2021 január 24, évközi 3. vasárnap gondolatai

B év évközi 3. vas. 2021. Isten Igéjének vasárnapja

Bevezető:
Kedves Testvérek!
Az idei esztendőben második alkalommal ünnepeljük meg Isten Igéjének vasárnapját.
Ferenc pápa 2019 szeptemberében rendelte el, hogy az egész világon január 3. vasárnapján különös hangsúlyt fordítsunk arra, hogy még jobban figyeljünk Isten hozzánk szóló szavára.
A szentmise elején ünnepélyes körmenetben hoztuk be a Szentírást és helyeztük el, az oltár előtt, hogy a figyelmet ezzel is ráirányítsuk arra, hogy Isten minden embert meg akar szólítani.
Jézusban minden ember átélheti, hogy személyesen szól hozzánk Isten. Jézus megszólította a galileai halászokat, az elhagyott vidékek lakóit is, volt szava a betegekhez a bajban lévőkhöz, de szóba állt a vezető emberekkel is.
Ma is megszólít bennünket, de nekünk meg kell hallani és válaszolni kell a minket hívó Isten szavára!
Ferenc pápa, amikor meghirdette ezt az új ünnepet, akkor azt is hangsúlyozta, hogy semmiféleképpen sem szabad elkülöníteni a Szentírást és a hagyományt, mert azok együtt alkotják a kinyilatkoztatás egyetlen forrását. És Szentatyánk azt kéri, hogy olyan lélekkel olvassuk a Szentírást, a mai evangéliumi szakaszt is, ahogy azt írták, és akkor az mindig új és tápláló marad.

Kyrie litánia
   Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy oly ritkán vesszük kezünkbe a Szentírást. Uram irgalmazz!
   Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy a Szentírás olvasásakor mindig megtaláljuk benne a nekünk szóló üzenetedet. Krisztus kegyelmezz!
   Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy a nekünk szóló üzeneted szerint alakítsuk életünket, megszabadulva bűneinktől. Uram irgalmazz!

Beszéd:
Kedves Testvérek!
A mai szentírási olvasmányokból 4 szót emelek csupán ki.
Azonnal, rögtön, mindjárt, illetve másodszor szólt.
Kezdjük mindjárt a másodszor szólt kifejezéssel.  Ugye milyen jó lenne, ha csak kétszer kellene szólni a fiadnak, lányodnak, feleségednek, férjednek, vagy a főnöködnek, a barátodnak, és máris minden megoldódna. Nem inkább az szokott elhangzani? Már ezerszer szóltam, ezerszer megmondtam….
Jónást, a prófétát küldené az Úr Ninivébe, a bűnös városba. Jónás kifogásokat keres, nem akarja vállalni a küldetést. Eljut egészen a cet gyomráig. Aztán az Úr másodszor is szólt neki, hallottuk a mai olvasmányból. Igaz, hogy nem nagy lelkesedéssel, de végül is elmegy, hirdeti a megtérést. Vagy mint a szőlősgazda két fia. Az első nemet mond előszörre, de meggondolja magát, és mégis elmegy dolgozni. És mennyivel igazabb ő, mint a másik fiú, aki igent mond, de nem teszi meg!
Milyen jó lenne, ha mindannyian már a második felszólításra, mindig igent mondanánk.
Jónás végül is a megpróbáltatások eredményképpen kényszerből engedelmeskedik. Kis Szent Teréz szerint azt mondja, milyen nagy különbség: elfogadjuk, vagy csak beletörődünk Isten akaratába.
Jónás, ha kelletlenül is, de engedelmeskedik az Úrnak, és az elbizakodott niniveieket megtérésre szólítja fel. Az eredmény nem is marad el. Néha mi is Jónásként viselkedünk, akik legfeljebb csak beletörődünk Isten akaratába, nehézkesen ismerjük fel velünk kapcsolatos terveit. Miért pont engem hív?… De az isteni ösztönzés elől nem lehet elmenekülni. Előle elbújni képtelenség. Milyen más az a hívő, aki, miután felismeri küldetését, örömmel veti latba minden képességét, és körülötte a közösség is felvirágzik.
Ez a szentírási rész Isten nagy irgalmasságát, jóságát és szeretetét domborítja ki. Ezért legyünk értelmesek és bármit is szemlélünk a világban: politikát, gazdaságot, pénzügyet, művészetet, zavargásokat, háborúkat vagy ökológiai katasztrófákat,  mindig jusson eszünkbe, hogy Isten nagyon szereti az embert. Ő egy emberszerető Isten.
És ha így áll a dolog, nehogy már Istennek kétszer kelljen szólnia.
Most mi tegyek: számoljak 3-ig, várjak, gondolkodjak, vagy azonnal cselekedjek?
Arról hallottunk az evangéliumban, hogy Jézus megkezdi nyilvános működését, elindul, hogy meghirdesse az örömhírt és meghívja az apostolokat, mint leendő munkatársait.
Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és azonnal követték őt.  Sokszor van az, hogy érezzük – sokszor talán jogosan is – a magunk méltánytalanságát, alkalmatlanságát. Gondoljunk arra, hogy Jézus elmegy a pogányok Galileájába, és halászokat, akik hát nem voltak túl intelligensek, túl felkészültek, és nem azt mondja nekik, hogy: „Figyeljetek, majd jártok két-három évig suliba, aztán majd levizsgáztok, és majd utána kövessetek engem…”,  hanem azt mondja nekik, hogy: „Kövessetek engem!” És az alkalmasság, azt ott van, hogy rögtön, azonnal otthagyják a megélhetésüket, apjukat, családjukat, halászbárkáikat, hálóikat és teljes bizonytalanságban Jézus nyomába szegődnek. Ez az, amikor Isten igéje valami különleges módon megszólít, amikor nem magyarázkodásban, hanem követésben megjelenik Isten igéjének az ereje. És ha a magunk alkalmatlanságát, méltánytalanságát érezzük, nyugodtan gondoljunk erre a szentírási szakaszra, és gondoljunk arra, hogy ahogy Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost, úgy bennünket is csak Jézus, csak Isten igéje, csak az Eucharisztia, csak Isten szeretete tud alkalmassá tenni. Tehát először nem alkalmasnak kell lenni, hanem befogadónak. Ha befogadom Jézust, ő majd alkalmassá tesz engem.
A lelkiismeret szava nem enged halogatást. A nagy szentek élete mind azt tanúsítja, hogy csak egyféleképpen megy, az első szóra, és igent mondva.
   A napkeleti bölcsek látogatása után az angyala szavára József rögtön engedelmeskedett, és a szent család Egyiptomba menekült.
Keresztelő János rámutatott az „Isten Bárányára” Jézusra, András azonnal Jézus követője lett, ő az első apostol.
Miután Jézus meghívja Fülöpöt, ő azonnal elmegy, hogy szóljon Nátánáelnek, tehát egy másik személyt hív az Úrhoz. Fülöp így  vall Jézusról, akinek most lett követője és tanítványa: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust” (Jn 1,45)
  Zakeus Jerikóban felmászott a fügefára, de komolyan vette, amit Jézus mondott neki, és azonnal meg is cselekedte, rögtön meghívja Jézust a házába. 
Jézus a Mester radikális kereszténységet hirdet: „Gyertek, kövessetek!” Sokszor igen nehéznek látszik, amit vár tőlünk, de lehetetlent nem kíván. Alkudozni nemigen enged, mert egész szívet, teljes odaadást kér, egész egzisztenciánkat: életre szóló döntést és törekvést. Hűséget kér és következetességet: ne sajnálkozzunk magunkon, az elhagyott régin, ne tekintgessünk vissza. Tudták ezt az első Krisztus-követők, az apostolok is, mégis azonnal elhagyták mindenüket.
   A mi Jézus melletti döntésünk mennyire gyökeres döntés? És mennyire következetes? Nem túl sok-e a fenntartásunk az evangéliumi követelményekkel szemben? Nem túl nagy-e félénkségünk és aggodalmaskodásunk Jézus követésében?
Mi mit mondanánk, ha minket szólítana, érintene meg Jézus? Most ne érj hozzám, nekem így jó, majd én eldöntöm mikor, hadd gondolkozzam, hadd lépjek egyet hátra…..
Nemde azért jöttél a templomba, hogy most töltekezz, most kapj segítséget Jézustól. Mire mondasz igent, most és azonnal?
Jézus folyamatosan ott kopogtat az ajtódon, csak nem nyitod ki. De ha egyszer végre megteszed, akkor rögtön világossá válik minden, az egész életed.
        Befejezésül egy szép imát idézek, az azonnal, mindjárt, a rögtön szavakra:
   Istenem, ahová tettél, ott szolgállak.
   Ahol megsejtelek, azonnal csodállak!
   Amim van, azért magasztallak,
   Amim nincs, azért nem zaklatlak.
   Ami a munkám, azt rögtön megcsinálom!
   A jó szót érte sose várom.
   Ha nem sikerül, nem kesergek,
   Jézus nevében mindjárt mindent újra kezdek.
   Csak egyet kérek tőled mindenáron:
   Jöjj el értem, ha jön halálom,
   Atyám, Megváltóm, Királyom! Ámen.