évközi 26. és 25. vasárnap

A év évk. 26. vasárnap, október 1. -  Fil 2,1-5    Mt 21,28-32

Kedves testvérek!
A mai szentírási olvasmányokból Pál apostol Filippiekhez írt szavait választottam középponti gondolatnak: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.”
Hogyan tegyük magunkévá Krisztus lelkületét?
Kövessük Jézust! Jézus lemond kiváltságairól, hogy minket megváltson. És mi nem tudunk lemondani földi dolgokról üdvösségünk érdekében? Jézus természetesen előbb maga valósította meg azt, amit tanítványaitól kér. Két hete hallottunk a haragról, mely Jézusban is megvolt. A múlt héten az irigységről, és az igazságról, és velük szemben a jézusi szeretet mértékéről. Ma arról, hogyan élhetjük meg ezeket a gyakorlatban.
Tudjuk, a jó szavak, jó tettek nélkül, - nem sokat érnek. A tettek sokkal fontosabbak! De legfontosabb a jó érzület, a jó lelkület, amelyből a jó szavak és a jó tettek egyaránt származnak.
A mai evangéliumbeli fiú, aki apja kérésére azonnal, engedelmesen válaszolva igent mondott, de nem tette meg apja kérését: ő a szavak embere volt, de tettek nélkül. Megbízhatatlan és szeretet nélküli, csak magának élő ember. A másik fiú, aki apja kérésének ellentmond, de mégis meggondolja magát, a tettek embere, a bűnbánó szeretet példája.
Szent Pál nagyszerű példát állít elénk a mai Szentleckében: nem az Úr Jézus példabeszédében szereplő pozitív szereplőt, hanem magát a példabeszédet mondó Jézust, akinek Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek.
Nem csupán jó szavakra és jó tettekre akarja nevelni az embert, hanem jó érzületre is. Ez az erkölcs gyökere, a szavak és a tettek pedig ennek gyümölcsei. De hogyan lehet az Istentől elfordult, közömbös, de sokszor bűnös embert más érzületre nevelni, mint ami benne van? Hogyan lehet belétáplálni egy romlatlan és tiszta ember mentalitását? Nem lehetetlenség ez? Nem! Mert a hitben, a keresztségben és a szentáldozásban éppen ez valósul meg, amikor Jézus Krisztus valóságosan belénk költözik és lakást vesz legbensőbb énünkben.
Pál apostol intése az ő Krisztus-élményéből kapja a súlyát: „Ahogy Krisztus evangéliumához illő” – int egységre. Egyetértésre, megértő tiszteletre való felhívását ez okolja meg és összegezi: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.” Ez értelmileg így is fordítható: „Ahogy azokhoz illik, akik Krisztus uralma alatt állnak.”
  Ezután tehát ne azt kérdezd önmagadtól: mit kell mondanom, mint kell tennem ebben, vagy abban a helyzetben, mi felel meg a Tízparancsolat követelményeinek, mit várnak tőlem az emberek, hanem így kérdezd: te most mit szólnál, Jézusom, mit tennél az én helyemben? Ha őszintén gyónó és áldozó ember vagy, a csoda minden esetben bekövetkezik, és valóban tudni fogod, hogy Jézus mit mondana, és mit tenne.
Ekkor már benned van ugyanaz az érzület, amely Jézus Krisztusban is – vagyis a Szentlélek munkálkodik benned. Ez az igazi lelki élet, amely a fenntartás nélküli odaadásban mutatkozik meg az Atya iránt és a szeretetteljes szolgálatban az emberek iránt. Amikor azt mondod: most nem tudom, mit kell tennem, mert össze vagyok zavarodva, akkor alighanem arról van szó, hogy nem akarod követni Jézus Krisztus lelkületét, amely benned van. A zavar ebből a makacs ellenállásból adódik. Ahelyett, hogy jámbor tanácsokért futkosnál lelkiatyától, lelkiatyáig, az Úr Jézus érzületét kellene felszítanod magadban, és ekkor mindjárt világosan látnád, mit is kell cselekedned, hogyan kell döntened.
Lehetséges tehát Jézusi lelkülettel élni a világban?
Az átlagos gondolkodású ember hajlamos arra, hogy minden rosszért a jó Istent vádolja. Ha esik az eső, akkor azért, ha pedig nem esik, akkor meg azért. Emberek millióinak mulasztásából áll össze az a kép, amely híven tükrözi világunkat. Ez az ember önpusztító tevékenysége, és ennek során - a krisztusi tanítással ellentétben - már nem a menny, hanem a pokol kezdődik el a földön. Pál apostol a krisztusi lelkület sajátosságaira hívja fel a figyelmünket. Ennek lényege az önmagunkból való kilépés, mely azt jelenti, hogy magunkra vesszük embertestvéreink sorsát, s így szolgáljuk a keresztényi egységet. A ma emberének nagyon idegen az a magatartás, amikor önmagunkat megalázva szolgáljuk a másik embert. Túlságosan is elterjedt az a felfogás, hogy minden élethelyzet kezelésére megvan az oda való, megfelelő ember, ezt kell megkeresni, kiképezni, megfizetni. Önismereti és fejlesztő tréningeket tartani. A krisztusi tanítás azonban másként rendelkezik. A beteg ember ágya mellett való szolgálatra mindenkinek hivatása van, az elsősegélynyújtásra, a könyörületességre, az alamizsnaosztásra minden ember képes. Az emberszereteten alapuló cselekedetek megtételének kötelessége alól senki sem oldozhat fel bennünket. Ezekhez egy fajta tréning kell: a lelkiismeretvizsgálat, az ima és elmélkedés, a hit ereje. Az evangéliumban olvasott példabeszéd azt tükrözi, hogy nagyon is összetett dolog megfelelni küldetésünknek. Vannak pillanatnyi fellángolásaink, ám a cél eléréséhez kitartásra van szükség, és nagy akaratra. A kimondott „igen” gyakran változik „nem”-re. Ilyen igeneket mondunk ki a szentségek vételénél, a keresztelésekkor, a szentgyónásnál, a házasságkötésnél. A „megígérem”, az „elfogadom”, és az „akarom” kijelentések idővel, mintha nem is a mi szavaink, ígéreteink lettek volna. Ezért kell állandóan arra törekedni, hogy megújítsuk a hitünket. Szüntelenül kell imádkoznunk, hogy ne szakadjunk el a hit szerzőjétől, Jézustól. Ő lesz az, aki mindennap táplálja majd hitünket, és saját maga szenvedésén és dicsőséges feltámadásán keresztül mutatja meg ennek a hitnek mélységes értelmét, embervoltunk egyetlen értelmét.
   Uram, Jézus Krisztus! Magas a mérce, amit elénk állítottál. De ezt a mércét nem akarom lejjebb tenni, alacsonyabbra állítani. Nem akarom kikerülni sem. Inkább arra kérlek, fogd a kezem, és segíts át rajta. Veled könnyebb lesz az élet akadályain átjutnom. Segíts, hogy minden jól elvégzett feladatban, munkában örömömet találjam. Szavaim, tetteim mind katolikus keresztény mivoltomat tükrözzék. Ámen! 

Áldozás utáni ima:
    Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, és példát adtál saját magad által. Szívből kérlek, szavaid kísérjék végig mai napomat, alakítsák életemet! Segíts, hogy gondolataim, lelkületem, érzéseim mind a te szándékaidat tükrözzék. Hálát adok, hogy a Te odaadásodhoz, áldozatodhoz kapcsolhattam jó szándékaimat, minden gondomat is. Hálát adok, hogy a szentáldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is el akarsz jutni.  Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá  Hozzád. Ámen.

A év évk. 25. vas. 2017. szeptember 24. -   Mt 20,1-16a - A szőlőmunkások

Kedves testvérek!
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben az emberi kicsinyesség és irigység áll szemben az Isten nagylelkűségével. A reggeltől dolgozó munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, rossz szemmel és irigykedve nézik azokat, akik rövidebb ideig végzett munkáért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Felháborodásuk és Isten elleni lázadásuk csak önzésükből kiindulva tűnik jogosnak. De ha az egy dénárt az üdvösség jelképének tekintjük, akkor rájövünk, hogy az örök élet Isten nagylelkű ajándéka. Ez az egy dénár az ember jutalma a földi életében végzett cselekedeteiért, Istennek tett szolgálatáért. Mindenki ezt nyerheti el Isten jóságának köszönhetően. Se többet, se kevesebbet. Többet senki nem kaphat, de kevesebbet sem akar adni Isten senkinek. De az önző és irigy ember eljátszhatja üdvösségét.
          Mindannyiunk számára nagy feladat felülemelkedni a mai világ teljesítményközpontú szemléletén, és szeretni kinek a gyerekét, kinek a házastársát, vagy munkatársát. Csak azért szeretni, mert van, mert az én önzetlen szeretetem benne is elindítja a szerető Jézus utánzásának vágyát, és minél többen utánozzuk a názáreti Jézust, annál szebb, otthonosabb lesz a világ.
       Egy az Alföldön jó 50 évvel ezelőtt szolgáló plébánosról olvastam a következő vasárnapi prédikációt. Amikor egy miséjén felolvasta a fenti evangéliumi részt, csak ennyi volt a szentbeszéde: "Az Isten nem igazságos! Akinek ezzel problémája van, mise után várom a sekrestyében beszélgetésre."
Néhányan be is mentek, és nekik elmondta a "megfejtést": Isten több mint igazságos, Ő szeret. A szeretet pedig nem méricskél. Isten akkor is szeret engem, ha vétkezek, ha nem érdemlem meg az Ő határtalan szeretetét. Életem utolsó órájában is lehetőséget kínál számomra a megtérésre, életem utolsó órájában is hív a szőlőjébe dolgozni. Más kérdés, hogy ha évtizedeken keresztül nem az Ő útját járom, kicsi az esély, hogy felhagyok a bevésődött, megszokott, széles úttal, és rálépek a keskeny, - általam járatlan - jézusi útra. Ő felkínálja, hogy bármikor beállok dolgozni a "szőlőjébe", a bérem, jutalmam a Mennyország.
A Mennyországot viszont nem lehet darabolni, órákra bontani, mint a munkaidőt. Nem lehet azt mondani, hogy aki egész életében jó volt, az egészet kapja, aki meg csak az élete utolsó negyedében, az egy negyed Mennyországot kap. Nincs negyed Mennyország, nincs fél Mennyország. Vagy bejutok, és akkor teljesen, egészen benne vagyok, vagy nem jutok be, és akkor egyáltalán nem a Mennyországban vagyok, tehát semmi nem jut belőle.
  A sokszor idézett kérdés: „Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?” valójában, nem a munkakeresőknek szól, hanem közvetve azoknak a bírálóknak, akik ugyan ott ácsorognak, de nem keresnek munkát. Mert bizony könnyen és felelőtlenül ítélkezik, aki nincs rászorulva másokra. A gazda nagyon úgy tűnik a választ akarta kiprovokálni az érintettekből, hogy tétlenségük oka, hogy nincs, ki felfogadja őket. A történet folytatásából az is kiderül, hogy a munkakeresők között sincs szolidaritás. Ők is irigykednek egymásra, és hála helyett a gazda iránt, frusztrációt éreznek, hogy másnak „jobb a sorsa”. A szűkösségre épülő szocializmusban, az irigység kultúrájában erre egy vicc született, 1950-es években.
  „A hentes előtt kora reggel óta hosszú sor kígyózik. 10 óra tájban a hentes kiszól, hogy a reakciósok menjenek haza, mert nekik ma már nem jut a húsból. Azok szétszélednek. 11 órakor a hentes kiszól, a kulákok is hazamehetnek, mert hús kevés van. Egy órára rá a hentes megüzeni, hogy a párttagok is hazamehetnek, mert egyáltalán nincs hús. Mire azok méltatlankodnak: Már megint a reakciósok jártak jól.” Az adott csoportok neve a mindenkori ideológiánk alapján kicserélhető. A történet sajnos mindig újra aktuális.
Egy számomra ismeretlen ember mondotta: ”Az irigység hasonló a bumeránghoz, ami az ausztráliai bennszülöttek sarló alakú fegyvere, amely ha nem talál, visszavágódik, és a dobóját üti meg.”                                       
A szomorúfűzfa megkérdezte egyszer a tüskét:” Mond, miért irigyled a melletted elhaladók szép ruháját? Mi hasznod van abból?” Semmi hasznom sincs!”- felelte a tüske.” Én nem viselni szeretném a ruháikat, inkább megszaggatni, összetépni!” Ezt teszi az irigy lelkű ember is: sért, sebez, és tönkretesz.
Az irigység méreggel teli, halálos bűn. Az irigy ember nemcsak a másikat utálja azért, amije van, hanem magát is, mert neki meg nincs. Mind munkatársak vagyunk Isten szőlőjében. Nyugodtak lehetünk, hogy a Gazda nemcsak igazságosan, de nagylelkűen fog bánni velünk.
A neten olvastam egy blogban a következő hozzászólást:
„Nekem úgy sikerült leküzdenem az irigységet, hogy az egész embert és annak az életét nézem, nem csak azt az egy dolgot, amit irigylek - felteszem magamnak a kérdést "cserélnék vele" - mindig nem a válasz. - És ez most olyan okostojásul hangzott, de nálam tényleg működik.”
​       A példabeszéd nekünk is szól, és arra buzdít, hogy keresztény életünkben az irgalmas és ajándékozni akaró Atya példáját kövessük. E példa követése nehéz, mert bennünk is lakozik egy kicsiny méltatlankodó szőlőműves. Ezért kérjük az Urat, segítsen e számítgató, méricskélő, irigykedő emberi tulajdonság fölszámolásában, és adjon erőt, hogy a kegyelemre és az irgalomra épülő krisztusi utat tudjuk képviselni a világban.
Befejezésül Szent Kalkuttai Teréz anyát idézem:
„Uram, ha azt hiszem, hogy szívemet elárasztja a szeretet, de egy őszinte pillanatban észreveszem, hogy a szeretett személyben önmagam szeretem, szabadíts meg önmagamtól!   Uram, ha azt hiszem, hogy már mindenemet odaadtam, de egy őszinte pillanatban észreveszem, hogy én szeretnék valamit kapni, szabadíts meg önmagamtól!”  Ámen!      

Egyetemes könyörgések, évközi 25. vasárnapra, 9 órai mise

Pap:   
Testvéreim! Szentírás vasárnapján kérjük a sugalmazó Urat, hogy könyve a Biblia ne csak egy legyen a könyvek közül, hanem legyen az életünk, tetteink eligazítója. Ne csak olvassuk, ne csupán hallgassuk, hanem váltsuk is tettekre, amire tanít és ösztönöz. Szent igéd, szavaid által is térítsd feléd gondolatainkat Urunk!

Lektor:           

1/ Szentírás vasárnapján erős hittel kérünk Urunk, vezesd Szentatyánkat, főpásztorainkat és papjainkat, hogy a Te fényeddel világítsák meg számunkra a Szentírás Igéit!

2/ Urunk, segíts erőt merítenünk szent Igédből, és ezáltal  észrevenni, ha valaki gondokkal küzd. Adj nekünk segítő kezet, és értő fület!

3/ Urunk, segíts bennünket, hogy nap, mint nap erőt merítsünk Igédből, és életünk folyamán újra és újra találkozzuk Veled, valahányszor életre váltjuk tanításodat!

4/         Urunk, te mindannyiunkat meghívtál szőlődbe. Álld meg főpásztorainkat, hogy tervszerűen és gondosan irányítsák az apostoli munkát, és ezáltal segíts bennünket is, hogy hűséges munkásaid legyünk.

5/         Hívd Urunk szőlődbe a fiatalokat, hogy az evangélium szolgálatában megtalálják életük értelmét!

6/         Adj, Urunk, békés öregséget azoknak, akik munkájuk javát már elvégezték!

Pap:            Istenünk! Te a keresztség és a bérmálás által mindnyájunkat meghívtál munkatársaid közé. Add kegyelmedet, hogy hívó szavadat követve szolgáljuk dicsőségedet! Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.