Május 19, húsvét 5. vasárnapja

C év húsvét 5. vas. 2019 - ApCsel 14, 21 b-27 – Jel 21,1-50 – Jn 13,31-33a,34-35

Kedves Testvérek!
    Emberi életünk, földi vonatkozásban a fény és az árnyék váltakozása. Van úgy, hogy több örömet és szeretetet tapasztalunk. Máskor csüggetegen számot kell vetnünk a rossz létezésével is, mert betegséggel, nehézségekkel találkozunk. Vagy épp értetlenségbe, rosszindulatba ütközünk, amely bűnre hajló természetünkből fakad.
Honnan is meríthetünk elégséges erőt a megmaradáshoz, hogy megőrizzük, ápoljuk azt az eredendő jóságot, amit Istentől kaptunk ajándékba, és hogy megakadályozzuk a rossz terjedését, túlburjánzását? Egyházunk vasárnapról-vasárnapra közösségbe gyűjt, és elénk tárja Isten szavát, a Szentírást – ma is ennek biztató erejébe kapaszkodunk.
Mi a keresztények ismertetőjele?
Az Apostolok Cselekedete arról az áldozatos munkáról számol be, melynek nyomán új, helyi egyházak születnek, nem csak a zsidóság körében, hanem a görög világban is. Megható az őskeresztények egyházszervezésre irányuló törekvése, a hit, mellyel az Úrban hittek, és az az engedelmesség, mellyel felépül a hierarchikus rend. Krisztushoz kapcsolódásukról tanúskodik az imádság és a böjtölés, mely mindenkor megelőzte az elöljárók kiválasztását és felszentelését.
Az apostolok a Szentlélek irányítása alatt állottak. Nem automatikusan, hanem úgy, hogy megkapták a bölcsesség, az okosság és a lelki erő kegyelmét, és éltek vele. Ezért tudnak ilyen intelmeket adni a hívőknek: hűségesen tartsanak ki a hitben a nehézségek között is, hiszen sok megpróbáltatás árán kell belépnünk az Isten országába. Tanúságot kell tennünk kipróbáltságunkról. Az ima és a böjt szükséges az elöljáróknak és a hívőknek egyaránt, hogy kiesdjék Isten segítségét.

A Jelenések könyvéből szent János vízióját olvastuk.
Szívesen olvasom a Jelenések könyvét, hiszen sajátos irodalom. Páratlan szépségű hasonlatokkal visz el bennünket abba az új világba, mely Krisztus keresztáldozata árán született meg a mi számunkra is. Úgy érkezik el ez a nap, mint a vőlegény és a menyasszony találkozása, a beteljesülés nagy örömével. Az emberiség megdicsőülése, a világmindenség Istenben való örök megszentelődése, a megújulás nagy pillanata, mely visszafordíthatatlan folyamat lesz a számunkra. Eltűnnek a régi világ jellemzői, a keserűség és a könny, a gyász és a jajgatás. Bánattól nem lesznek könnyesek többé a szemek.
A trónon ülő, megdicsőült Krisztus hangját hallja: „Íme, újjáalkotok mindent.” Ez számukra biztatás és erőforrás, mert Jézus halálával és feltámadásával már elkezdődött ez a megújulás. Jézus megváltói tette új irányt szabott a világnak. Itt nem az erőszakos forradalmak, vagy az ideológiák által meghirdetett új világról van szó. Hanem az Isten által újjá alkotott teremtésről. Nem a harc és az erőszak valósítja meg ezt a Jézus által meghirdetett új világot. Itt a szeretet ereje a forradalmi erő.

Erről az alaptörvényéről szól az evangélium. „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást. Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Új parancs ez? Miben áll az újdonsága, hisz már az Ószövetség is ismerte a szeretet parancsát. A parancs újdonsága a szeretet mértékében van. Jézus saját magát állítja mércéül, és joggal, mert nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Jézus elénk élte a hősies szeretetet, amelyért vállalta a halált.
   Íme, az eszköz, amelyet Jézus használ és ajánl a világ, és önmagunk megújítására. A dolog fontosságát az is kifejezi, hogy Jézus parancsról beszél. A szeretet parancsáról. Ebben a parancsban a szeretet, az Isten logikája fogalmazódik meg. Hiszen az ember logikája szerint azt kellett volna mondania Jézusnak, hogy úgy szeressetek engem, ahogyan én szerettelek titeket. Ehelyett az áll, hogy egymást kell szeretnünk, mégpedig úgy, ahogyan Krisztus is szeretett minket. A Megváltó szavainak helyes értelmezést kell adni! Az Isten Fia emberek felé irányuló szeretetének az alapja nem más, mint az a nagy igazság, hogy minden ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, és az Atya gyermeke. Ezért Jézus az emberben, a testvért, és az Atya gyermekeit szerette és szereti. Jézus Krisztus számára is, az Istenember számára is az út az Istenhez az emberen keresztül vezetett, mint ahogyan a mi is csakis az emberszeretet útját járva juthatunk el az Istenhez. Nagy, és mélységes titok ez. Ez az Isten titka, mely feltárult az emberek előtt. Szinte sokkoló hatású, amit Jézus tanítványainak arról mond, hogy mi legyen ismertetőjegyük az emberek előtt, amiből arra tudnak majd következtetni, hogy az Ő tanítványai. Az első keresztényeknek az üldöztetések miatt nagyon kellett vigyázniuk, ám itt van mégis a jel, mely nem egy homokba rajzolt ábra, például a keresztények jele, a hal, hanem az emberszeretet. Egy jel, mely beszédes, mégsem árul el senkit, mert nem lehet ellene senkinek sem kifogása.
Naponta két lehetőség előtt állunk. Vagy önző egyéni érdekek bűvkörében élünk, vagy mások javát szolgáljuk. Az önzés bezárttá tesz, önös érdekeink fele fordít – csak az adok–kapok - vas logikáját érvényesíti.
Az önzetlen szeretet pedig a szabadság útja. Annak a nagy lehetősége, hogy rátaláljak Istenre, igazibb önmagamra, hogy meglássam embertársam igazibb arcát. Felfedezzem a valódi, tartós értékeket. Egyedül ez a szeretet képes megújítani a barátságokat, újabb mélységekkel gazdagítja a házastársi szeretetet. Ebben nyer értelmet a munka, a szolgálat, felsejlik a szenvedés értelme.

Michel Quoist azt mondja erről a szeretetről:
„A szeretet nem azt jelenti, hogy valakit megnyerek magamnak, és ezáltal gazdagabb leszek, hanem, hogy odaajándékozom magamat másoknak, hogy általam ők gazdagodjanak.”
   
Hogyha őszintén vágyunk erre az Isten által újjá alkotott világra, legyünk munkatársai az új teremtésnek azzal, hogy Isten kegyelmi segítségével megpróbálunk minél inkább Jézushoz hasonulni, és az ő mértékével szeretni. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”  Ámen!