Nagyböjt 3. hete péntek - Mk 12,28b-34 a főparancs
Kedves Testvérek!
Az egyik fő dolog, ami hiányozhatott az írástudónak ahhoz, hogy valóban belépjen Isten országába, az az, hogy élje is, azt, amit tud. Az írástudó értelmével egészen érti már a lényeget, és bizonyosan vágyik is arra, hogy megvalósítsa, és talán próbálkozik is a maga módján. Már egészen közel van, de valami még hiányzik, hogy ebben a teljes odaadásban élje a szeretet parancsát. Mivel a legfőbb parancs, az kötelező parancs, ezért nem elég tudnunk róla és ismernünk, hanem alapvetően élnünk kellene. Leginkább mi is azért járunk sokszor csak egészen közel az Isten országához, anélkül, hogy mindig teljesen benne lennénk, mert mi is sokszor csak tudjuk, érezzük, hogy mit kellene tennünk, de mégsem tesszük meg, mert győz az ösztönös természetünk.
Most a következő hetekben a gyakorlat kerülhet előtérbe, mert nem lesznek nyilvános szentmisék, liturgiák, közösségi lelki programok, de élhetünk Jézus parancsa szerint a négy fal között is!
Jézus az első parancsban, az Istennel kapcsolatban Mózes szavait idézve arra emlékeztet, hogy „teljesen” kell szeretnünk. A szeretet a szívünk, a lelkünk, az értelmünk és az erőnk teljességét kéri. A teljességet talán az ellentétéből értjük meg jól. A teljes az nem félig van, nem negyedig, hanem egészen. Ez kizárólagosságot is jelent. Minden mást félre kell tenni hozzá. A fő parancs nem véletlenül kezdődik azzal, hogy az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Ha Ő az egyetlen, akkor minden az Övé és mindennek Őt kellene szolgálnia. Nem lehet több urunk. Félig ez, félig az, valamennyire Isten, valamennyire egyéb kis urak. Egészen konkrétan arra hív ezzel Jézus, hogy mindig egész szívvel, egész lélekkel, teljes erőnkkel tegyük azt, ami éppen a dolgunk. Teljesen legyek jelen ott, ahol éppen vagyok. Adjam bele a szívemet, értelmemet, lelkemet. Manapság ezt talán különösen is nehéz. Könnyen van, hogy egyszerre akarnánk több dolgot intézni, egyszerre több emberrel találkozni, beszélgetni. Néha a sok feladat és terveznivaló, néha félelmek, néha csak a türelmetlenség visz el abból, ahol jelen kellene lennünk. Könnyen megosztódik a figyelmünk és egyszerre sok dologban, sok találkozásban akarunk jelen lenni a virtuális eszközeink segítségével is. Telefonálok, e-mailt írok, közben még a viberen, whatsapp-on is válaszolgatok, és azzal is beszélek, aki belép a szobámba. Ahogyan autóvezetés közben sem jó a vezetés helyett mással foglalkozni, az Isten országába való belépésnek sem segít, ha azt gondolom, hogy egyszerre sok mindenben szerethetem Istent. A tanulás, az ima, és minden feladat és munka, ami teljes jelenlétet és odafigyelést kíván, alapvetően a főparancsra tanít, arra, hogy jól tudjunk szeretni, egész valónkkal tudjuk szeretni Istent. Az a jó, hogy Jézus magára vette teljes emberségünket és teljes szívünket, teljes lelkünket, értelmünket, egész valónkat be akarja tölteni Szentlelkével. Ezért lehetséges mindig, mindent Vele tenni és mindent Vele megélni. Gyakorolhatnánk ezt a teljes figyelmet, teljes jelenlétet, minden találkozásban, minden feladatban, minden imádságban, hogy már ne csak ne legyünk messze, hanem valóban belépjünk Isten országába és már itt a földön benne éljünk. Az embertársaink, egymás szeretetével kapcsolatban Jézus konkrétan önmagunk szeretetét állítja alapnak. „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”
Kevesebb találkozási lehetőség lesz a következő napokban. Vajon lelkem hasznára lesz ez?
Jézus konkrétan arra hív, hogy lépjek ki magamból és próbáljam beleképzelni magamat a másik helyébe, helyzetébe. Ha úgy kell szeretnem a másikat, mint magamat, akkor abba kellene belegondolnom, hogy ő én vagyok. Minek örülnék a helyében? Mit éreznék, ha az ő helyzetében lennék? Ha ezt komolyan vesszük, akkor már nem az számít, ami nekem nehéz, ami nekem kényelmes, vagy kényelmetlen, vagy, hogy nekem mihez van kedvem, hanem az, hogy a másiknak most mi a segítség, mi az öröm. Fáradt? Esetleg elmosogathatok helyette. Szomorú, odaülhetnék mellé. Örül, ha meghallgatom? Kivehetném a fülhallgatót a fülemből. A helyébe nem örülnék, ha ilyen stílusban szólnának hozzám?
Egy másik fontos dolog ahhoz, hogy tudjuk szeretni egymást, mint önmagunkat, az, hogy be kell fogadnunk mások szeretetét. Valahogy meg kell tapasztalnunk, hogy szerethetőek vagyunk. Nem csak a többiek szavára, mosolyára kell nyitottnak maradnunk, hanem különösen is jó, ha gyakran Isten elé jövünk, aki megújítja bennünk a szeretetét, újra a szívünkbe írja szerethetőségünket. A teljes erőből szeretés valószínű nem azt jelenti, hogy teljesen a mi erőnkből erőlködünk, hanem azt, hogy teljes erőnket átadjuk Isten erejének. Így nem annyira az emberi kimerültséget és fáradtságot érezzük majd, vonszolva magunkat a sokféle elvárás között, hanem annak békéjét és örömét, hogy Isten eszközei lehetünk, és noha elfáradunk, mégis megmarad a derűnk. Isten országába nem mi erőlködjük bele magunkat, hanem Isten szeretetének a vonzása visz be bennünket: a Szentlelkének lendülete.
Egy általános helyzetben, nap, mint nap, vasárnapról vasárnapra Istenből merítünk erőt, aki az Igében, a szentségekben és a testvéri találkozásokban megújítja a hitünket és fölfrissíti a szeretetünket. Most nem lesz szentmise, korlátozódnak a találkozási lehetőségek. De a Szentírás, az Ige, a jócselekedetek maradnak.
És Szentlélek által a jó Isten az, aki gondoskodni akar arról, hogy tudjuk Őt egész valónkkal szeretni és felebarátunkat, mint önmagunkat. Minden pillanatban megkérhetjük Jézust, hogy Ő éljen, Ő cselekedjen bennünk és emeljen be, emeljen át az Isten országába, hogy már ne csak közel járjunk hozzá, hanem benne éljünk és másokat is, mindenkit bevonhasson általunk. Ámen.
A év nagyböjt 3. vas 2020 - Jn 4,5-42 Szamariai asszony, Jákob kútja
A múlt heti evangélium, a színeváltozás hegyének magasa után, vágyaink kútjának feneketlen mélysége tárul fel előttünk a mai Evangéliumban. Az Istenember, akárcsak minden más ember, szomjas. Az ő szomjúságában tárul fel legmélyebb szomjúságunk. Mire szomjas az ember? Vízre? Nem, hanem az életre, melyet a víz táplál. Milyen életre? A mulandóra? Nem, az csak képe, ígérete az örökkévalónak. Milyen örök életre szomjazik az ember? Öntudatlan felolvadásra a mindenségben? Nem! Ha képes még a szívére hallgatni, tudhatja: örök szeretetre, olyan életre, amely csupa szeretet és viszontszeretet, Isten szívéből fakadó, és oda visszatérő, örök életre szökellő vízre.
Gyötör bennünket a lelki szomjúság, de milyen sokszor nem találjuk meg az élő vizet, azt a vizet, amely valóban, és teljesen kiolthatja a szomjunkat. Sokféle káros, vagy nem egészséges ital létezik: túl cukros üdítők, energia italok, agyon festékezett, 0 és 1 % gyümölcstartalmú italok, stb. A ma embere szomjazik az igazságra, de sokszor csak a maga igazát keresi, és nem talál el a teljes igazságra, nem látja meg Jézust, aki az Igazság. Az igazi Jézus helyett ott a sokféle szekta, a keleti ezoterika, reiki, veszélyesebbnél veszélyesebb álgyógymódok. Az átlagember vágyik az Istennel való találkozásra, de nem meri megvallani bűneit, gyengeségét, csak a maga erejére akar hagyatkozni, így nem veszi észre, ki az, aki tőle inni kér, ki az, aki odaül mellé, megszólítja, és szeretné felemelni.
Mi is a mai kor emberei vagyunk, és nehéz legyőznünk a világ vonzását, nehéz másként gondolkodni, nehéz másképp közeledni a világ dolgaihoz, nehéz megtalálni az Isten végtelen szeretetét.
A testi valónk szomjai, vagy pszichénk szomjazásai, értelmünk tiszta epedései csak jelzései egy nagyobb szomjúságnak, mely mélyebben van, mint a test, a psziché, mélyebben, mint tudattalan világunk, de mégis hozzánk tartozik. A szívünk mélyéről, reményünk legalapvetőbb rétegéről, központi magjáról van szó. Arról a kútról, amelyhez nincs vödrünk, és amelyből mindaddig szomjúság tör fel, míg Jézus Krisztus a hit és a keresztség által meg nem adja nekünk a Szentlelket, aki maga Isten Szeretete!
Életünk vándorútján Jézus mellettünk is megáll, hogy önmagát felkínálva oltsa lelkünk szomjúságát. Szent II. János Pál pápa egy alkalommal így fogalmazott: „Krisztust követve találjuk meg az igazi boldogságot. Csak megújult ember tudja megújítani a világot.”
Sadhu Sundar Singh indiai keresztény gondolkodó írta majd száz évvel ezelőtt:
Egy napon a folyóparton ültem a Himaláján. A vízből egy szép, kerek, kemény követ halásztam ki, melyet széttörtem, megnézni a belsejét. A belseje egészen száraz volt. Pedig ez a kő már nagyon régóta ott feküdt a folyóban, de a víz nem hatolt belé. Ugyanilyen az európai ember. Évszázadokon át valósággal elárasztotta a kereszténység, sőt mindenestül belemerült az áldásaiba, benne élt a kereszténységben, de a kereszténység nem hatolt belé, és nem él benne. Persze nem a kereszténység a hibás ebben, hanem a kőkemény szívek. Így nem is csodálkozom azon, hogy annyian nem is tudják fölfogni, mit jelent számunkra Jézus Krisztus.
Ferenc pápa most szerdai katekézisében ezt mondta 4 napja:
„A Szentírás a testi szomjúságnál mélyebb szomjúságról, a létünk gyökereibe ültetett vágyról beszél. A zsoltár azt mondja: „Isten, én Istenem, hajnalban téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem, rád sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (Zsolt 63,2). Az egyházatyák beszélnek erről az ember szívében élő nyugtalanságról. Szent Ágoston azt írja: „Magadnak teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned” Működik bennünk egy belső szomjúság, egy belső éhezés, egy nyugtalanság…
Minden szívben, még a legromlottabb és a jótól legtávolabb élő ember szívében is ott izzik a vágy a fényre, még ha tévedések és hibák törmelékei borítják is, de mindig ott működik benne a szomjúság az igazságra és a jóra, mely nem más, mint szomjúság Istenre. A Szentlélek kelti fel ezt a szomjúságot: ő az élő víz, mely alakot adott porunknak, ő az a teremtő fuvallat, mely életet adott neki.”
Kérjük Jézust, adjon saját Lelkéből, hogy kegyelmével – Szentlelke élő vizéből merítve – mi is tiszta források legyünk az Igazságot szomjazó embertestvérek számára.
Urunk, Istenünk! Add, hogy szomjazzunk a Veled való élő kapcsolatra. Add, hogy szomjúságunkban Rád találjunk, Veled találkozzunk, hogy átalakuljunk, és így másoknak mi is éltető vizet tudjunk adni. Ámen.
Hívek könyörgése, március 15, nagyböjt 3. vasárnapja
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, mennyei Atyánkhoz, aki Jézus Krisztusban megnyitja számunkra a kegyelem forrását!
1. Add, Urunk, hogy híveid az evangélium élő vizével enyhítsék lelkük szomjúságát, hallgass meg Urunk!
2. Segíts, hogy a nagyböjti szent időben felfedezzük keresztségünk kegyelmi erejét, és megerősödjünk Isten-gyermeki mivoltunkban, hallgass meg Urunk!
3. Segíts, hogy a nagyböjti szent idő igaz bűnbánatra vezessen bennünket, és ezáltal is tanúságot tehessünk szeretetedről, hallgass meg Urunk!
4. Segítsd meg Urunk a keresztségre készülőket, hogy egyre jobban megismerjenek és megszeressenek téged, hallgass meg Urunk!
5. Erősítsd meg Urunk betegeinket, hogy betegségüket felajánlva tapasztalják meg szeretetedet, hallgass meg Urunk!
6/ És végül adj erőt Urunk, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a korona vírus betegség terjedésének elkerüléséhez, hallgass meg Urunk!
Pap: Mennyei Atyánk, Fiadban az élő víz forrását nyitottad meg számunkra. Add, hogy mindig közel legyünk, és sokakat el tudjunk vezetni ehhez a forráshoz. Krisztus, a mi Urunk által.
Szentatyánk, Ferenc pápa imádsága a vírus fertőzésre:
Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon. Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Mária! A Világ népének Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában, nálunk is visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére. Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz!
Ima hazánkért nemzeti ünnepünkön:
Urunk, Istenünk nemzeti ünnepünkön, hazánk és népünk iránti szeretettől vezérelve hozzád fohászkodunk, és kérünk, hogy a magyar szentek és boldogok közbenjárására áldd meg nemzetünket.
Imádkozzunk hazánkért, népünkért, hogy a történelmünk során megtapasztalt Gondviselésben ma is tudjunk hinni – és bízzuk az Úrra jövőnket, hallgass meg Urunk!
Mindenható, örök Isten, aki első királyunkat arra a gondolatra indítottad, hogy országunkat a mindenkor szeplőtelen, boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlja, és általa kérje népünk számára mindenható segítségedet, most újra az Ő oltalmába ajánljuk magunkat, és kérjük, segíts meg minket. Adj népünknek jó vezetőket, buzgó apostolokat, jóindulatot a társadalomban, hogy buzgón szolgálhassunk Téged! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.