Március 20, szombat

Március 20, szombat

A mai evangéliumból  (Jn 7,40-53) egy rövidke mondatot választottam ki: „Ember így még nem beszélt!” A Jézust hallgató emberek között megosztás keletkezik, Nikodémus menti meg a helyzetet.

Kire hallgatok? Aki nagyokat mond, szépen beszél, vagy utána járok az igazságnak?

 

Ima:
Uram, Jézus! Emberi gyarlóságból hajlamosak vagyunk arra, hogy azokra figyeljünk, akik hangosabban, erőszakosabban mondják a magukét. Jól tudom, a jó bornak nem kell cégér, tartja a közmondás. Mégis erősíts, hogy a világ zajából mindig ki tudjam választani a jót, az értéket. Segíts megkülönböztetnem a gabonát az ocsútól, a felületes nagynak hangzó szép szavakat az igaz szavaktól. Jézusom! Prófétáid, apostolaid, mint Mózes, Jeremiás, vagy akár Pál apostol nem a nagy szavak mesterei voltak, dadogtak, mégis nekik volt igazuk!
Uram, Jézus, azt is tudom, hogy a tudomány emberei, a tudósok, kutatók, szintén nem a nagy szavak mesterei, nem előadóművészek. Akik viszont nagy szavakba, hangzatosan mondják a magukét legtöbbször a hamis tudomány, az áltudomány képviselői.  Náluk van a szó, a pénz, a reklám, az internet, és megpróbálnak sok embert meggyőzni. Uram, segíts, hogyha nehéz, ha nem is értem, akkor is a tudósokra hallgassak, akár hittudományról, akár orvostudományról, vakcináról, de akár környezetvédelemről legyen szó.
Uram, segíts, hogy a gonosz lélek hamis gyöngyei ne kápráztassanak el, hanem amint a mai evangélium Nikodémusa, vegyem a fáradtságot, téged keresselek, tőled kérdezzek. Mutass nekem utat az élet útvesztőiben! Ámen!

 

Napi gondolkodó:
Hiszek az abszolút létező isteni igazságban? Keresem az isteni igazságot? Vagy inkább az a lényeg, hogy oda menjek templomba, ahol divatosabban beszél a pap, szebben hangzik az ének?
Ha mégis kemény szavak hangzanak el, akkor mit teszek? Befogom fülemet, hogy ne halljam? Máskor már nem is jövök ebbe a templomba?
Figyelmesen fejlesztem hitemet?
Előfordul-e, hogy saját megfellebbezhetetlen ítéletemnek leszek a rabja, mindent én tudok? Végzettség, iskola, tanulás nélkül is biztosan tudni vélem a járvány, a vakcinák működését? Közben persze még a biológia alapjaival sem vagyok tisztában, mégis mondom a magamét, mindenhez hozzászólok?
Hitbeli dolgokban jó szívvel elfogadom Szentatyánk, a római Hittani Kongregáció, püspököm tanítását?
Jézus szavára különböző reakciók születtek. Végül földi életében az elítélés hangja győzött. Én viszont nem hivatkozhatok arra, hogy erről nem hallottam, nincs kire hallgatnom.
   Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!