Július 10, évközi 15. vasárnap

Kedves Testvérek!
„Mit tegyek?” Hangzott el a kérdés a mai evangéliumban. És rögtön jött is rá a válasz Jézustól! - "Menj, és tégy hasonlóképen!"
   Jézus beszédeinek egyik fő témája az isteni irgalmasság. Az irgalmas szamaritánus történetével azt akarja a szívünkbe vésni, hogy az Atya irgalmasságát utánozva mi is legyünk irgalmasok embertársainkkal szemben. Ahogyan Isten megbocsátó irgalma mindig erősebb, mint a nép bűnei, s éppen ezért mindig kész a megbocsátásra, ugyanígy a mi irgalmasságunknak is felül kell múlnia esetleges ellenérzéseinket és mindig segítőkésznek kell lennünk. A bűnös ember mindig Istenhez menekül, mert csak tőle várhat megbocsátást. A bajbajutott ember is mindig az irgalmassághoz menekül, rászorul az irgalmas ember segítségére. Az irgalmasság gyakorlásában megtalálhatjuk a boldogságot, mert Jézus ígérete szerint boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Semmi okunk annak feltételezésére, hogy a Jeruzsálemből hazafelé siető pap nem ismerte volna a felebaráti szeretet parancsát.  Ám az ő esetében is igazolódott a gyakori tapasztalat, amely szerint a jó ismerete nem vonja maga utána jó megtételét. A szeretet gyakorlata sokszor kockázatos vállalkozás, komoly áldozatokat kíván. Ha hiányzik a szükséges bátorság, akkor meghúzzuk magunkat az elmélet kényelmes fészkében. Mivel pedig a jerikói út itt kanyarog a közelünkben, minden okunk megvan, hogy tükörnek tekintsük a példabeszédet, és őszintén belenézzünk. 
    Albert Einstein mondotta egyszer: Okosan nevelni csak jó példával lehet, s ha más nem segít, elrettentő példával. – Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd a pedagógia mindkét eszközét felhasználja. El akar rettenteni a szeretet helytelen gyakorlatától, és meg akar tanítani a mindenki felé forduló szeretet művészetére.     A példabeszéd legfontosabb tanulsága, hogy a keresztény szeretet nem személyválogató.       
Amikor az ember beteg lesz, orvoshoz megy és megkérdezi, hogy mit kell tennie a gyógyulás érdekében. Azonban minden esetben ott bujkál lelkében a félelem: vajon mitől fog eltiltani! (Valószínűleg ilyesmiket mondana: "A cigarettát eldobni, a boros hordó csapját elzárni! Sokat mozogni, egészségesen étkezni’"  Valószínűleg az emberek többsége ugyanígy érez, amikor lelki problémák megoldása érdekében a paphoz fordul: mit kell tennem, hogy az üdvösségre jussak? Lelke mélyén pedig így töpreng: vajon mitől fog a pap eltiltani? (Számítógép, tv mentes napok jöjjenek, és azt mondaná:  böjtölj, vezekelj, imádkozz többet! ) Jézus azonban világosan beszél és ezeket a félelmeket el is oszlatja. Nála nem az elvonások útja vezet az örök életre, hanem a jótettekben gazdag élet! Ez tehát komoly utasítás is. Keresnünk kell az alkalmakat a jótettekre. Az emberek között, a templomban, a munkahelyen, a családban. És ezt nemcsak Jézus nevében, hanem Jézusnak is!
Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünnepeljük a hétvégén. Márton, mint lovag a városban járt és látott egy hidegben didergő szegény embert. Kardjával azonnal kettéhasította saját köpenyét és odaadta felét a szegénynek. Éjszaka azt álmodta, hogy Jézus az ő köpenyét mutatja az angyaloknak, és ezt mondja: "Nézzétek, ezt kaptam tegnap Mártontól!" Ez a Szent Márton köpenye. A felebaráti szeretet örök példája.
Jézus pontosan körülírta ebben a példabeszédben a "felebarát" fogalmát. Minden segítségre szoruló ember, akár ellenség, akár barát - felebarátunk. A tettekben megnyilvánuló jóság minden emberrel szemben kötelező. Az írástudó korlátok közé akarta szorítani a jót, a szeretetet és a megbocsátást. Igazolni akarta magát, de megszégyenült. Aki Istenben való hit nélkül teszi a jót, vélekedhetik úgy is, hogy a szeretetnek nincsen maradandó hatása. (Amikor egy orvos küzd a halálos járvány ellen, tudja, hogy végleges győzelem nincs, mert a legtöbb vírus elpusztíthatatlan. Csak idő kérdése és a járvány valahol újra felüti a fejét. Akkor hol van az ő áldozatos munkájának az eredménye?) Aki Istenben hisz és ezért teszi a jót, tudja, hogy akiért a jót teszi, erősebb a halálnál!
Amikor tehát Jézus bíztatását követjük, nem hiábavaló a meghozott áldozatunk. "A szeretet soha el nem múlik!"
      XVI. Benedek pápa mondta: „A szamaritánus nem lehet más, mint Jézus Krisztus képe. Isten, aki számunkra idegen és távoli, Jézus Krisztusban felebaráttá tette önmagát.  Olajat és bort önt sebeinkre, melyekben a szentségek gyógyító ajándékát látjuk, a vendégfogadóba vezet bennünket, az Egyházba, ahol gondoskodik ápolásunkról, és a gondoskodás árának előlegével is megajándékoz minket.   A példabeszéd bennünket érintő mélységi dimenziója az, hogy az ember elidegenedett, és gyámoltalanul a történelem útja mellett fekszik, és Isten maga lett felebarátja Jézus Krisztusban. Most döbbenünk rá, hogy mindannyian „elidegenedettek”, megváltásra szorulók vagyunk. Mindnyájunknak szüksége van Isten megmentő szeretetének az ajándékára, hogy mi is olyanokká váljunk, akik szeretni tudnak. Mindig szükségünk van Istenre, aki felebarátunkká teszi önmagát, hogy felebaráttá lehessünk. Mindegyikünket előbb meg kell gyógyítani és meg kell ajándékozni. Azután valamennyiünknek szamaritánussá kell lennünk, Krisztust kell követnünk, és olyanná lennünk, mint Ő. Akkor helyesen élünk, helyesen szeretünk, ha hasonlóak leszünk Őhozzá.”
    Uram, Jézusom! Kérlek téged a mai vasárnapon, tágítsd ki szívünket, hogy ki ne rekesszünk onnan másokat, akik például nem szimpatikusak, vagy akik szemben állnak velünk, olyanok, akik más hitűek, vagy olyanok, akiknek egyáltalán nincs hitük. Uram Jézusom!
Tágítsd ki szívünket, hogy jobban megérthessük a szenvedőket, üldözötteket, menekülőket, akár saját fájdalmaink árán is.
Uram, Jézusom! Tágítsd ki szívünket önmagad számára, hogy beléphess oda nagyságoddal, és csodálatos átalakító erőddel. Jöjj, segíts, hogy amikor őszintén társnak tekintek mindenkit, akkor végre találjak rá önmagamra. Ámen.