Szent Háromnap beszédei és húsvét

Nagycsütörtök 2018

Az Újszövetség négy helyen is tudósít Jézus utolsó vacsorájáról.
Szent Pál apostol a Korintusiakhoz írt levelében büszkén vallja: „Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek.” E vacsorával Jézus betöltötte és teljesítette az Ószövetség nagy előképeit és ígéreteit. A húsvéti lakomának új, végleges értelmet és tartalmat adott. Maga Isten szolgája, aki életét adja sokak bűnéért Ő a föláldozott Bárány, vérével új szövetséget alapít.
E lakomában való részesülés:
egység Krisztussal az Ő halálában és megdicsőülésében;

egység mindazokkal, kik egyazon kenyeret eszik és akikért Krisztus meghalt.

A mai szentmisén  az utolsó vacsora örömének hangulatát idézzük fel. Ezért van fehérben a szentmise, ezért szól az orgona, ezért éneklünk Dicsőséget és szólalnak meg a csengők, a harangok. De megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, fogják el, amikor szeretetének legnagyobb jeleit adja. Viszont az evangélium megjegyzi: „Mindvégig szerette őket.” Jézus mindvégig szeret minket.

Megérezzük-e valamennyire az Úr Jézus szeretetének ezt a nagyságát?

    Néha sóvárogva arra gondolunk milyen jó lett volna, hogyha az apostolok korában éltünk volna. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogyha testi szemeinkkel láttuk volna, az Úr Jézust, nagyobb lenne bennünk a hit és a lelkesedés. Assisi szent Ferenc nem tartotta hátránynak azt, hogy nem az apostolok korában élt. Az I. intelemben ezt írja:
És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.”  Mint minden igazán hívő ember, szent Ferenc is tudatában volt annak, hogy az apostoloknak is szüksége volt a hitben való látásra, mert testi szemeikkel, csak az ember Jézust látták. Ahhoz, hogy felismerjék Jézus istenségét, a hitben kellett szemlélniük őt. Így testi szemeinkkel mi is csak a kenyeret és a bort látjuk a szentmisében, de a hitünk segít abban, hogy ugyanazzal az élő Krisztussal találkozzunk az Oltáriszentségben, mint akit az apostolok láttak. Ez minden szentmise nagy ajándéka. 
A Szentírás tanítása szerint az a tény, hogy az Isten Fia emberré lett. Azt bizonyítja, hogy Isten szeretete sem nélkülözheti a másokért való élet alázatos szolgálatát.
Jézus azonban nem állt meg az alázat útján, hanem a világvégezetéig ezt az utat akarja járni. Ezért vette kezébe a kenyeret és a bort, hogy ezekben az élettelen tárgyakban valósítsa meg jelenlétét. Megalázta magát, amikor emberré lett, megalázta magát, amikor szegénnyé lett, megalázta magát a keresztfán és megalázza magát az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában, amikor a kenyér és a bor köntösében maradt itt közöttünk a világ végezetéig örökre.
A kérdésre, hogy miért tette ezt, az evangélium így válaszol: Szerette övéit, mindvégig szerette őket. Ilyen értelemben minden szentmisét a szeretet ünnepének kell neveznünk.
    A mai szentmise a nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett előremutat: Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának is a megjelenítése. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
    A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát. Annak is kegyelmeket ad, aki nem tud áldozni, aki csak lelki áldozást tud végrehajtani, lélekben tud találkozni az Úrral.
    Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan jelenítődik meg Krisztus áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, egyszer talán kételkedik, máskor bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdéseink, kételkedéseink, kereséseink után eljussunk az élő hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség legyen hitünk forrása.
A mai szentáldozásunk legyen szeretetünk és ragaszkodásunk kifejezője. Újítsuk meg az Úr Jézushoz való ragaszkodásunkat és legyen elhatározásunk, hogy az egység munkatársaivá leszünk, hogy továbbvigyük azt a lelkületet és magatartást, amelyet az Úr Jézus tanúsított irántunk.
    Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat, és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul, és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása, tápláléka. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

 Nagypéntek:
Kedves testvérek!
Nagypénteken és húsvétvasárnap Jézus tekintetét vesszem górcső alá, és rá tekintő embereket. Nagypénteken Pétert, húsvétvasárnap majd Mária Magdolnát, és ezek tükrében keresem, mi hol állunk, mit vallunk, hogyan tekintünk Jézusra.
Nagypéntek: a szenvedő Jézus tekintete, és Péter könnyei, és az én tekintetem Jézus keresztjére, és mit várok attól, hogy Jézusra nézek?- A súlyos, nehéz napokban csak Jézusra nézek, elmondom neki bátran, mind, ami nehéz!
Nagypéntek van: a kereszten az ártatlan. A kereszt tövében pedig bűnösök és bűnbánók. - A Golgota a kiengesztelődés helye, a perlekedő szó elnémul. Terhekkel, gyógyításra váró terhekkel állsz ott Krisztus előtt. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt érted. - A szeretet azonosulni akar. Nemsokára mindannyian a kereszt elé járulunk. Kérjük a tiszta látást, hogy felismerjük az értünk szenvedő Messiást.
   Elgondolkodtató, hogy Jézus szenvedéstörténetében milyen fontos szerepet kap Péter. A kőszikla, akire egyházát építi Isten Fia.
  Amikor Jézust elfogják, Péter is követi mesterét. Ő is bejut Kaifás főpap házába, s az udvaron várja a fejleményeket. Többen felismerik, s fennhangon megjegyzik: ő is Jézussal volt. Péter pedig háromszor mondja ki: nem ismerem azt az embert. S ekkor megszólal a kakas.
    János evangéliumából csupán annyit tudunk meg, hogy megszólalt a kakas, Péter sírása azonban nem említődik. Lukács evangéliumában viszont nagyon beszédes jelenet olvasható arról, mi történt Péter harmadszor elhangzó tagadása után:
„És azonnal, mikor még beszélt, megszólalt a kakas. Akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: 'Mielőtt még megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.' Ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett."
Jézus hátrafordul és Péterre tekint. Egy pillanatra megáll az idő. Ez a tekintet fakasztja sírásra Péter apostolt.
Emlékezzünk csak: a Getszemáni kertben Péternek és Zebedeus két fiának mondja Jézus: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem." Jézus elmegy imádkozni, s mikor visszatér, látja alvó tanítványait. „Hát nem tudtok egy órát sem virrasztani velem?" - kérdezi.
  Az újkor nagy filozófusa, matematikusa és lelki gondolkodója Pascal ennek a jelenetnek a súlyát nagyon finoman érzékelte, így ír:
„Azt hiszem, Jézus egyetlen alkalmon kívül sohasem panaszkodott; ekkor azonban úgy, mintha már képtelen lett volna magába fojtani elviselhetetlen fájdalmát. /.../ Jézus társaságot és megkönnyebbülést vár az emberektől. Úgy hiszem, egész életében páratlan ez az eset. De még ezt sem kapja meg, mert a tanítványai alszanak."
    Ennek a jelenetnek a fényében érdemes értelmezni Péter tagadását. Mert most nem a test, hanem a lélek nem képes virrasztani: Péter tagadása annak a jele, hogy a tanítvány lelke nem éber. Alszik ez a lélek. S Jézus tekintete ébreszti fel ezt a szunnyadó lelket, ott, Kaifás főpap házában. Jézus most nem szólal meg, de tekintete minden szónál beszédesebb. Azt kérdi ez a tekintet: nem tudsz virrasztani velem?
   A 20. század nagy gondolkodója Simone Weilt, egy helyütt ezt írja:
„Szent Péter tagadása. Aki azt mondja Krisztusnak: én hűséges maradok hozzád, ezzel már meg is tagadta, mert a hűség forrását magában kereste, nem a kegyelemben. Szerencsére, mivel választott volt, ez a tagadás nyilvánvalóvá lett mindenki előtt, őelőtte is. Hány más ember életében megesnek efféle hencegések - anélkül, hogy valaha is megértenék, mi megy végbe bennük."
     Igen, a hűség forrása a kegyelem. Az Istenre való ráhagyatkozás. Ehhez azonban ébernek kell lenni. Pascalt idézem ismét: „Jézus kínszenvedése a világ végezetéig fog tartani: ez idő alatt nem szabad aludnunk. A jövőben ne ejtsünk más sebeket Jézuson."
Ezért van szükség éber, virrasztó lélekre.
Jézus szenvedéstörténetét évről évre meghallgatva, újra és újra megragad Jézus tekintete és Péter keserves sírása, a bűnbánat könnyzápora. Pétert éppen ez a sírás teszi erőssé: ezután már nem futamodik meg, nem tagadja meg az Urat. Elszárad lelkében a félelem.
Az ilyen kritikus helyzetekben mindnyájunkból az jön felszínre, ami valójában bennünk van. Sok mindent lehet rejtegetni egy ideig. Megtanulunk viselkedni, sokszor már magunk sem tudjuk, mi van a szívünk mélyén. De egy-egy ilyen kritikus helyzet felszínre hoz mindent.

A felszín Péternél is nagyon szép volt. Rajong Jézusért, félti a szenvedésektől. Ott van benne egy csomó jó szándék, jóindulat, öntudatosság, önérzetesség, és amikor ez a helyzet lerántja a leplet, akkor kiderül, hogy a valóság: önféltés, hazugságra és megalkuvásra való készség, árulás, gyávaság, tagadás.
Ezt ő sem tudta magáról. Éppen ideje volt, hogy megtudja. Ennek a büszke embernek nagyon nagy szüksége volt arra, hogy belásson végre saját szíve mélyére is, és ne hitegesse magát azzal, hogy ő az, akinek látszik, hanem ő valójában ez, akinek most megmutatta magát. Jézus ezt előre tudta, és mégsem dobta őt ki a tanítványi körből, és még most sem dobja ki.
Mi menti meg Péter? Jézus tekintete.
Amikor harmadszor is elhangzott a tagadás, Jézus megfordul egy pillanatra, és megkeresi Péter tekintetét. Találkozik a tekintetük. Nem azt mondja Jézus, hogy egy ilyen piszok alakra rá sem nézek többet, hanem mentő tekintettel keresi meg őt, mielőtt a lejtő aljára ér és összetöri magát.
Nem a kakas mentette meg Pétert. A kakasszó juttatta eszébe, hogy mit mondott Jézus, de nem a kakasszóba kapaszkodott, hanem az előző este hallott szavak jutnak az eszébe. Az, hogy Jézus még mindig a szemébe néz, szemmel tartja őt, és Jézus szava igaz, és annak ellenére, hogy tudta róla, hogy ilyen, mégis számít rá, két biztos fogózó volt, amibe belekapaszkodott, és nem csúszott tovább. Képes volt sírni a maga állapotán. És aki képes sírni végre azon, hogy ő ilyen, amilyennek Jézus bemutatja, annak a számára van kegyelem és van új kezdés.
Péter távolból, a tűz mellől kíváncsiskodik, amikor eléri Jézus tekintete.
Mi ne kísérletezzünk azzal, hogy tisztes távolból, mintha hozzá tartoznék, csak ne legyen belőle bajom, mert ezt nem hívják tanítványságnak. Ez nem jelent védelmet, mert védve csak az van, aki Jézus közelében van és vállalja Őt. Ne kísérletezzünk azzal sem, hogy velük együtt sütögetjük a pecsenyét, hanem keressük az Ő tanítványait és Isten gyermekeit. A kereszt elé járulunk, rá tekintünk. Nem megsértődni kell, ha Isten tükröt tart elénk és bemutat önmaguknak, hanem hálát adni, mert ebben az mutatkozik meg, hogy még mindig nem mondott le rólunk. Azért szembesít önmagunkkal, hogy ne maradjunk ilyenek. Aki engedi, hogy Isten Szentlelke egészen újjáteremtse őt, vágyik erre, kéri ezt, az lesz igazán tanítvány. Az fogja hitelesen képviselni ezt a jézusi szeretetet, az Ő igazságát, az Ő tisztaságát ebben a világban. 
     
Uram, Jézus! Add, hogy ezzel az alázattal térdeljek szent kereszted elé. Tekintetedből erőt, bizalmat, hitet merítsek. Ámen.

 

Húsvéti vigília 2018

Vasárnap hajnala van, már pirkad, a szent asszonyok keresik Jézust. - A keresztény élet is ezt jelenti: keressük azt a Jézust, akit már megtaláltunk. Jézus sírja üres. Ez a jeruzsálemi üres sír mai napig a feltámadás egyik tanúja.

Az asszonyokból apostolok lesznek: Jézus feltámadásának első hírnökei. A keresztény Jézus feltámadásának hírnöke.

Ki hengeríti el a követ? Ezt a kérdést vetik fel a jámbor asszonyok a sírhoz sietve. - Ki segíthet rajtunk, kérdezzük mi is, amikor nehézséggel, problémával találkozunk.

De a kő már el volt hengerítve, mire az asszonyok odaértek a sírhoz.

Egy valódi történetet olvastam tavaly húsvétkor a Famiglia Christiana újságból. Egy fogyatékkal élő kisfiúról, aki megmutatta társainak, mi a feltámadás.

Jeremy az Amerikai Egyesült Államokban élt, súlyos fogyatékossága ellenére nem speciális iskolába járt, hanem egészséges gyerekekkel tanult együtt. Tanítónője sokszor türelmetlen volt vele, mégis életre szóló tanítást kapott a gyermektől.

Egy kaliforniai általános iskola második osztályába tizenkilenc kisgyerek járt, köztük volt Jeremy is. Ő azonban nem hétéves volt, hanem tizenkettő, születése óta testi és szellemi fogyatékkal élt. Nem tudott csendben maradni, sem mozdulatlanul ülni a helyén, folyt a nyála, motyogott magában, rendszeresen megzavarta a tanórákat. Időnként azonban olyan volt, mintha egy fénysugár kitisztította volna az elméjét, ilyenkor tisztán, érthetően ki tudta fejezni a gondolatait.

A tanítónő sokszor elveszítette miatta a türelmét, végül teljesen elkeseredett: itt van egy gyerek, aki soha nem tanul meg írni, olvasni, ráadásul meg vannak számlálva a napjai, és megakadályozza, hogy nyugodtan dolgozzon az egészséges diákokkal, akik ráadásul öt évvel fiatalabbak is.

      Behívta Jeremy szüleit és megkérte őket, vigyék el egy speciális iskolába. „A környéken nincsenek ilyen iskolák, és Jeremy számára nagy csapás lenne, ha el kellene mennie, mert ő nagyon szeret ebbe az osztályba járni” – válaszolta sírva az édesanya. Néhány nappal később Jeremy odasántikált a tanári asztalhoz és jól érthetően ennyit mondott a tanítónőnek: „Szeretlek, Miller kisasszony.” A tanítónő megdöbbent és elérzékenyült ettől a váratlan vallomástól, elpirult és arra gondolt, hogy ő csak saját problémáival van elfoglalva, miközben nem is jut eszébe, milyen nehéz lehet Jeremy szüleinek. Ettől kezdve másként tekintett a kisfiúra, igyekezett türelmes lenni vele akkor is, ha a gyerek üres tekintettel nézett rá, vagy megzavarta a tanítást.

      Húsvét előtt a tanítónő Jézus haláláról és feltámadásáról beszélt a gyerekeknek, és mindenkinek adott egy nagy üres tojást. „Tegyetek bele valamit, ami az új életre való feltámadásról szól” – kérte tőlük. Mindenki örült a feladatnak, csak Jeremy maradt csendben.

Másnap a gyerekek beletették tojásaikat a tanári asztalon álló kosárba. Miller tanító néni sorban kinyitotta őket, a gyerekek üdvrivalgása közepette. Az első tojásban egy éppen csak kirügyezett virág volt, a másodikban egy műanyag pillangó, a harmadikban egy mohával borított kődarab. A következő tojás üres volt. A tanítónő biztos volt benne, hogy ez csak Jeremy tojása lehet, de nem akarta zavarba hozni a gyereket, ezért inkább nem mondott semmit.

A kisfiú aggódó tekintettel fordult hozzá: „Miller kisasszony, miért nem mondasz semmit a tojásomról? Nem tetszik?” „De Jeremy, a tojásod üres!” – hangzott a válasz. „Igen, de Jézus sírja is üres volt!” „Tudod, miért volt üres a sír?” „Igen, tudom, tanító néni, persze, hogy tudom. Jézust keresztre feszítették és betették a sírba, aztán a mennyei apja feltámasztotta. Ez az új élet jele” – válaszolta a gyerek.

A tanítónő sírva fakadt, úgy érezte, feloldódik lelke keménysége. Jeremy meglátta és kimondta, amit senki más nem látott meg, és amit senki másnak nem sikerült kimondania. Ahhoz, hogy új életre szülessünk, le kell mondanunk mindenről – tanította meg neki.

Jeremy három hónappal később meghalt. A sírján ott volt tizenkilenc üres tojás. – Eddig a történet. Mit tanulunk belőle?

A sötétség és a világosság küzdelméről szól a mai, sok jelképpel teli vigíliai szertartásunk. a bűn sötétje, és a kegyelem világossága harcáról. A világosság végül eloszlatja a sötétséget, az isteni kegyelem legyőzi a bűnt. Az élet győzedelmeskedik a halál felett.

Amikor a sötét templomba behoztam a fényt, a húsvéti gyertyát, azt jelképeztük, mint amikor az asszonyok mennek a sírhoz, és lámpásaikkal bevilágítanak a sírba. Mi is bejöttünk a sötét templomba, Krisztust keresni. Gyertyáink fénye megtörte a sötétség erejét. Keresünk. Itt van Jézus?

Ki korán kel, aranyat lel, tartja a közmondás. Mit lelt a három korán kelő asszony?

Három nő, akiről ír a mai evangélium, a hét első munkanapján összefog, és kora reggel illatszert vásárol, de nem magának. Azonban a három nő együttes ereje sem elég a Mester sírját lezáró kő elhengerítéséhez. Ugyanakkor a három nő tisztában van avval, hogy saját erőből nem érhet célt, mégsem kérnek segítséget.

Hiába hárul el a cél elérése elől az akadály, ha a cél elérésére nincs is többé szükség. Mert halott kenegetés helyett a három nő az élő Jézus hírnökévé lesz.

Húsvét vigíliáján, a felnőtt keresztség kiszolgáltatását, illetve a keresztségi ígéretek megújítását ünnepeljük. Két felnőtt: Tünde és Miklós hamarosan keresztelési fehér ruhában ünnepelheti keresztény újjászületését. Az evangéliumban is halottunk két fehér ruhásról: a kenetvivő asszonyoknak megjelenik a két fehér ruhás ifjú, akik hírül adják nekik: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített Názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” Az asszonyok a hét első napján kora hajnalban mennek a sírhoz. Ez a nap, a feltámadt Úr napja. Ezért ünnepeljük mi, keresztény katolikusok a hét első napját, a vasárnapot. „Ne féljetek” – szólítják meg az ifjak az asszonyokat. Ez a felszólítás átszövi az egész Újszövetséget. Így szólítja meg Gábor arkangyal Zakariást és Máriát: „Ne félj!”

– Így szólítják meg az angyalok a pásztorokat, így szólítja meg Jézus tanítványait, még búcsúbeszédében is, amikor már a keresztre készült, aminek gondolatán félelmében gyötrődött és vérrel verejtékezett: „Ne féljetek, én legyőztem a világot!”. Ezt mondja nekünk is olykor kilátástalannak tűnő helyzeteinkben, amikor egészen tanácstalannak érezzük magunkat. Ám az asszonyok küldetést is kapnak: „Siessetek, mondjátok meg tanítványainak” – és (név szerint): Péternek – vagyis az Egyháznak: „Előttetek megy Galileába, ott meglátjátok majd Őt, amint megmondta nektek” – Galileában, ahol meghívta tanítványait, elsőként Pétert, ahol megkezdte nyilvános működését, ott találkozhatnak vele ismét a tanítványok. Az asszonyok megbízatása bennünket is érint: hírül kell adnunk hiteles keresztény életünkkel a Názáreti Jézus feltámadását és abba vetett hitünket. – A tanítványokkal – és Péterrel – az Egyházzal – ott kell keresnünk a feltámadt Jézus  Krisztust, ahova Ő rendel bennünket, nem pedig ahova a hangulatom, vagy önkényem vezet.

Befejezésül, Alexandriai Szent Cirill: Húsvéti imádságával dicsőítem a feltámadt Krisztust.

Uram, Jézus! Feltámadásod világosság a népeknek, fény az embereknek! Hadd legyen életem is fény a sötétségben: szeressek ott, ahol gyűlölnek, megbocsássak, ahol sértegetnek, összekössek, ahol szakadás van, reményt ébresszek, ahol elkeserednek, vigasz legyek, ahol szenvednek, örömet vigyek, ahol szomorúak. Ámen.

 

Húsvétvasárnap 2018   A föltámadt Jézus tekintete és Mária Magdolna.

Húsvétvasárnapra: Jn 20, 1-18

A húsvétvasárnapi hivatalos evangéliumi szakasz csak Jn 20,1-9 lenne, de én most az egész egybefüggő  történetet felolvasom, 1-18 versekig, és erről beszélek.

 Evangélium Szent János könyvéből

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

Ezek az evangélium igéi!

 

 

Kedves testvérek!

Húsvétvasárnap, amint nagypénteken is tettem, Jézus tekintetét vesszem górcső alá, és rá tekintő embereket. Nagypénteken Pétert, ma, húsvétvasárnap Mária Magdolnát, és ezek tükrében keresem, mi hol állunk, mit vallunk, hogyan tekintünk Jézusra.
Az evangéliumokban sok helyen olvashatunk arról, hogy Jézus rátekint valakire, és megkedveli az illetőt. Az ő tekintete mindig együtt érző, sohasem bántó, vagy bíráló tekintet.
El tudnánk képzelni Krisztus Urunk arcát, ahogyan ránk pillant, és tekintete megpihen rajtunk? Mi pedig vagy elkapjuk fejünket, vagy vissza merünk nézni rá?
Ezzel a gondolattal tekintsünk a húsvét hajnali jelenetre. Közeleg a hajnal, de még sötét van, Mária Magdolna kimegy szeretett Jézusának sírjához. Vajon mit érzett, amikor elindult a sötétben? Korán kelt. Nagyon keveset aludt az éjjel. Talán az Énekek éneke járhatott az eszében: “Éjszaka, ágyamban, kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam.”
Meg akarja kenni a holttestet. De ki gördíti el a követ? Amikor odaér a sírhoz, a kő már nincs a helyén. Jézus teste eltűnt. Valaki elrabolta a szeretett férfi testét! A sír üres, éppolyan üres, mint Mária lelke. Elfut Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, “akit Jézus szeretett”,  és kiáltva mondja nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány is odafutnak a sírhoz. Ezen a hajnalon mintha mindenki szaladna. Félelemből futnak? Vagy azért mert összezavarodtak? Azért szaladnak, mert Jézus eltűnt?
„Mária ott állt a sír előtt és sírt.” A tanítványok otthagyják Máriát egyedül a fájdalmával. Nem értik meg a fájdalmát. Zavarja őket az asszonyi könny. Nem tudnak vele mit kezdeni, inkább hazatérnek. Mária sírva előrehajol, hogy benézzen az üres sírba. Két angyalt lát azon a helyen, ahol Jézus teste feküdt. „Asszony, miért sírsz?” – kérdezik. „Mert elvitték Uramat” – feleli –, “és nem tudom, hová tették.” Aztán megfordul, és ott áll előtte Jézus, de ő nem ismeri fel.
Amit az Úr a sírnál kérdez Máriától, felidézi Jézus első kérdését János evangéliumában, keresztelkedésekor:  “Kit kerestek”?
Kit keresnénk? Segítőt, prófétát, vagy ennél többet? Életem Urát?

A kérdéstől függ, kit találunk!
Aztán Jézus halkan megszólítja: “Mária”. Nevén szólítja azt, aki olyan kétségbeesetten keresi a holttestet.  De mégis Jézus találja meg Máriát. Jézus és Mária Magdolna kapcsolata különlegesen egyedi. Ezért ismeri fel Mária Magdolna arról, ahogy Jézus kimondja az ő nevét. Téged milyen néven szólít az Úr? Mert a szent keresztségben kaptál egy megkülönbözető jelzőt, a védőszentedet, aki oltalmaz, kísér. Tudod, ismered védőszented nevét?  Hallgatsz is erre a névre?
    Az, hogy Jézus Máriát nevén szólítja, mintegy felidézi Izajás próféta szavait: “Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy.... Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek” (Iz 43, 1.4.). Mária újszerű kapcsolatot fedez fel Jézussal. Nem birtokolhatja, nem kapaszkodhat rá, nem várhatja el, hogy egyedül őt szeresse. Nem ragaszkodhat a múlthoz, a jelen pillanatban kell élnie, egy új, sokkal bensőbb kapcsolatban a feltámadt Jézussal. Nekünk is újból, és újból meg kell újítanunk gondolkodásunkat, elképzelésünket Jézusról. Jézus a mai világban, a mai módon, a mai szegényben, a mai életformákban lesz jelen.

Mária felkiált: “Rabboni!” A gyászkönnyek árja elapad, Mária Magdolna leomlik Jézus elé, és átkarolja a lábát. Ám Jézus így szól hozzá: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Ekkor Jézus már nem tanítványainak vagy barátainak mondja követőit; mostantól fogva ők a testvérei! Atyja az ő Édesapjuk, a mi Édesapánk; Istene az ő Istenük, a mi Istenünk. Tudsz így, testvéredként gondolni Jézusra? És mi mindannyian egymás testvérei vagyunk Jézusban.
​      Van valami nagyon alázatos a feltámadás történetében. A feltámadt Jézus nem győztesként jelenik meg, hogy megalázza azokat, akik őt megalázták. Mária Magdolnának jelenik meg egyedül a kertben, Máriának, akit szeret, akinek megbocsátott. Egy új nap, egy új teremtés reggele van. Elküldi őt a közösséghez.

Hogyan találkozhatom manapság Jézus tekintetével? Hogyan tekinthetek az ő szemébe?

         Hiszem, hogy Jézus Krisztus jelen van minden jó szándékú közösségben. Mert minden közösségben Jézus sajátos arca mutatkozik meg. Ahol az ő nevében jönnek össze, ott erő, barátság, összetartás, lelkesítő életérzés jelentkezik. Nem nagy szavak ezek, hanem megtapasztalt valóság. Életem legkiemelkedőbb élményei a közösségi élmények. A közösségnek nagy szerepe van sokak elköteleződésében. Ki-ki olyan egyházhoz, párthoz, foci klubhoz tartozik, ahol közösséget érez maga mögött. Az életre szóló barátságok jelzik, hogy Isten Országának örömhíre egységesítő erő. A megélt kereszténység pedig dinamikussá, védetté teszi a közösséget. Jézus Krisztus jelenléte biztosítja, hogy lélekben-szellemben mély tanítás és lelkiség jellemezze a nevében összejött közösséget.

         Jézus Krisztus arca, tekintete ott él az Igében. A jézusi szó élettel teli. A Szentírás nem csupán irodalmi mű, hanem Logosz is, vagyis az Isten élő és életet formáló szava. Életet formáló ereje van, szinte megelevenednek lapjai. Mintha én is ott lehetnék a Genezárti tó partján, és Jézus tekintetébe nézek, ha olvasom: vajon ki volt a felebarátja, teszi fel rám nézve a kérdést Jézus.

        Jézus Krisztus tekintete megmutatkozik a rászorulókban. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) - Mindannyiszor átélhetem, amikor önzetlenül segítek bárkinek. Szentatyánk Ferenc pápa szinte minden tettével azt üzeni, fordulj a szegényekhez, a szenvedőkhöz: bennük él legjobban a feltámad Jézus Krisztus.

        Jézus Krisztus tekintete ott él teremtményeiben: él a csendben, a természetben, a szívünk mélyén. Mert az ő teremtett világa, az élő dolgok vesznek körül bennünket. Él a fa, él a fű, él a bogár. Nagyon várjuk már, hogy jöjjön a tavaszi jó idő, és új életet leheljen a természetbe. Az élet pedig nagy hatást gyakorol ránk.

Húsvét örömüzenete: Jézus Krisztus él, az élet elpusztíthatatlan, a halál nem győzheti le az életet.

Befejezésül a Pálos nővérek imáját idézem:

Uram, oly sokszor nem talállak…

Futok, hogy közeledben lehessek, hogy lássalak, érezzelek, de hiába…

Mint Mária Magdolna sírok a megnyitott sír előtt: - elvitték az Urat, nem tudom hová tették…

Kereslek; pedig ha lenne bátorságom ott maradni, bemenni az üres sírba, láthatnám az otthagyott lepleket…
Talán szavaid is eszembe jutnának…: megölik, sírba teszik, de feltámad…
Ó, Jézusom, adj nekem bátor, erős hitet, hogy bármilyen sötétség és reménytelenség vesz körül, merjek ott időzni az üres sírnál, tudván, hogy élsz, hogy találkozni akarsz velem. Nyisd fel szemem, hogy megláthassalak, hiszen ott vagy, nem takarnak a leplek, nem vagy mozdulatlan. Élő Isten vagy, aki rám vársz. Izzó szereteteddel égesd le szememről a reménytelenség, a kishitűség hályogát, és add, hogy lássak! Téged lássalak! Csak Téged! Ámen.