Május 15, pénteki remény üzenet

Napi vigasz és remény 57.  --  Május  15, péntek

A mai nap remény üzenetének azt a címet adtam: az önrész. A napi evangélium két mondatát emeltem ki, Szent János evangélistától:

Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. (Jn 15,14;15b)

Milyen jó dolog, hogy nekünk, keresztényeknek biztosan lehet egy jó barátunk, mindannyiunknak, ugyanaz, Jézus a Krisztus. Minden barátságnak van feltétele, és meg kell küzdeni érte. Ha igaz a barát, akkor mellénk áll a bajban, a nehézségek idején.

Jézus barátságának két feltételét olvastuk az imént. Azt tenni, amit ő parancsol, és abban hinni, amit ő a Mennyei Atyától nekünk átad. A hit és a cselekedetek.

Ha valamit is szeretnék elérni, ha valahova pályázok, az első, az önrész megnevezése, amivel én járulok hozzá. Jézus egyik példabeszédében, ez a torony építésnél a költségek előzetese megbecslése, a hadseregnél a létszám felmérése.

Jól tudjuk matematikából, hogy a 0 szám bármely többszöröse is 0. Miért gondolnánk tehát azt, hogy hozzájárulásom, munkám, energiám befektetése nélkül csak úgy az ölembe fog pottyanni, amit elgondolok?

Jézus első feltétele nem könnyű, mert a mai ember nem szeret parancsot teljesíteni. A mai szentleckéből olvashatjuk, hogy az apostoli zsinat csak három kitételt tett: bálványok, áldozati állatok vére, paráznaság. De a kevés parancs is parancs.

Jézus második feltétele az igaz hit: amit ő Mennyei Atyjától közvetít számunkra. A mai ember okoskodó, kimagyarázó. A saját gondolata szerint akarja kikeverni a saját szájíze szerinti hitet. Napjainkban a jézusi tanítás letéteményese a Tanítóhivatal: Szentatyánk, Ferenc pápa, és a helyi illetékes püspökök. Elfogadom azt a hitet, amelyet ők tolmácsolnak?

Tehát a bökkenő, ha valamelyiket is megszegem és felülbírálom: egyházam parancsait, hitrendszerét, már nem vagyok Jézus igaz barátja. Persze lehetek, mert Jézus mindig kész a megbocsájtásra.

Erősítést, reményt, vigaszt, útmutatást várok Jézustól. De milyen lenne az már, ha közben én képmutató vagyok, és az egyik oldalamat mutatom neki, a másikkal meg ellen teszek, vagy éppen semmit sem teszek meg.

Tehát akkor vegyem számba, mi az én önrészem? Mik azok a parancsok, elvárások, amiket nekem ma, most, a következő napokban, és egyébként is teljesítenem kellene. Nem lesz nehéz megtalálnod. Állapotbeli kötelességeid a kijelölt útjelző táblák, melyek iránt haladnod kell. Ha ez kevés, vagy nem egyértelmű, kérdezz rá azoknál, akikkel együtt élsz, akikkel találkozol, vagy a főnökeid.

A másik kérdés, az igaz hit. Vizsgáld meg, miben bíráltad felül az elmúlt időben egyházadat, Szentatyádat, püspöködet, mivel nem értettél egyet. Megteheted. De aztán ne csodálkozz, ha Jézus, akit barátodnak gondolsz, hasonlóan fog válaszolni. Hisz Jézus barátainak mindig kimondta az igazságot. Például, amikor megfeddi Pétert, Fülöpöt és a többi apostolt is.

Ne várj többet és mást Jézustól, mint amire igaz barátként méltó vagy. Ne olyat, amit te sem teszel meg hitben és parancsban egyházadnak.

Ha tiszta a lelkiismereted, akkor bízhatsz: igaz barátod, Jézus, ott áll melletted és mondhatod: Jézus és én, ketten az erőt alkotjuk. Az ő segítségével legyőzök miden kihívást és minden bajt.

Uram Jézus!

Köszönöm a mai napon, hogy egyértelműen közölted velünk barátságod alappilléreit. Segíts engem a tiszta szív gondolatához, a parancsolatok jó lélekkel való teljesítéséhez, az igaz hit megvallásához. Uram, Jézus, ha így gondolok rád, barátságodra, máris megkönnyebbül a lelkem. Kérlek, mutass utat, egy bíztató, lelkes folytatásra. - Ámen.

 

Szentmise közvetítés: május 17, vasárnap 9 órakor:

 https://youtu.be/TmI_QK8UOPk