Október 23, évközi 30. vasárnap

C év évközi 30. vas 2016  Lk 18, 9-14  - A farizeus és a vámos templomi imája

Kedves Testvérek!
A mai vasárnap három olvasmánynak közös szava az alázat, az alázatosság.
Ha az alázatról, az alázatosságról kezdünk gondolkodni, eszünkbe jut, hogy Jézus az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát. „Ha én megmostam a ti lábatokat, ti is tegyétek meg egymással!” „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!” Szent Pál így magyarázta Krisztus megtestesülését: „Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig. Ezért Isten felmagasztalta őt” (Fil 2,6). Az átlagember így gondolkodik róla: Alázatos ember az, akit mindig félre lehet állítani; aki kisebbrendűségi gátlásokkal küzd és bocsánatot kér, hogy él; aki nem mer kezdeményezni, és semmire sem érzi magát képesnek. Szürke, névtelen egérke, csak hagyják őt békében. Ezt a példát állította elénk Jézus, amikor példabeszédében a vámost elébe tette a farizeusnak? Egyáltalán nem!
Cantalamessa atya a Vatikán jelenlegi szónoka. Ő nagyon érdekesen közelíti meg a mai evangéliumot. Azt mondja, a világ ma tetejére fordult, és ezért ebben az esetben fel kell cserélnünk a farizeus és vámos hagyományos felosztását. A mai világban 10 százalék csak a templomba járó ember, közülünk kerülhetnének ki a farizeusok, és 90 % az, akit a pénz, az élvezetek irányítanak, közülük kerülhetnének ki a vámosok.
Azt mondja Canalamessa atya, hogy a hagyományos értelmezést hallva és ismételve elégedetlenség van benne. Nem azért, mert ez az értelmezés helytelen, hanem azért, mert ez nem ad választ a mai kor emberének. Jézus hívő embereknek mondta el ezt a példabeszédet, olyan korban, amikor Galileában és Júdeában jelen volt a képmutató vallásgyakorlat, az emberek dicsekedtek a törvények megtartásával, és ezzel vívták ki mások elismerését. Elvilágiasodott és szabados világunkban az értékek megváltoztak, fejük tetejére álltak. Amit ma elismernek és utat nyit a sikernek, éppen ellenkezője annak, ami a múltban volt. Ilyen a hagyományos vallási normák elutasítása, a függetlenség, az egyén szabadsága. A farizeusok számára a kulcsszó az előírások „megtartása” volt, és ma sokak számára az „áthágás” lett a kulcsszó. Más szavakkal mondva, ma az az ember, aki „átlépi a határt” az részesül a legnagyobb elismerésben.
         Ezért manapság föl kellene cserélni a kifejezések eredeti értelmét. A múlt vámosai ma az új farizeusok! Ma a vámos, a normákat áthágó azt mondja Istennek: „Hála Neked, Uram, hogy nem vagyok olyan, mint a hívő farizeusok, akik képmutatók és nem fogadnak el másokat, akik aggodalmaskodnak a böjt miatt, de a való életben rosszabbak nálunk!” És paradox módon úgy tűnik, mintha ezeknek az embereknek az imádsága így szólna: „Hála Neked, Uram, hogy én ateista vagyok!”
         Álságos magatartás az, ami az erényt bűnnek nevezi. Szent Morus Tamás így fogalmaz:
„Könnyű dolog jónak lenni, amíg az erényt jutalmazzák, a bűnt pedig büntetik. Ilyenkor szinte nyakadnál fogva visznek a mennybe. De ha olyan idők járnak, amikor nincs, aki jó tanáccsal szolgálna, nincs, aki jó példával járna elöl, amikor azt látjátok, hogy az erényt büntetik, a bűnt pedig jutalmazzák, ha akkor álljátok a sarat és megmaradtok Isten mellett, akkor ezt elhihetitek nekem: ha csak félig vagytok is igazak, Isten előtt akkor is egészen igaznak fogtok számítani.”
     Ma pont az ellenkezőjét látni, gyakran a bűnt tekintik erénynek. Ez különösen a fiatalok körében látható, akik rosszabbaknak és gátlástalanabbaknak mutatják magukat, mint amilyenek igazából, hogy ne látszódjanak másoknál kisebbnek.
        Bizonyára kevesen vannak – talán senki sem – akik mindig a farizeus vagy mindig a vámos szerepében vannak, vagyis mindenben igazak vagy mindenben bűnösök. Legtöbbünkben mindkettő magatartásból van egy kevés. A legrosszabb azonban az volna, ha a mindennapi életben úgy viselkednénk, mint a vámos, a templomban pedig úgy, mint a farizeus. A vámosok bűnösök voltak, s mindenféle aggályoskodás nélkül életükben első helyen a pénz és az üzlet állt. Ezzel ellentétben a farizeusok önmegtartóztató életet éltek és mindennapi életben figyeltek a törvény megtartására! Gyakran olyanok vagyunk a hétköznapi életben, mint a vámos, a templomban pedig, mint a farizeus, ha azt nézzük, hogy a vámosok bűnösök voltak és a farizeusok azt gondolták magukról, hogy igazak.
Talán a farizeusnak is vámossá kellett volna lennie? Nem. Akkor hol hibázott?
      Ott, hogy az imájából kimaradt a szíve. Csak a tetteire hivatkozott, azt gondolta, hogy neki nincs kérni valója az Úrtól! Kizárólag dicsekedni tudott. A mondanivalóját mai kifejezésekkel talán így adhatnák vissza: "nézd Uram én mi mindent letettem az asztalra, milyen sokat teljesítettem, érdemeim vannak, ezt neked is el kell ismerned."
     A másik pont ahol hibázott a farizeus, az volt, hogy szívtelenül összehasonlította magát másokkal, hogy az érdemeit még jobban felnagyíthassa: "Én nem vagyok olyan, mint a többek, nem lopok, csalok, hazudok, stb." Magatartása ebben a példabeszédben ezt fejezi ki: "Tulajdonképpen én magam üdvözítem magamat a tetteim által. Elég vagyok önmagamnak".
          A vámos nem hasonlította magát senkihez, egyszerűen beismerte a bűnösségét és irgalmat kért az Úrtól. Jézus ezt a magatartást szívből jövő gesztusként értékelte, mert őszinte Isten-keresésből fakadt. A farizeus imája tükör volt, amiben önmagát szemlélte, a vámos imája viszont ablakot nyitott Isten felé és találkozott is vele.
         Mindkettőből fel kell adnunk egy kicsit, és akkor éppen az ellenkezője leszünk annak, amit az előbb mondtunk: legyünk hasonlóak a mindennapi életben a farizeushoz, a templomban pedig olyanok, mint a vámos! A farizeushoz hasonlóan próbáljunk meg a mindennapi életben ne tolvaj és igazságtalan életet élni, hanem kövessük Isten parancsait, és a vámoshoz legyünk hasonlóak, amikor Isten előtt vagyunk, ismerjük el, hogy kicsinyek vagyunk, s minden egészen az Úr ajándéka, és kérjük magunk és mindenki számára Isten irgalmát!

     Befejezésül Szent Ágoston imájával kérlek Jézusom:
„Uram, ne távolodj el tőlem, maradj mellettem! Kihez vagy közel, Uram?  A megtört szívűekhez. Távol vagy a kevélyektől, közel az alázatos szívűekhez. De ne higgyék a gőgösök, hogy elrejtőzhetnek színed elől: Te messziről fölismered a felfuvalkodottakat. Távolról fölismered a dicsekvő farizeust, és a vámos mögé állva megsegíted a bűnbánót. Uram, távol áll tőlem, hogy igaznak tartsam magam. Most rajtam a sor, hogy kiáltsak, sóhajtsak, megvalljam bűnömet, hogy ne dicsekedjek érdemeimmel; mert ha van is valami örvendetes, mim van, amit nem tőled kaptam?”