Évközi 21. vasárnap, augusztus 21.

C  év évközi 21. vas 2016
EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből - Lk 13, 22-30
    Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
    Valaki megkérdezte tőle: ,,Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?''
    Ő így válaszolt: ,,Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
    A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
   Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
    Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
    Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!''
    Ezek az evangélium igéi.

Kedves Testvérek!
„Hányan vannak, akik üdvözülnek?” - Vajon fontoskodó volt-e egy ismeretlen  szájából elhangzó kérdés Jézus felé?  Mert valójában az egyik legnagyobb kérdésünk bújik meg a látszat mögött. Látszólag másokról szól a kérdés, valójában önmagunkat és Istent kérdezzük: Van-e értelme az életünknek, van-e jövője annak, amit nap, mint nap teszünk? Az átlagember sokféleképpen be akarja biztosítani magát Istennel szemben. Ilyen-olyan áldozatokkal, szertartásokkal, szentségekkel, és akár egy közösséghez tartozással. Nagy kísértésünk arra, hogy arról is véleményt alkossunk, amihez semmi jogunk: kinek milyen sorsot szánunk, ki üdvözül és ki nem, eleget tesz-e azoknak a feltételeknek, amiket mi támasztunk, tulajdonképpen Istennel szemben. Ezeket a feltételeket természetesen úgy igyekszünk megállapítani, hogy mi még beleférjünk a keretbe.
A kérdés, egykoron a számra irányult: Hányan fognak üdvözülni? Sokan vagy kevesen? Jézus felelete a figyelmet a „hányról” a „hogyanra” irányítja, vagyis arra, hogy „szűk kapunk” át juthatunk az üdvösségre.  Ugyanezt a magatartást látjuk Jézus második eljövetelével kapcsolatban. Az apostolok azt kérdezték, „mikor” fog visszatérni az Emberfia, mire Jézus válaszában arról beszél, „hogyan” kell felkészülnünk az Ő eljövetelére és mit kell tennünk, míg várjuk rá.
         Jézus válasza tehát nem furcsa és nem is udvariatlan. Ő arra akarja tanítani követőit, hogy ne kíváncsiak, hanem igazán bölcsek legyenek; az értelmetlen kérdések helyett a valódi problémákra figyeljenek, arra, amivel meg kell birkózni az életben.
         Innentől látjuk, mennyire abszurd az, ha valakik - mint a Jehova tanúi - azt hiszik, hogy ismerik az üdvözültek pontos számát: 144.000. Ez a szám, amely előfordul a Jelenések könyvében, jelképes (12 – Izrael törzseinek száma - és 12.000 szeres szorzata), s ezt rögtön megvilágítja a következő mondat: „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni.” (Jel 7,4. 9)
         Mindenekelőtt, ha valóban 144.000 lenne a valós szám, akkor bezárhatjuk a boltot. A menny kapuja felett akkor egy feliratnak kell lógnia, amely ezt üzeni a kapu előtt tartózkodó nagyszámú parkolónak: „Megtelt”.
         Ha tehát Jézust nem foglalkozik azzal, hogy feltárja nekünk az üdvözültek számát, hanem azt mondja el, hogyan üdvözülhetünk, akkor megértjük, mit akar tanítani.
Van-e arany középút, vagy csak egy út van, a szűk kapu?
Bizonyára, ha az arany középútról beszélnék, és ennek fontosságát hangoztatnám, mindenki bólogatna. Szélsőségmentesen, normálisan, egyszerűen élni a hétköznapokat. Vagyis mindenféle megrázkódtatás nélkül, az akadályokat már messziről megkerülve, megfontolva haladni az arany középúton. Csak semmi idegesség, semmi rohanás; elérni a kapukig, megállni előttük. A kapu előtt balkéz felől csábít a széles bejárat, jobb felől szerénykedik a szűk kapu, az orrom előtt pedig a közepes, amelyen csekély mennyiségű kézipoggyászommal áthaladok. Talán így képzelnénk. De Jézus elmondott egy példázatot. Ebben ő felzavar az édes álmomból. Nincs arany középút. Nincs trükközés. Nincs közepes kapu. Csak két kapu van, a széles és a keskeny. Tessék választani. Máté evangélistánál úgy olvashatjuk, hogy a szűk kapuhoz, praktikusan, keskeny út vezet (Mt 7,14). Aki ezen jár, annak nem okoz majd gondot a szűk kapu, hiszen már útközben kénytelen megszabadulni a súlyfeleslegtől, amikor keskeny pallókon egyensúlyoz, és tűfoknyi sziklahasadékokon préseli át magát. Mert ott, a kapuk előtt, a mérlegelésnél, csak a valódi súly számít. A nettó tömeg. A kapcsolati tőke mit sem ér. Nem érdekes, hogy kivel ettem-ittam együtt, kikkel ápoltam virágzó kapcsolatokat, jó szomszédságot. Sőt, Máté evangélista még azt is kifejti, hogy még jövendölni, ördögöt űzni, csodákat tenni sem elég (Mt7,22-23). Ezen a kapun csak a lecsupaszított ember haladhat át. Persze elméletileg lehetséges a szűk kapu elé érve is, az utolsó pillanatban megszabadulni a felesleges terhektől. De egy életen át cipelt teher nem nőtt-e valóságos púpként a hordozójához, amit csak nagy fájdalmak árán, orvosi késekkel lehetne eltávolítani? Vagyis a keskeny úton járni nagyon is kifizetődőnek tűnik. Jó karban tartja az embert. Akkor tehát téves felfogás az arany középút? Igen! De ne hidd, hogy a jézusi út kellemetlen, öröm nélküli. Aki netán az arany középutat siratja, ahhoz is van a Mesternek néhány vigasztaló szava; azt ígéri, hogy aki a keskeny úton jár, az már ezen a világon százannyit kap jutalmul (Mk 10, 29-30). Ez világos beszéd. Nem majd egyszer, nem a távoli jövőben, hanem már itt a földön, már ma. Mert aki ennek az útnak a köveit koptatja, az nem örömtelen életet él, és annak a szűk kapun áthaladni gyönyörűség lesz.
Azután, ha egyszer odaérünk a szűk kapu elé, mi is zörgethetünk, és Jézus szavaival kérhetjük is őt: „Uram nyiss nekünk ajtót”  És a kapun túl: ott ragyog Isten végtelen arca. Ezt kell keresnünk – magát Istent, hogy legyen szemünk megtalálni mindazt, ami közelebb visz hozzá, és megadja a dolgok igazi értékét. A sok felkínálkozó eszközből meg kell  találunk a nyitott szűk kaput. „Szűk kapu” Sokszor szűknek találjuk a mozgásterünket, és nem vesszük észre, hogy számunkra ez kifutó pálya. Az édesanya számára akinek napjai a családban, gyerekei között telnek, szűknek tűnhet az élettér – mégis számára ez nyitott kapu. Az édesapa, aki a szeretet szellemében szolgál  nem csak a fizikai megmaradásért küzd, mert távlatai vannak. A diáknak a tanulás a szűk kapu, nekem papnak az oltár szolgálata, a hivatalnoknak az íróasztal, az idősnek a megrokkant egészség. Lehet, hogy néha mindez labirintusnak tűnik, és Isten kivezető kegyelme nélkül az is. De nem az a kérdés, hogy hányan üdvözülnek, hanem miként éljünk, ahhoz hogy mindannyian üdvözüljünk.
     Ki mutatja ma nekünk az utat az igazi szűk kapun? Szentatyánk, Ferenc pápa. Mostanában nagyon sokan támadják. Nevezik őt agyalágyultnak, vénembernek, főgonosznak. Mindezt azért, mert ő rálépett a szűk útra. Szentatyánk irgalmas még a menekültekhez is! Nehéz elfogadni a világ változását, a menekültválságot is benne. A hit nélküli liberalizmussal elrontották ezt a világot, sok problémát generáltak benne.  Viszont megértem, Ferenc pápánk ezt miért csinálja. Ha komolyan vesszük a jézusi tanítást, akkor pontosan ezt kell tennie, más evangéliumi út nincs. Egyszer ezért szentté fogják avatni. Akik ezt így most nem fogadják el, fel, azokért imádkozom, nehogy egyre távolabb sodródjanak, és így az álszentek és farizeusok táborát gyarapítsák.  Ha tiszteljük a körülöttünk lévőket, segítünk egy bajba jutott embertársunknak, ezzel teszünk legnagyobb tanúságot hitünkről.  Ezt a szűk utat járja előttünk Ferenc pápa! Az élet felé vezető utat nehezebb megtalálni, mint a halálba vezető utat. A paradicsom elvesztése óta könnyebbnek, szebbnek látszik a tágas út, a világ szellemének követése, mint az evangéliumi tanácsok, parancsok, tanítások tiszta betartása. Pontosan ezért vesznek el sokan, mert a tágas utak a jézusi úthoz képest mindig szebbnek, kecsegtetőbbnek látszanak. Keressük az igazak útját, és akkor életünk nem lesz értelmetlen. A zsoltárossal együtt valljuk: “Aki a helyes utat járja, annak mutatom meg üdvösségemet!” (Zsolt 50, 23) - Ámen!

http://szemlelek.blog.hu/2016/08/18/papakritika

Egyetemes könyörgések évközi 21. vasárnapra
Pap:   
Testvéreim! Gyengeségünk tudatában forduljunk segítségért mennyei Atyánkhoz, és terjesszük eléje bizalommal kéréseinket!

Lektor:
    1.    Segítsd Urunk egyházadat, hogy főpásztoraink Ferenc pápa vezetésével világosan és határozottan mutassák nekünk az üdvösség útját!
    2.    Adj Urunk jeleket, hogy a világ jómódú népei értsék meg, csak a saját lemondásaik árán biztosíthatják az egész emberiség boldogulását, és békéjét!
    3.   Mutass világos utat Urunk Fiad követőinek, hogy keresztényként soha meg ne feledkezzenek arról, hogy csak az önfegyelem szűk kapuján át vezet az út a lelkiismeret nyugalmához!
    4.    Segítsd meg Urunk családjainkat, hogy a családtagok ne vonakodjanak a kölcsönös áldozatvállalástól a közös boldogság érdekében!
    5.   Add meg Urunk, hogy egyházközségünk egyetlen tagja se legyen kizárva a mennyei örök otthonból!

Pap:   
Mennyei Atyánk! Te ismered gyarlóságunkat és jóra való restségünket. Állj mellettünk segítő kegyelmeddel, hogy a jó ügy érdekében mindig készek legyünk a lemondásra és a fáradalmak vállalására! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek:    Ámen.