minket, méltatlanokat a te lakomádra! Jöjj el, Urunk, hozzánk, és maradj velünk! Áldd meg asztalközösségünket, te, aki arra tanítasz minket, hogyan szerezzünk kincset a mennyben. Áldunk téged a bőséges és megtömött örökségért! Boldogok vagyunk, mert te magad vagy osztályrészünk!
Fülöp Menyhért plébános:
Végtelenül szerető Atyám, aki botlásaim ellenére újra és újra magadhoz hívsz, visszahívsz atyai házad szeretetébe, visszahívsz a menedéket adó házba, meghívsz az ünnepi lakoma házába, meghívsz engem az ünnepi asztalhoz, örömöd asztalához, a szeretet asztalához. Add segítségedet, hogy mindig elfogadjam hívásodat és részese legyek a Te országod örömének!
Cseri Kálmán híres református lelkész prédikátor:
Köszönjük szerető Atyánk, hogy adni akarsz, és nem követelsz. Köszönjük, hogy egyedül te tudod igazán, mire van szükségünk. Köszönjük mindazt, amit Jézus által eddig kaptunk a te gazdagságodból. Áldunk azért, hogy te vagy az, aki munkálod bennünk az akarást is és a megvalósítást is. De köszönjük, hogy rámutattál a mi felelősségünkre is. Szeretnénk komolyan venni meghívásodat. Köszönjük, hogy jöhetünk, amint vagyunk, sok bűn alatt, éppen azért, hogy ne kelljen roskadoznunk a bűneink alatt. Köszönjük, hogy jöhetünk semmit nem hozva, keresztedbe fogózva. Meztelen, hogy felruházz, és szegénységünkkel együtt, hogy gazdaggá tegyél. Köszönjük, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk.
Ajándékozz meg minket ezzel a lelki-szellemi gazdagsággal, hogy tudjunk másokat is gazdagítani. Kérünk, beszélj velünk még tovább is ennek az igének a mondanivalóin keresztül. Hadd lehessünk engedelmes, néked élő gyermekeid.
És végül Szent-Gály Kata költőnő gondolatai:

-- jöjjetek a menyegzőre -- (Mt 22, 4)

biztatsz
     hogy ne féljek
     hogy merjek közeledni Hozzád

lássak benned Testvért és Jóbarátot
     titokzatos Jegyest

ne féljek
     vagyis higgyek

a mindenséget átfogó szeretetben
a nekem szóló személyes szeretetben

a lakodalmas ház megtelik --  (Mt 22, 10)

fogadj be engem szentjeid közösségébe
nyerjek lakóhelyet az Élők Földjén
hol a rész szerint való ismeret megszűnik
és teljessé lesz a benned való öröm  - Ámen!