Hamvazószerdán a mulandóság jelképével, szentelt hamuval hinti meg homlokunkat az Egyház, és ezzel emlékeztet a földi dolgok tiszavirágnyi életére.
Három dolgot ajánl figyelmünkbe egyházunk: az imádságot, a böjtölést és az alamizsnálkodás.
Jézus azt tanácsolja, hogy mindezt ne úgy tegyük, hogy az emberek lássák, és dicsérjenek bennünket, hanem vonuljunk vissza a lármás világból és térjünk szívünk csendes otthonába! Ott keressük, mert ott találhatjuk meg igazán lelkünk nyugalmát. S így készülhetünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó megünneplésére.
Mindezek hallatára tévedés lenne a nagyböjti időt úgy értékelnünk, mint a lemondások időszakát. Mert nemcsak kenyérrel él az ember! Mit használ, ha az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja?
Sajnos a legtöbbször észre sem vesszük, hogy egész esztendőben, olykor egész életünkben éheztetjük lelkünket. S történik mindez azért, mert ez a lelki éhség nem lép fel olyan követelő erővel, mint a testi éhség és szomjúság. Megvonjuk lelkünktől azokat a táplálékokat, amelyeket oly bőségesen terít elénk így nagyböjt idején az egyház.
Egész évben éheztettétek lelketeket, legalább most gondoskodjatok arról, hogy jóllakhasson. Olvassátok a Szentírást, hallgassátok Isten igéjét, többet imádkozzatok, elmélkedjetek Isten gondolatairól!
Amikor az Egyház arra biztat, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, ugyanakkor azt szeretné, ha többet igényelnénk a lelkiekből. Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igazlelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávéból, alkoholból, dohányzásból, édességből – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.
A bűnbánat által mintegy kiürítjük lelkünket, hogy a bűn helyett megtölthessük az isteni élet, a kegyelem kincsével. És ha ezt tesszük, akkor méltóképpen készülünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünneplésére.
A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét, és az érte való áldozatvállalását.
Mi tehát az üzenete hamvazószerdának?
A három szentírási szakasz, melyet a liturgia a mai napon tartalmaz, ezt akarja kifejezni: az ószövetségi szakasz (Joel 2,12-18) a megtérésről szól, ezt mélyíti el Pál üzenete (2Kor 5,20-6,2): most van itt a kiengesztelődés, a megbánás, a bűnbocsánat ideje, vagyis a nagyböjt a magunkba fordulás, az újrakezdés, az üdvösségünk művelésének lehetősége. Az evangélium pedig Jézusnak a hegyi beszédben olvasható tanítása a böjtről: amikor böjtölünk, ne legyünk búsképűek, képmutatók, hanem illatosítsuk be magunkat, örvendezzünk, hogy ne lássák az emberek a böjtölésünket, csak a Mennyei Atya, aki megfizet nekünk (Mt 6,1-6.16-18).
Még a római császárok sem voltak annyira gőgös emberek, hogy ne érezték volna annak a fontosságát, hogy két lábbal a földön járjanak. Félistenként köszöntötték őket egy-egy győztes hadjárat után, ők viszont maguk mellé állíttattak egy rabszolgát, akinek az volt a feladata, hogy újra és újra a császár fülébe súgja: „Császár, ne feledd, te is csak ember vagy." Ez a nagy üzenete hamvazószerdának a keresztény ember számára: arra figyelmeztet, hogy az életünk múlandó, van kezdete és vége. Életünk végén egyek leszünk a föld porával, és nem szabad elodázni ennek a fölismerését, mert most van itt az idő, hogy a megtérés útjára lépjünk.
Adja meg mindannyiunknak az Úr, hogy a fejünket érő hamu egészen mélyre, lelkünkig hasson, hogy lelkileg újjászülessünk, és hitelesebb keresztény, és igazabb emberi életet tudjunk élni a nagyböjt folyamán.
Friss hamu hull a homlokomra,
mely gőgös, mint sziklák orma,
de a lelkem illeti,
s így a rosszat megveti,
mintha újjászületett volna.
Ámen.