Heti gondolatok

Húsvét 6. vasárnapja, május 1. – Jn 14,23-29

Kedves Testvérek!

A mai evangélium alapján azt a fő gondolatot választottam:

A világ álbékéje és a szent nyugtalanság.

Hiszem, hogy a jó sohasem nem unalmas, az unalmas pedig soha sem jó. Ahol élet van, ott mozgás, változás van. Minden nap új kérdések és föladatok elé állít bennünket, így az Egyházat is. Ha mindent a régiben hagyunk, akkor voltaképp elhanyagoljuk embertársaink szükségletét és Krisztus megbízatását. – Krisztus a Szentlélek által jelen van Egyházában. Ő az Igazság és Béke Lelke, de egyben egy szent nyugtalanság, hajtóerő Lelke is. Ő az Egyházban az igazi nyugtalanító, mondhatnánk, „zavarkeltő”. Azzal nyugtalanít, hogy emlékeztet minket Krisztus igéjére és megbízatására. Ez épp nem ok a pesszimizmusra, magunkba fordulásra, sőt emlékezzünk Jézus szavaira: „Ha igazán szerettek engem, akkor örültök…”

C év húsvét 3. vas. 2016 Jn 21,1-19

Kedves Testvérek!

Végig elmélkedve a mai evangéliumi szakaszt a tó partjánál, az jutott eszembe, hogy a külső körülmények bizony nagyon hasonlítanak amikor a főpap udvarán égett a tűz Jézus kihallgatásakor, és Péter háromszor tagadja meg mesterér. Most is ég a tűz a tóparton, és lehetőség van újra játszania Péternek az akkor elrontott jelenetet.

Mégis van egy-két apró zökkenő a történetben. A mai átlagember is gyanakvó, ha a szeretetére, cselekedeteire kérdeznek rá.

Húsvét 2. vas. C év. 2016 Jn 20,19–31 „Félelmükben bezárták az ajtót...”

Kedves Testvérek!

A mai evangéliumból a következő egymásra épülő kifejezéseket hallottam ki: békesség, félelem, bizonyosság, és az isteni irgalom.

Mindez együtt, az isteni irgalmasság vasárnapján.

„Békesség, ne féljetek!” Krisztus feltámadása az irgalmasság kiáradása. Olyan témáról van   szó,            amit    már     nagyon megerőszakolt a mindenkori véleményhadjárat – szinte már az igazságosság szellemének elvetéltségét hirdeti a könnyelmű életű keresztények hada. Vagy egyesek ennek ellentétét hirdetik – Istent, mint könyörtelen bírót próbálják megfesteni, rettegésben tartva a jámbor lelkeket. Isteni irgalom és igazság       összefonódik a következő sorokban: Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.’ Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” A megbocsátás hatalmát soha nem           lehetett és ma sem  lehet úgy felfogni és értelmezni, mint egy birtoklandó valamit, ami felett rendelkezhet az ember a saját kénye–kedve szerint. Ez felhatalmazás, azaz, szolgálat. Ha megfigyeljük a szentírás eme sorait, jól láthatjuk, hogy a félelemtől eltelt apostolok zárt ajtók mögött, meghunyászkodva a saját csalódásukkal a hátukon feloldódnak, amint meglátják a Mestert, ki ennyit mond: „Békesség nektek”, és megmutatja számukra a szögek okozta sebeket. Ekkor árassza ki rájuk a Szentlelket, és felhatalmazza őket a bűnbocsánatra, amit egyedül Isten képes megadni.