Évközi 11, vasárnap június 12

C év évközi 11. vas. 2016    - Lk 7, 36 – 8, 3 – Jézus Simon farizeus házában és a bűnös nő

Kedves Testvérek!

A bűnös asszony elmegy a farizeus házába, s illatos olajjal és könnyeivel keni meg Jézus lábát, s hajával törli szárazra. A farizeusok nemigen hívogatták Jézust. S ha igen, miért? Valóban kíváncsiak voltak üzenetére? Vagy „menő” volt egy híres prófétát vendégül látni? Vagy ellenőrizni akarták, hogy a zsidó hitnek megfelelő tartalmakat hirdet-e Jézus? Ezt nem tudjuk.

Ugyanakkor egy hívatlan asszony belép Simon farizeus házába, alabástromedénybe kenetet hoz. Jézus lábait könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd csókolgatta és megkente az olajkenettel.

Szinte teljesen biztos, hogy az illető nő prostituált, mert abban a korban a „bűnös” kifejezést rájuk használták.

        A farizeus „így szól magában” a történteket látva: „Ha ez az ember próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle asszony érinti, azt, hogy ő egy bűnös nő.”

         Jézus mindenekelőtt meggyőzi Simont, hogy Ő valóban próféta, aki a szív gondolataiban olvas; ugyanakkor a példabeszéde által mindenki megérti, hogy miért veszi védelmébe az asszonyt: „Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret. Aztán így szólt az asszonyhoz: Bocsánatot nyertek bűneid.”

Jézus ezt mondta a farizeus Simonnak: "Látod ezt az asszonyt?". Simon csak a bűnös embert látta, akit nem hívott meg a vacsorájára. Feltételezte, hogy Jézus a sok ételtől italtól most egy kissé lassú, és nem fogja fel, hogy ezt a nőt figyelmen kívül kell hagyni.

Gyakran mi sem látunk a szemünkkel. A ma felolvasott történet arra hív, hogy az embereket, akikkel mindennapjaink során kapcsolatba kerülünk, ne kategorizáljuk, hanem úgy lássuk őket, mint valódi embereket: szükségletekkel, ajándékokkal és csodálatos lehetőségekkel; ahogyan Isten is lát mindnyájunkat. Az egy mondatban összefoglalt üzenet az, hogy Isten - aki Jézus Krisztus által eljött közénk - lát, ismer bennünket, meghalt értünk és törődik velünk. Életünk képes megújulni, amikor Istennek, mint Megváltónknak és Urunknak szabadító szeretetére válaszolunk.

És Jézus elfogadta a vacsora meghívást. Nem mondta, hogy „meszelt sírokhoz nem térek be. Nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek vele, a farizeussal. Előbb változzon meg, aztán majd beszélgethetünk”. Elment, mert hívták, s remélte, hogy valamilyen formában el tudja mondani személyre szóló üzenetét. Igen aktuális Jézusnak ez a viselkedése. Fanyalgásaink, előítéleteink ugyanis sokszor bénítóan hatnak: hatásunk a környezetünkre, ha tudják, hogy katolikusok vagyunk, eredménytelen. Amikor azt mondom magamban: ővele nem megyek el egy összejövetelre, másokkal nem ülök egy asztalhoz. Amit ő aláírt, ahhoz én nem adom a nevemet. Az ilyen megfogalmazás nem is lenne mindig baj, ha csak a bűnt vetnénk csak el. De a vége sajnos többnyire az, hogy a nagy elhatárolódás közepette nemigen teszünk semmit. S a bűnös asszony, akinek sokat bocsát meg az Isten? Mi indíthatta erre a látványos tettre? Hallotta Jézust már korábban is, szavai elértek szívéhez, megbánta eddigi életét, s más úton kezdett járni? Olyannyira, hogy még az őt mélyen elítélő, szupervallásos farizeus házába is be mert térni? Jézus nagyon megdicséri hitét, s abból fakadó szeretet-cselekedeteit. Példaként állítja a ház ura elé. Újra láthatjuk az élő hit és a tettek elválaszthatatlanságát.

Hétköznapi életünkben apránként kell építeni, erősíteni a hitet. Meg kell találni az apró, megfelelő „téglákat”, és ezeket pontosan egymáshoz illeszteni. Talán úgy lehetséges ez, hogy minden nap keresünk olyan dolgokat, pozitívumokat, amikből erőt meríthetünk. Ha mindig csak a bajt látjuk, és nem tudunk örülni, hálát adni minden piciny örömért, akkor vajmi kevés esélyünk van hitünk házát megépíteni, azaz olyan szilárddá tenni, hogy ne omolhasson olyan könnyen össze egy-egy csalódástól. Épp ezért ez a találkozás nemcsak a nő szempontjából érdekes, hanem a farizeuséból is. Ő a vendéglátó, aki befogadja Jézust a házába. Valószínűleg minden emberben többé-kevésbé jelen van a történet két szereplője. Érdemes beleképzelni magunkat a helyükbe, és átgondolni, hogy mi miként cselekednénk? A farizeus kívülről néz, és a múltat látja. Jézus belülről lát, és a megtérés csodáját szemléli, és szavaival a tisztult jövő felé indít. Kívülről, vagy belülről nézem az embereket? Van érzékem ahhoz, hogy tovább lendítsek másokat a Jézusnak tetsző úton?

Kedves testvérek! Adjunk hálát a hit ajándékáért, és köszönjük meg az Úrnak, hogy ily nagyon és érdemtelenül szeret minket! Engedjük, hogy Krisztus szeretete belénk áradjon: a jézusi tanítvány ebből a szeretetből meríthet, és erre támaszkodhat, ebből a szeretetből mindenki étkezhet és táplálkozhat. Így azzal a hálás szeretettel, amellyel testvéreink felé fordulunk otthonunkban, a családban, a társadalomban, mindenkinek továbbadjuk az Úr irgalmasságát. Ámen!