napi erősítő nov 24, kedd

Erősítő gondolatok karácsonyig:

ieiunium gaudiosum, az örvendező böjt!

14. November 24, kedd

A mai napra az evangélium előtt allelujás verset választottam.

Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! (Jel 2,10c)

Krisztus tanítványainak neve egyszerűen: hívek. Latinul ideles. Azaz üdvösség hitében élni és hűségesnek lenni egyet jelent.

A hűséget próbáló ember tudja, hogy Isten kegyelme nélkül reménytelen versenytársa az abszolút hűségű Istennek.

Katolikus keresztényként több alkalommal kel ígéretet tennünk a jó Istennek. A keresztségben, a bérmálásban, a házasságban és a papi fölszentelésben is számos ígéret van. Ezenfölül is tehetünk ígéretet vagy fogadalmat Istennek bármilyen jóról. Ragaszkodásunk köt a keresztény eszmékhez és hagyományokhoz, de vállalnunk kell a közösséget egyházunk vezetőivel (akik a tekintélyelv szerint kormányoznak minket) és a hozzánk hasonlóan lagymatag hívekkel egyaránt.

Hogyan lehet hűségünk a napi feladatok közepette? A Zsidó levél így fogalmaz:

„Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsid 10.36)

William Shakespeare írja: “Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.”

A hűség azt is jelenti, hogy fontosnak értéknek tartom egyházunk régi szép és jó hagyományait, értékeit.  Csakis ezekre építhetem hitemet. Különben úgy járnék, mint aki nem sziklára, hanem homokra épít. De bizony sokan vannak olyanok, akik követnek valamilyen új, divatos lelki irányzatot, megújulási mozgalmat (és milyen jól teszik), de nem szabad elfeledkezniük az alapokról.

A hűség magában foglalja azt az ígéretet is, hogy a magamban és másokban végbemenő változások ellenére ki fogok tartani katolikus hitem értékei, hagyományai mellett! De elfogadom az embereket, akik velem együtt megváltoznak, elfogadok valamit, ami majd a jövő homályában bontakozik ki egyházamban. És hiszem, vallom, hogy a kitartó hűség idejében megtermi gyümölcsét, az élet koronáját!

Uram, Jézusom!

Bizalommal kérünk téged, ebben a nehéz időben is adj erőt és kitartást egyházközségünk minden tagjának, hogy legyen bátorságunk Téged követni.

Erősíts bennünket, hogy hűségesek legyünk plébániánkhoz, templomunkhoz, közösségeinkhez! Óvj meg minket minden emberi félelemtől, kishitűségtől és hűtlenségtől. És végül adj erőt, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a korona vírus betegség terjedésének elkerüléséhez!

 

Feladat a holnapi napra:

„Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűséged, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, hamar tovatűnik.” (Oz 6,4)

A holnapi napra tegyél egy lelki és egy gyakorlati jó elhatározást a mag számára. Olyat, ami nem kötelező, nem következik állapotbeli kötelességedből, de ami magad és mások számára gyümölcsöző lehet. És holnap este adj számot magadnak róla. Örömmel, elégedettséggel fog eltölteni a számadás?