C év nagyböjt 3. vasárnap 2016

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből

            Miután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Midián földjén telepedett le, és ott Midián papjának, Jetrónak leányát vette feleségül. Mózes egy alkalommal apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Itt megjelent neki az Úr angyala: egy égő csipkebokorban, a tűz lángjában. Amikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.

            Így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy Mózes vizsgálódva közeledik, Isten megszólította őt a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!”

            „Itt vagyok” – felelte.

            Erre Isten így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Aztán így folytatta: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.

            Az Úr így folytatta: „Láttam nyomorúságát Egyiptomban élő népemnek, és hallottam panaszát a munkafelügyelők miatt. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba.”

            Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és elmondom nekik: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?« – mit feleljek erre?”

            Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki Van«, az küldött engem hozzátok.” Végül ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.”

            Ez az Isten igéje.

 

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

            Abban az időben:

            Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.

            Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”

            Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”

            Ezek az evangélium igéi.

 

Kedves Testvérek!

Pilátus tette, és a terméketlen fügefa története felteszi nekünk a kérdést, mennyire vagyunk képesek megérteni a körülöttünk levő világot. Sokszor mondjuk, a gondviselés útjai titokzatosak, Isten útjai kifürkészhetetlenek. De vajon nem csak takarózni akarunk ezekkel a kijelentésekkel, mert nem akarunk megtérni, jobban megismerni Istenünket? Nem tudjuk, miért engedi meg Isten a csapásokat, a gonoszság tobzódását, az ártatlanok szenvedését. Jézus szavaiból csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az élet eseményeiben benne van a figyelmeztetés a megtérésre, az állandó készenlétre. Isten bármikor számon kérheti tetteinket, de időt is ad a bűnbánatra.

Hogy megértsük Isten útjait, vissza kell térnünk a kezdetekhez.

Az első olvasmányban maga az Úr az, aki bemutatkozik Mózesnek a csipkeborban, és ez által nekünk is.

Isten a kinyilatkoztatásban megismerteti magát velünk. Az ember szeretné tudni, hogy ki az Isten, mit akar velünk, miért teremtette a világot. Mózes küldetést kap, neki beszélnie kell Istenről, azért szeretné tudni a nevét. A válasz ez: „Én vagyok, aki vagyok”, illetve aki itt vagyok, aki mindig veletek vagyok. Igazában majd tetteimből ismeritek meg, hogy ki vagyok, mert kísérni, vezetni foglak benneteket. Az egész üdvtörténet Isten kinyilatkozása.

Isten, ez egy nagyon is megterhelt emberi szó. Sokan káromkodásra használják, azok is kimondják, akik nem hisznek benne. Egyetlen szót sem tépáztak meg annyira, mint ezt a szent nevet. Vallási küzdelmek céltáblája volt oly sokszor: van, aki ölt érte, van, aki meghalt érte.

Látjuk, hogy a vallásosság sok embernél üres, nem jelent semmit. Mondhatnánk azt, hogy az alap, maga az Isten is válságban van? Igen, mégpedig sokféle módon.

Válságban van gondolkodásunkban, mely képtelen megragadni a végtelenséget, ezért tehetetlenségében tagadja őt, vagy legalábbis a tolerancia nevében száműzi a közéleti gondolkodásból.

Belül a szívünkben pedig hol a bánat, hol a kétségbeesés, hol a szenvedés teszi kétségessé a létezését.

A történelemben pedig sokkal nagyobb gaztettek következtek be, mint Pilátus horror áldozatai. Így mondhatjuk, hogy a történelem eseményei gaztetteivel és mérhetetlen igazságtalanságaival megtagadta őt. És mit mondhatunk magunkról? Szavunkkal talán valljuk, de tetteinkkel, a bűnnel, nemde oly sokszor hátat fordítunk neki?

Uram, Istenem oly sokszor és sokféleképpen bemutatkoztál már nekünk.  Bemutatkoztál a Biblia lapjain. Bemutatkoztál saját Fiadban. Mégis nem mondhatunk többet rólad, mint Pál apostolod: „most még csak tükör által homályosan látunk”. Vagy, mint a zsoltáros dicsérhetünk: „Uram! Mi Urunk! Milyen csodálatos a te neved széles e világon!” Zsolt 8,2.

Jézus történetei, Pilátusról, a fügefáról régiek, de mondhatnék mai történeteket is bőven. Van ma is katasztrófa, migránsválság, személyes bajok. A lényeg ugyanaz: még ma is Istent okoljuk, ha valami baj ér, és azt gondoljuk, hogy azzal Isten büntet minket. Újra és újra tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten csak szeretni tud, büntetni csak más emberek, vagy mi magunk tudunk. Isten a maga nagy szeretetében szabadságot adott nekünk, de nem azért, hogy embereket gyilkoljunk. Ami pedig a természeti csapásokat illeti, azok a természet fizikai törvényei szerint működnek, és Isten szándéka szerint nem az céljuk, hogy embereket pusztítsanak.

Mikor vagyunk terméketlen, vagy fordítva termékeny fügefa?

Azaz hogyan érhetjük el, és hogyan kerülhetjük el Istent?

      Kikerülni őt, terméketlenül élni? Korunkban nagyon egyszerű. Kerüld a csöndet, kerüld a magányt, kerülj minden töprengést, amely elkanyarítana a többség, a közfelfogás útjától. De figyelj jól oda a pénzre, a karrierre, a jó szexre, a testi alakodra, és mindenekelőtt saját panaszaidra. Bömböltesd a fülhallgatód, rádiód. Sodródj a tömeggel. Használj sok nyugtatót. Lógj az interneten, facebookon, okos-telefonodon egész nap. Keress minden olyant, amely ezt a sznob, önző, test és szexcentruikus felfogást kielégíti.

     Elérni Istent? Termékeny fügefaként élni? Ehhez már kevésbé lehet kész recepteket ajánlani. Ennek az a fő oka, hogy mi hiába keresnénk  pogány módra Istent. Ő nem lesz ott, ahol a vallás magánügy, ahol száműzték a köznapi gondolkodásból.  De történik fordítva. Ő keres bennünket. Lelkiismeretünkben szól. Mi pedig sokszor, mint az űzött van, menekülnénk előle, vagy elbujdosnánk szégyenünkben, mint Ádám és Éva a bűnbeesés után. De Isten újból és újból szól. Engem egyszer becserkészett, és megtalált. Pusztán 24 éves voltam, amikor igent tudtam mondani, visszavonhatatlanul. Ezért örökre hálás leszek neki.

Uram, Istenem!

A megváltás óta nem csak itt, vagy ott, nem is csak az égő csipkebokrú szent pillanatokban, hanem a szürke hétköznapok eseményeiben is szólítasz bennünket.  Ezért keresztény programom lehetne-e más, mint mindenkor: örömben és fájdalomban, feladatokban, és kihívásokban, egyénekben és közösségekben, mindenhol csakis rád figyelni, észrevenni téged. Talán így magam is jelenvalóvá válhatok számodra, mert életemmel tudom mondani: Itt vagyok.

Befejezésül Ölbey Irén versét idézem: „Ó Uram add!”

Ó Uram add, hogy izzó létedet

létem mélyén és a világban

nyugtalan ujjal kitapinthassam.

Ne csak a sejtelem és a talány légy,

légy inkább a cél, a bizonyosság.

Légy nekem az Élet és a valóság s hit, és bizalom,

kinek lényét, hogy fölfogjam, gyönge vagyok bár,

ámde léted érzékelni tudjam,

mint a bogár s a rózsa a fény tüzes óceánját.