Nagyböjt 2. vasárnapja, A év – Színeváltozás hegye Mt 17,1-9

Kedves Testvérek!

Ma, nagyböjt 2. vasárnapján a színeváltozás hegyére, a Tábor hegyre hív minket az Úr. A három apostollal együtt gondolatban minket is magával visz, hogy Isten-élményben legyen részünk.

Ezt a nagyböjtöt úgy indítottam el, legyen ez az időszak a szóböjté.

Ne csak az étel-ital böjt. Ne csak a szórakozás, testi élvezetek böjtje, hanem a szó böjtje. A hegyen Jézus áll előttünk, a három kiválasztott apostollal. Csend van, majd csak Jézus beszélget a távolból Mózessel és Illéssel. És a történet végén folytatódik a szóböjt. Jézus felhívása, ne szóljatok a látomásról senkinek! Ezt kéri Jézus.

Az a Jézus, aki visszautasította a világ hamis dicsőségét, és akinek nem kellett a sátán kétes dicsősége, ebben a csöndben a hegyen most megmutatja igazi, isteni dicsőségét az apostoloknak és nekünk, hogy így erősítse bennünk a hitet. Először is fel kell mennünk, kapaszkodnunk Jézussal életutunk hegyeire.

Ha fenn vagyunk már a hegyen, akkor milyen jó volna megértenünk, hogy a Jézusból áradó fény és dicsőség, csak előíze a feltámadás dicsőségének. Milyen jó volna, ha ez a ragyogás eloszlatná félelmeink árnyékát, aggodalmaink és fájdalmaink sötétségét! Milyen jó volna, ha megértenénk: csak a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadásba!

Péter, Jakab és János abban a kiváltságban részesültek, hogy felmehettek Jézussal arra a hegyre, ahol a Mester színében elváltozott előttük. Milyen ragyogó látvány volt ez: Jézus Mózessel és Illéssel beszélget az ő szemük láttára. Csendben csodálkozva vannak ott a közelükben. Krisztus ugyanígy áll mindannyiunk mellett. Amikor legkevésbé számítunk rá, akkor csodálatos mennyiségű kegyelemet ad nekünk, hogy megerősítsen a vele való előrehaladásban az úton. Ezt a kiváltságot mindazonáltal nemcsak azért kapjuk, hogy megnézzük, és gyönyörködjünk benne; ez egy hívás, hogy válaszoljunk szeretete meghívására. Jézus meghívta ezt a három apostolt az iránta való mélyebb szeretetre és bizalomra. Ugyanezt teszi most velünk is.

Csend van, amibe belehasít a Mennyei Atya szózata: Őt hallgassátok! És az apostolok ijedtükben nem is tudják, mit mondjanak. Péter úgy érezte, hogy mondania kell valamit, bár úgy látszik, hogy nem igazán tudta, mit is mond valójában. Felmerül a kérdés: miért érezte úgy, hogy mondania kell valamit? Gyakran a lelki életben harcolunk azzal a kísértéssel, hogy túl sokat beszélünk. Ebben az evangéliumi részben az Atya rendkívüli szavait halljuk: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, Őt hallgassátok.” Krisztus arra hív minket, hogy figyelmesen hallgassuk az Ő szavait, és ne érezzük azt, hogy mindenképp kénytelenek vagyunk mondani valamit. Jézus a válaszunkra vár, ám sokkal inkább tettekben, mint szavakban kifejezve.

Nem sok szó hangzik el a történetben, de az nagyon fontos. A jelenet végén, amikor újból csend van, Jézus megszólal:

Keljetek föl, és ne féljetek! A színeváltozás után Jézus felsegíti a három apostolt. Krisztusnak ez a megtapasztalása túl van az ő értelmükön. Krisztus mégis ki akarta nyilatkoztatni nekik, valódi természetét; isteni természetét. Az apostoloknak nem kell tudniuk ezt elmagyarázni, vagy tökéletesen megérteni; nekik csak hittel kell cselekedniük. Ez az ő hivatásuk: teljes hittel cselekedni. Nincs időnk arra, hogy féljünk attól, mit hoz a jövő. Fel kell állnunk, magunk mögött kell hagynunk megszokott szempontjainkat, és a dolgokhoz való kényelmes hozzáállásunkat, Krisztusra kell hallgatnunk, és hittel valóra kell váltanunk azt, amit mond. Annyi minden vár ránk, és olyan kevés idő áll rendelkezésünkre, hogy mindezt megtegyük. Ki kell használnunk minden pillanatot, hogy magától az Úrtól tanuljunk az imádság és a szentségek vétele által. Így valóban képesek leszünk megváltoztatni a dolgokat a világban azáltal, hogy egyre több lelket vezetünk el Krisztushoz, hogy megismerjék, megszeressék Őt, és érte éljenek.

A színeváltozás eseménye bepillantást engedett az apostoloknak a Jézusra váró dicsőségbe. Ez az élmény, ez a tapasztalat erősíti meg őket akkor, amikor Mesterük szenvedését és halálát látják.

Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az apostolok számára a feltámadás eseménye. Éppen ezért érthető, hogy az apostoli igehirdetés fontos elemévé vált a színeváltozás története, amely esemény – ugyanúgy, ahogy maga a feltámadás – szintén Jézus istenségét bizonyítja. Szent Péter apostol így tanúskodik erről második levelében: az Atya égből jövő szózatát „mi is hallottuk, amikor ott voltunk Jézussal a szent hegyen” (2Pét 1,18). A feltámadás után értik meg az apostolok Jézus istenségét, és mernek teljes bizonyossággal tanúságot tenni arról az emberek előtt.

A nagyböjti időszak ki akar szólítani bennünket a hétköznapokból, a megszokottságból, és új lelki élmények lehetőségét kínálja számunkra. De nem elegendő, ha csak az élményt keressük, és Jézus színeváltozását szemléljük, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületésnek két szakasza van. Az első annak beismerése, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van Isten segítségére ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűntől. A második az isteni megváltás elfogadása, befogadása. Ha a nagyböjti időszakot a bűnbánatra, a bűnbevallásra, a szentgyónásra használjuk, akkor a böjti időszak végén jobban megérthetjük és elfogadhatjuk Jézus megváltó halálát. Jézus halálának és feltámadásának titka összetartozik. Legyünk együtt vele a szenvedés napjaiban, hogy feltámadásának is részesei lehessünk!

Uram, Jézus, köszönöm, hogy a három kiválasztott apostol története által kinyilatkoztattad magad nekem, és megmutattad, hogyan kellene Istenre hallgatnom, és az Ő akaratát hűségesen megtennem. Tudom, többször előfordul, hogy megakadályozlak sok fecsegésemmel, üres tartalmú beszédemmel, amikor inkább hallgatnom kéne téged, rád nézni, rád figyelni. Nagyböjt legyen a szóböjt számomra is, tudjak egyre inkább figyelmesebben téged hallgatni, hogy így felismerjem szent akaratodat az életemben. Ámen!