NEK

 

NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS 2021 BUDAPEST

Ezen az oldalon a Budapesti 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elkészületei, programjai,

lelki anyagai olvashatók. Közöttük saját plébániánk aktuális a témához kapcsolódó eseményei.

Látogasd meg:    https://www.iec2020.hu/

 

Sokat változott a világ! Eukarisztikus ünneplések a múlt század elejéről:

https://www.youtube.com/watch?v=EaUlGKPHN4w&feature=share

https://www.youtube.com/watch?v=iJeP7I5prtQ

https://www.youtube.com/watch?v=XYPXdswdeBA

https://www.youtube.com/watch?v=j4wqJ55e-Mc

2016 CEBU 51. Eucharisztikus Kongresszus összefoglaló videó

https://www.youtube.com/watch?time_continue=27&v=2VJPLIO4Dxw

 


ELŐKÉSZÜLET HARMADIK ÉVE

mindenkivel

     mindenki NEK

Kedves Testvérek!

"Elérkeztünk a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
harmadik előkészítő évéhez.

A harmadik év célja, hogy az egyénileg és közösségilegmegerősödött katolikusok új lendülettel tudják teljesíteni
a Krisztustól kapott küldetési parancsot.
Ferenc pápa az Evangelii Gaudium kezdetű enciklikája akövetkezőkre utal:
„A jövőben a katolikus hit a Jézus Krisztussal való személyes találkozáson, az Isten irgalmáról való tapasztalaton alapszik,
csakúgy, mint a kereszténység első korszakában. …

A misszió ne pusztán aktivitás vagy program legyen, hanem a létezés egyfajta útja, minősége, ami egyszerre tartós és mintaadó.

Újra kell gondolnunk az eddigi „módszereket”, plébániánk, közösségünk régen megszokott hagyományait, a már régóta
működő programjainkat abból a szempontból, hogy azok számára is elérhetők legyünk, akik körülöttünk, de nem
közöttünk élnek. Meg kell tanulnunk tanítvánnyá válni, és elhagyni a fogyasztói attitűdöt.

Az örömhír továbbadásában, az első lépés a saját megtérésünk, Krisztus-kapcsolatunk megújítása,
hogy tőle lobbanjon lángra a szívünk, mint az emmauszi tanítványoknak."

(FÁBRY KORNÉL atya NEK Főtitkár)

 

 

N E K Missziós képzés

Kedves Testvérek!

 
Tegnap, 2019. február 16-án részt vettünk - Kovács-Mihócza Orsi és Gáspár Gabus - az aktuális NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) missziós képzésen,
ahol azt láttuk, hogy nagyon komoly munka folyik a háttérben.
Erről a munkáról kaptunk tájékoztatást, ezekből szeretnénk megosztani veletek a fontos dolgokat.
 
- Mindenek előtt fontos a folyamatosan frissülő honlapot figyelemmel kísérni, ahol aktualitásokról, tervekről, lelki dolgokról egyaránt találhattok írásokat.
 
- A honlapon összegyűjtötték a gyakran ismétlődő kérdéseket. Érdemes ezt is követni, a tájékozódást segíti. 
 
-A szervezők kérik, hogy már előre jegyezzük be naptárunkba a Kongresszus időpontját és esetleges szabadságokat is tervezzük be.
2020. szeptember. 13.-20.
A tervezést segítheti ez a programtervezet:
 
-Egész napos programsorozatban délelőttönként a Hungexpo területén mindenki számára nyitott lelki-programok lesznek.
 
-Különböző helyszíneken lesznek színvonalas kulturális események és az Ars Sacra fesztivál is ekkor kerül megrendezésre.
 
Elsőáldozás a Kongresszuson
Kérjük azokat a szülőket akiknek a gyermeke 2020-ban lenne elsőáldozó, és szeretné hogy a Kongresszuson találkozna először  az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal, azok legkésőbb 2019. május 20-ig jelezzék ezt Zoltán atyánál.
 
- Szeptember 19-én ministránstalálkozó: ide minden ministránst szeretettel várnak. Ők ministrálnak majd ezen a napon este a gyertyás körmeneten és a zárószentmisén.
 
-Imádkozzunk együtt Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért.
 
- Csatlakozni lehet a " Szeresd a várost és csatlakozz" futóverseny NEK-es csapatához március 13 ig. Erről bővebb információ hamarosan.
 
-"Egy nap Jézussal"  ifjúsági eucharisztikus nap ismét!
A korábbi Forráspont videó itt:
 
-Mária Rádióban kéthetente vasárnap este 21 órakor NEK hez kapcsolódó
beszélgetések: Az élet forrása címmel
 
-A missziós kereszt nálunk: 2020. május 23-25. 
Addig is itt olvashattok róla: https://www.iec2020.hu/hu/misszios-keresztrol
 
-Sapszon Ferenc vezetésével 23 szakember dolgozik az 
új énektár összeállításán, amiben helye lesz a gregoriánnak, a népének és a gitáros énekeknek is.
 
-Elindult a NEK Facebook oldala
 
Regisztráció a Kongresszus eseményeire 2019 szeptemberében indul. Addig előregisztrációval segíthetjük az előzetes felmérést itt:
 
-Bármi kérdésetek, felvetésetek, felajánlásotok van a szervezéssel, programokkal kapcsolatban megtehetitek az titkarsag@iec2020.hu címen.
 
-Addig is legfontosabb imában hordozni az egész eseményt, papjainkat, magunkat, országunkat.
 
Szeretettel: Orsi és Gabus
 

 

ELŐKÉSZÜLET MÁSODIK ÉVE

  A Kongresszusra való előkészület második évére a közösségek megerősítését, épülését tűzték ki célul.

Plébániánkon havi egy alkalommal a hónap harmadik vasárnapján egy-egy tanúságtétel hangzik majd el -híveink részéről- a 9 órás szentmise keretében.

Ezek itt később írásos formában újra olvashatók lesznek.

 

10. ALKALOM: 2019.június.16.

HORVÁTH ZOLTÁN plébános atya

Mit ad számomra a szentmise, az Oltáriszentség?

A NEK 2020-ra való felkészülés jegyében azt mondom el, hogyan élem meg az oltár másik oldaláról.

Az első, és legfontosabb számomra a szentmise bemutatása: csúcs és forrás. A hétköznapi teendőkből érkezve, sokszor énekelhetném: „Futva jöttém elibéd, szentélyedbe Isten…” És mégis az az egyik legszebb a szentmise felépítésében, hogy mindig elvezet a Jézussal való találkozásra. Ha nem az első mondatánál, de a könyörgés, az olvasmányok valamelyik szava, vagy később az eucharisztikus ima: a lényeg, nem tudnék mondani olyan szentmisét életemből, amire nem tudtam volna azt mondani, most már érzem Jézus jelenlétét. Valami jel, egy mondat, egy szó mindig megérintett.

A másik, Jézus testének érintése, felmutatása, az Oltáriszentség kitétele: a tisztelet. Valahogyan úgy érzem, mint amikor azt mondják, az első szerelem, az első érzés végig kísér egy életen keresztül. Ugyanígy meghatározó volt az első élmény, mikor először kezembe vehettem az Úr testét, és ez az élmény valahogy mindig visszaköszön, ilyenkor a hála érzése van bennem.

Papi oldalról az egyik legszebb élmény az Oltáriszentségről, amikor másokon látom a hitet, a lelki élményt. Olyan jó és szép, amikor egy áldozó összeszedetten jön áldozni, amikor látni az testtartásán, az arcán, az összetett kezén a hitet, a kisugárzást. Higgyétek el, egy-egy ilyen pillanat az egész napomat szebbé teszi. Amikor én kapok másik hitéből, az számomra egy tükör. Ha olyat látok, aki hittel térdel, olyan szépen imádkozik, közelebb visz Krisztushoz.

Szeretek nyaralni, kirándulni. De közben betérni ismeretlen templomokba, akár idegen nyelvűre is. Csak úgy, mint egy egyszerű hívő, nézni a papot, hogy misézik: Látni-e rajta, amit tesz, azt hiszi-e. És elgondolkodni, vajon én így misézek? Fiatal plébános koromban a helybeli esperes megjelent vasárnap esténként a szentmisén, először azt hittem ellenőriz. Aztán elmesélte, hogy nincs esti miséje, ő töltekezni jön ilyenkor. Sajnos én csak a szabadságok ideje alatt tehetek ilyet.

Legutóbb Lengyelországban negatív élményem volt. A hétköznap reggeli szentmisét úgy mutatta be a helybeli pap, mint a vízfolyást. Úgy érződött, na, ezt, letudtam mára. Pozitív elhatározással jöttem haza…

Erről eszembe jutott egy számomra is negatív élmény. Egy bulis este után fáradt szentmisém volt. A mise után egy jó hívő asszonyság a kijáratnál neki szorított a Szent Antal szobornak. Hiszem-e, amit csinálok? Kérdezte. Hiszem mondtam. Hiszem-e, hogy Jézus jelen van az Oltáriszentségben? - Igen mondtam. Erre azt válaszolt, nem lehet, mert akkorákat ásítottam, hogy egy madár is befért volna a számon.

Ez egy olyan lecke volt számomra, mely életre szóló. Van is félsz bennem azóta. Vajon ma is fogok ásítani, amikor felemelem a kelyhet? Jézus itt van… az apostolok pedig ott szunyókáltak Jézus mellett a Getszemáné kertben.

Rajtam mit látnak most? Remélem hitem sugárzik belőlem.

A Guadeloupei indián látnokot egyszer meglepte a templom papja. Ott térdelt az Oltárszentség előtt. Kigombolt ingben. A kérdésre, hogy mit csinál itt ebben a pózban, annyit válaszolt: beengedem a szívembe. Én csak nézem őt, és ő is csak néz engem.

Nekem is van ilyen titkom. Hála Istennek megadatik, hogy bármikor bejöhetek a templomba. Néha, a fárasztó nap után, amikor senki sincs itt, csak én és Úr Jézus, kiengedem a hangomat. Oly furcsán zeng az üres templom. És énekelek, akár 3-4 Jézushoz szóló szentségi éneket. Jó hangosan. Közben sétálgatok a templomban, egyre közelebb az oltárhoz. Van, amikor a sekrestyéből még visszalépek, hogy még egy versszak is beleférjen.

Remélem, még nem hallotta meg senki. Azaz pontosabban egy valaki biztosan, az Úr Jézus, aki ilyenkor újult lelki erővel indít napi utamra…..

Zoltán atya (s/s plébános)


 

9. ALKALOM: 2019.május.19.

KÖRÖSSY GÁBOR

 

Kedves Testvérek!

Mint sokan tudjátok, az egészségügyben dolgozom. Ahogyan teltek az évek, munkám során többször találkoztam csodába illő gyógyulásokkal, ima meghallgatásokkal egészen az Isten akaratában megnyugvó kegyes halálig. Felnőttkori megtérő vagyok. Az előbb sorolt történések, megtapasztalások természetesen döntően hozzájárultak ahhoz, hogy végre meghalljam a Szentlélek hangját, aki az Úr szeretetébe hív meg minket.

Most mégis egy egész más körülmények között született élményemet osztanám meg veletek. Köszönöm, hogy meghallgattok.

A plébánia életébe való bekapcsolódásomkor egyik nagyon erős hatású volt, amikor találkoztam a Cursillo Mozgalom helyi tagjaival. Ahogy és amit mondtak annyira magával ragadott, hogy szinte azonnal csatlakoztam hozzájuk, rövidesen elvégeztem a 3 napos cursillót, ami annyi örömöt okozott nekem, mint előtte talán semmi. Szívesen látogattam a rendezvényeket, majd egy elméleti képzés után meghívtak arra, hogy most már aktív munkával én is járuljak hozzá cursillista testvéreim hitéletének szolgálatához. Ennek keretében készültem fel arra, hogy tanúságtétel formájában beszéljek nekik új ismereteket is adva a cursillóban folyó életünkről. Előtte természetesen az idősebb – évtizedek óta a mozgalomban tevékenykedő – munkatársakkal átbeszéltük az előadni kívánt gondolataimat, sok nagyszerű tanácsot kaptam tőlük.

Elutaztunk egy lelkiségi házba, ahol hamar igen meghitt testvéri közösség alakult ki úgy 20-25 vallását különböző szinten gyakorló férfi között. Hallottunk mélyenszántó gondolatokat, erős lelki élményekről tanúságot tevő beszámolókat, megrendítő vallomásokat.

Közeledett az idő, amikor nekem is oda kellett állnom a többiek elé megosztva életem, gondolataim általam fontosnak vélt részeit az előre összeszerkesztett módon. Megtanultam a tapasztalt elődöktől, hogy minden ilyen előadás előtt vonuljunk el a kápolnába egy imára, kérve a Szentlelket arra, hogy segítsen nekünk célunk megvalósításában. Ezt tettem én is - felhasználva a két előadás közötti szünetet - elmentem az Oltáriszentséget magába foglaló Tabernákulum elé imádkozni azért, hogy gondolataim, amit el szeretnék mondani, összeszedett és hiteles legyen.

Ekkor a feladat súlya alatt szinte összeroppantam, nagyon erős félelem vett erőt rajtam. Úgy éreztem, hogy az Isteni teljesség, Krisztus értünk végbe vitt keresztáldozata óriási dolgai mellett az én mondani valóm még az árnyéka sem lehet mindennek. Hogyan tudnám ezt úgy hitelesen közvetíteni, ami méltó volna ehhez. Nehéz gondolataimat a teljes csönd is megsokszorozta, erős belső fojtogató szorítást éreztem. A fiatalok ezt úgy mondanák, hogy bepánikoltam, és még az is felvillant egy pillanatra, hogy feladom, és közlöm, hogy nem vagyok képes megszólalni a többiek előtt. Nem tudom, mennyi időtelt el.

Ekkor egy hang szólalt meg (talán bennem?), mintha egy hangszórón keresztül hallottam volna:

Ne félj, mert megváltottalak,

neveden szólítottalak,

karjaimba zártalak,

örökre enyém vagy!

Hirtelen az előbbi belső remegés egy csapásra megszűnt, átváltott egy olyan erő érzésébe, ami majd szétvetett. Rossz gondolataim szertefoszlottak, világosan láttam feladatomat, érezve az erőt magamban a végrehajtására. Most már nem nyomasztott a csend, hosszasan hallgatóztam, hátha mond még valamit az a HANG. Több nem hallatszott, és ekkor arra jöttem rá, hogy nem tudom, mennyi idő telt el. Tart-e még a szünet, vagy most mindenki arra vár, mikor jelenek már meg? Semmi hangot nem hallottam kintről. Gyorsan kisiettem a kápolnából át az épület másik szárnyában elhelyezkedő előadó helyiség felé. Ahogy haladtam a folyosókon keresztül, egyre erősödő ének hangjait észleltem, társaim a teremben éneket tanultak, gyakoroltak. Közelebb érve a becsukott ajtó mögül az hallatszott, amit én ott az Oltáriszentség előtt kaptam.

Azóta is ezt az erőt érzem magamban, amikor meghallom az éneket.

Köszönöm Uram!

 


8. ALKALOM: 2019.április. 28.

MÁTYUS EDINA

 

Kedves Testvérek!

 

Arról szeretnék beszélni, hogy mit adott nekem a Szentségimádás.

Felnőttkori megtérő vagyok, egyetemistaként keresztelkedtem meg, elsőáldozó pedig csak harmadik gyerekünk születése után lettem. Nem nőttem bele a hit mindennapi megélésébe, a liturgiába, keresztény szokásokba. Mindent felnőttként tanultam meg. Így azt is, hogy az Oltáriszentségben Jézus valóságos testben jelen van. Elfogadtam, mint tényt, de sokáig el sem gondolkoztam rajta, mit is jelent ez valójában. Nem éreztem semmi különöset az Oltáriszentség jelenlététől, még áldozáskor sem. 

Pár évvel ezelőtt Gabustól hallottam a péntekenkénti Szentségimádásról. Mivel részmunkaidőben dolgozom, elkezdtem rendszeresen vállalni egy órát. Bevallom, akkor még nem az Úrral való találkozás vágya vezetett, sokkal inkább a megfelelni akarás.

 

Kezdetben zavarban voltam. Mit lehet csinálni csöndben üldögélve, egy órán keresztül? Eleinte nagyon lassan teltek a percek. Aztán elkezdtem tudatosan megtervezni ezt az órát, leírva vittem az imaszándékokat, kötött imákat, rózsafüzért imádkoztam. Aztán kezembe akadt egy kis írás a Szentségimádás különböző formáiról: a kötött imáról, elmélkedésekről, énekes dicsőítésről, és arról, hogyan lehet csendben eltölteni egy órát az Úr jelenlétében. Belül elcsendesedve, a gondolataimat elcsendesítve. Eddig végig én beszéltem, gondolatban kéréseket soroltam, imákat mormoltam. Így gyorsan eltelt az egy óra, viszont nem hagytam szóhoz jutni az Urat.

 

Így hát megpróbáltam. Nehéz volt, gyakorolni kellet. Jó ideig nem történt semmi változás. Egy idő után aztán észrevettem, hogy ez a módja a Szentségimádásnak sokkal jobban kisimított, megnyugtatott, békével töltött el.

Egyik ilyen alkalommal, ahogy ránéztem az Oltáriszentségre, belém hasított a felismerés. AZ ÚR van itt. Valóságosan. Aki Úr mindenek felett és a halált is legyőzte. Itt van egy falat ostyában. Ez a hatalmas Isten annyira megalázza magát, hogy engedi bezárni magát egy darabka, ember alkotta tárgyba. Azért, hogy közelebb engedjen magához. Itt van előttem, és rám vár. Milyen régóta vár rám. Arra, hogy rá figyeljek, hogy engedjem szóhoz jutni. Hogy meghalljam. Nagyon erős meghatottság tört rám. Felfoghatatlan volt, hogy ilyen fontos vagyok az Úrnak. Ennyire szeret, ennyire vágyik rám. Itt vár, türelmesen, csendben. Nem sürget, nem neheztel, csak vár. Akkor is, amikor vége a Szentségimádásnak, és elteszik, bezárják a tabernákulumba. Ott vár tovább, egy hétig, a következő szentségimádásig, hogy újra találkozzon velünk.

 

Az Ő alázatosságával szemben állt az én önzésem. Hányszor megvárakoztatom. Milyen sokszor halogatom a találkozást, az imát, vonakodok megtenni, amit kér tőlem. Milyen sokszor várakoztatok meg másokat. És én milyen türelmetlen és haragos vagyok, ha mások megvárakoztatnak!

De Jézus nem az. Türelmesen várja, hogy időt adjunk neki, hogy elcsendesedjünk, hogy szólhasson hozzánk.

 

Persze ez nem jelenti azt, hogy azóta minden Szentségimádást így tudok tölteni, vagy mindig lenne ilyen élményem. Van, hogy csak rövid időre tudom lecsendesíteni a gondolatatimat, de mindig megpróbálom. Egy rövid imát szeretnék megosztani veletek, ami nekem segíteni szokott ebben.

 

Jézus, ma is itt vagyok. Te is jelen vagy már és várod az együttlétünket ebben az imában. Hadd ismerjelek meg jobban! Nyitott vagyok irántad, és szeretnélek szívembe fogadni úgy, ahogy vagy. Nem félek tőled, mert tudom, hogy Te vagy a Szeretet. Kívánsz hozzám szólni a mai nap? Kegyelmed által hallgatni foglak. Ámen

 

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

 


 

7. ALKALOM: 2019.március. 24.

HENTER ZSOLT

Kedves Testvérek!

Amikor Gabus felhívott, hogy vállalnám-e ezt a tanúságtételt az oltári szentségről, akkor az első reakcióm az volt felé, hogy miért nem inkább valaki mást választ, akit talán sokkal mélyebben megérintett az Oltáriszentség. De egyrészt Gabusnak nehéz nemet mondani, másrészt talán az én esetem is tanulságos lehet mások számára.

Mindig racionális gondolkodású voltam és a matematikában, fizikában megszokott egyértelmű törvényszerűségeket, bizonyítékokat vártam volna el a hittel és Jézusnak az oltáriszentségben való megjelenésével kapcsolatban is. Mindez a mai napig sokszor nehézséget okoz a hitem megélésében. Irigylem azokat, akik felnőttként, vagy valamilyen nagy élmény, tapasztalat hatására tértek meg és így sokkal mélyebben, természetesebben tudják megélni a hitüket.

Én a szentségimádásaim során eddig még nem éltem meg olyan átható élményeket, mint amilyenekről a korábbi tanúságtevők beszámoltak, de a legtöbb ilyen alkalomról nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Végtelen nyugalmat szoktam érezni például, amikor szombat délelőtt a templomra „vigyázva” akár hosszabb ideig teljesen egyedül maradok (legalábbis emberi nézőpont szerint). Hasonló tapasztalatom volt akkor is, amikor egy péntek délután a sekrestyében az oltáriszentséggel kettesben maradtam. Akivel valóban szeretnénk találkozni, arra szánunk időt, márpedig én vágyakozom arra, hogy találkozzam Jézussal, ezért igyekszem keresni azokat az alkalmakat, amikor ez megtörténhet.

Legutóbb a Szt. Márk közösség nyitott, Szentségimádással egybekötött dicsőítésén is részt vettem és mondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg. Magával ragadó volt hallgatni a szép dicsőítő énekeket és hálás voltam, megajándékozottnak éreztem magamat, amikor felettem, értem imádkoztak.

A múlt hétvégi plébániai lelkigyakorlaton is sok olyan gondolatot hallottam, ami megerősít abban, hogy nem baj, ha nem mindent értek a hittel kapcsolatban. Bár nehéz ezt elfogadnom, de nem kell mindig pontosan tudnom, hogy mi az Isten szándéka. Fontos, hogy ne rántsuk le mindenről a leplet, hanem maradjanak titkok is. Ha azt hiszem, hogy mindent értek, akkor már baj van.

Fábry Kornél atya a Szentségimádás Iskolája címmel tartott előadássorozatot, amit már többször visszahallgattam. Az ő gondolatai is sokat segítettek nekem, gyakorlati útmutatót adtak ahhoz, hogy hogyan tudok jelen lenni Jézus számára. Nem kell mindig azt várni, hogy történjen valami csoda, csak oda kell ajándékozni az időmet. Korábban mást gondoltam ennek az értelméről, talán többet, túl sokat vártam.

Persze nem bánnám, ha történne valami csoda, ezért is imádkozom nap mint nap az eucharisztikus világkongresszus imájában:

„Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük!”

Ámen

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

 

 

6. ALKALOM: 2019.február. 24.

KALMÁRNÉ MARY

 

Kedves testvérek! 
Nehéz nekem ide kiállni és olyan személyes élményt, felismerést megosztani Veletek, ami talán másnak nem is olyan fontos vagy jelentős, mint nekem, mert ez nem jelenés, nem csoda, hanem élmény, ami meghatározza azóta az Oltáriszentséggel a kapcsolatomat.

Néhány éve, egy pénteki napon a sekrestyében én voltam a "soros", vállaltam "egy órát". Imádkozni, csendben lenni, ott lenni. Egyszer csak mindenki kiment, ott maradtam egyedül. Megijedtem, mit kell tennem, ha valaki "rossz" bejön? A falon ott volt az ismertető, Zoltán atya, -akkor még - Attila és Gabus elérhetőségével. Mosolyogtam magamban, ha csupán gyanakvó vagyok, hogy néz ki, hogy telefonálgatok, ha pedig baj van, bizony kevés az idő.

Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy nem vagyok egyedül! Itt most minden rendben van és egy nagyon kellemes, meleg érzés öntött el.

Az Úr! Itt van velem, én vagyok itt Vele!

Eddig mindig Te vigyáztál rám, de most én vigyázok RÁD!  ÉN VIGYÁZOK RÁD!

Csodálatos érzés volt!

Belegondoltatok már, milyen nagy szó kettesben maradni az Úrral?

Micsoda megtiszteltetés? Felemelkedtem Hozzá!

Nekem ez akkor egy csodálatos élmény volt, ezt próbáltam most megosztani Veletek.

Kívánom, hogy mindannyiótoknak legyen ilyen belsőséges, személyes, közvetlen kapcsolata Vele.

Vigyázhassatok rá ti is boldogan!

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Amen.

 

 

5. ALKALOM: 2019.január. 20.

DÖRGŐ BORBÁLA

 

Kedves Testvérek,

azért állok most itt, hogy elmondjam, mit jelent számomra az Oltáriszentség: találkozást az ÉLŐ Jézussal.

Nem mindig volt ez így.

Hívő katolikus családba születtem, némi kamaszkori kilengéstől eltekintve mindig is jártam templomba - KÖTELESSÉGBŐL. A plébániai életbe is bekapcsolódtam, ez főleg a jó társaság miatt volt élmény. Férjhez mentem, megszületett az első gyermekem, majd a második, és egyre nagyobb próbatételt jelentett a misén való jelenlét. Amikor csak arra tudtam koncentrálni, hogy a gyerekek ne csapjanak túl nagy zajt, sokszor ki is kellett menni mise közben - nos, akkor komolyan elgondolkoztam, hogy ennek, így, van-e értelme. Nem éreztem, hogy megéri, hűségből persze jártam tovább.

 

Az igazi, mélyebb megtérésem csak ezelőtt néhány évvel történt. Olyan volt, mintha 2 dimenzióból átléptem volna a 3 dimenziós létbe. Wow! Egészen elemi élmény. Addig is TUDTAM, hogy Jézus mindennél jobban szeret. De egyszercsak elkezdtem ÉREZNI. 

 

Engem a zenés dicsőítő Szentségimádások, és a személyes közbenjáró imák segítettek fejlődni a hitben. Egy ilyen imaesten történt, hogy megéreztem egy cseppet abból, hogy mennyire szeret Jézus. Én még ezt a cseppet is alig bírtam befogadni! Nem csináltam semmi különöset, tán még nem is énekeltem, csak néztem az Oltáriszentséget. a hátam mögé léptek imádkozni értem, én nem is tudom hogy történt. Semmihez nem fogható, amit megtapasztaltam. Az egész bensőmet átjárta a feltétel nélküli, tökéletes szeretet, csordultig töltött a Szentlélek...és én csak zokogtam. Gyógyító sírás volt ez. Olyan hihetetlen volt az egész, és mégis, valóságosabb, mint az egész addigi életem.

 

Azt hiszem, ekkor lett élő a hitem. 

 

Azóta többször is átéltem mély találkozást Jézussal az Oltáriszentségben - Szentségimádáson és miséken egyaránt. Nem mondom, hogy könnyű nyitva tartani a szívem. A bűneim sokszor akadályozzák a kegyelmek befogadását. Ami megtart, az a közösség ereje, a minden héten összeülő imacsoport.  Nagyon hálás vagyok, hogy hétről hétre az Oltáriszentség előtt térdelhetek, Jézushoz hozhatom örömeimet, bánataimat, imaszándékaimat. 

 

Mindenkit bíztatok, hogy éljen a Szentségimádás lehetőségeivel! Jézus alig várja a találkozást!

Dörgő Borbála


 

4. ALKALOM: 2018.december 16-án.

NÉMETHNÉ NAGY  BERNADETT

 

 

Miért lettem katolikus?

 

Nem neveltek hívőként, otthon nem nagyon esett szó Istenről, hitről. A barátaim hatására kezdett el érdekelni, hogy ki is Isten, és 21 évesen kezdtem el templomba járni.

A barátaim nagy része katolikus volt, így kézenfekvő lett volna katolikus templomba járni. De engem reformátusnak kereszteltek, és úgy gondoltam, hogy Istennek ezzel valami szándéka volt, így református közösségbe kezdtem el járni, konfirmálkodtam is. Ha Istennek másként teszik, majd úgyis szól.

2012 májusában, négy évvel később, szólt is. Vácon voltam egy misén. Már vége volt a szertartásnak, én hátul álltam, várakoztam valakire. Elöl még csináltak valamit, de nem is figyeltem, hogy mit.

Egyszer azt éreztem, hogy egy láthatatlan kéz a mellkasomnál (a lelkemnél) fogva lenyom, hogy térdeljek le. Nem erőszakosan, de határozott kérésként. Letérdeltem. Majd a körülöttem állók is. Fölnéztem, akkor emelték föl a szentséget.

Akkor még nem értettem, hogy ez mit jelent. Nem is tudtam, hogy nem az arany szentségtartó előtt kell letérdelni, hanem van benne egy átváltoztatott ostya és az a lényeg! A jelen lévő élő Isten!

Hónapokkal később értettem meg, hogy mit jelent, ami történt. Hogy Isten ezzel azt mondta nekem, hogy az oltáriszentségben valóban JELEN VAN JÉZUS.

Még hónapok teltek el, mire rájöttem, hogy ha én hiszek a jelenlétben (márpedig Isten mondta, és ha valakinek, neki tényleg elhihetem), akkor nem maradhatok református. Hiszen ez a leglényegesebb különbség a két felekezet között. Aki hisz benne, az hite szerint katolikus. Akkor már papíron is legyek az!

Ezután még néhány hónap vívódás következett, hogy elfogadjam, hogy tényleg át kell térnem, és elfogadjam azt is, hogy ilyet szabad csinálni, nem hazaárulás a felekezetváltás, elgyászoljam a reformátusságomat. Végül 2013. szept. 1-jén tértem át. Azóta úgy érzem, hazaértem, és ez az a közeg, ahol fejlődni tudok, és ahol meg tud szólítani Isten.

Továbbra sem gondolom, hogy minden reformátusnak át kéne térnie. El tudom képzelni, hogy van olyan, aki a protestáns közegben tud jobban fejlődni. Csak azt tudom, hogy nekem a katolikus az inspirálóbb. Isten mindenkit vezet oda, ahova való.

Azóta is minden misén és szentségimádáson tapasztalom, hogy az oltáriszentség jelenlétében könnyebb elmélyülni az imában, és érzem Isten közelségét. Köszönjük Istenünk ezt a nagy ajándékot!

 

Némethné Nagy Bernadett


 

3. ALKALOM: 2018.november 25-én.

SEBESTYÉN ENIKŐ

 

 

Sebestyén Enikő vagyok. Az életemből egy Eucharisztiával kapcsolatos, nagyon fontos

eseményt szeretnék megosztani.

Második gyermekünk Noel, - aki Dravet szindrómás - több alkalommal is lélegeztető gépre került.

Ez alkalommal három héten át lélegeztették és nem adtak sok esélyt az életre. 

Én minden nap az Örökimádás templomban, a Szentségimádásból és a szentmisében merítettem erőt az Úrból.

Perlekedtem az Istennel, hogy miért akarja Noelt elvenni tőlünk. 

Ekkor egy szentáldozás alkalmával elkezdett dobogni (lüktetni) Jézus teste a nyelvemen. 

Nagyon megijedtem, azt gondoltam először, hogy nagy fájdalomban már megbolondultam. 

Elmentem a gyóntató atyámhoz és elmeséltem neki mi történt. 

Ő azt mondta ne ijedjek meg, mert ez az Isten kegyelmi ajándéka.

 S ezután másnap is részesültem ebben a kegyelemben, akkor már nem ijedtem meg, de sok idő kellett amíg ez mind leért a szívemhez is.

Mint Ábrahám is, amikor felment a hegyre feláldozni fiát, úgy adtam át én is Istennek Noelt.

Ahogy átadtam Istennek Noelt, napról napra jobban lett. Noellel mentem fel a hegyre és Istennel jöttem le onnan.

 

Hálát adok Uram, hogy megmutattad, hogy a szenvedésben ott vagy velünk.

Te nem fentről nézed, ahogy mi itt a földön szenvedünk, hanem velünk együtt dobban a szíved! Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem és a legnagyobb ajándék az életemben Te vagy! Köszönöm, hogy egyedüli identitásom az lehet hogy isten gyermeke lehetek és ez nekem elég!

Szentáldozás előtt ezt a kis imát szoktam mondani, ami segít egyesülnöm Jézussal:

Ó édes Jézus

Ó kegyelmes Jézus

Ó irgalmas Jézus

imádlak lelkem mélyéből,

szeretlek tiszta szívemből.

Neked élek, neked halok, tied vagyok életemben és halálomban!

Amen

 


 

2. ALKALOM: 2018.október 21-én.

MURÁNYI NIKOLETT

 

Régen a pesti domonkos templomba jártunk, mert ott laktunk a közelében, és 1993-ban a férjemmel együtt tagjai lettünk a világi domonkos közösségnek.

1995. július 2-án éjjel azt álmodtam, hogy Jézus ott állt piros miseruhában áldoztató kehellyel a kezében, és várta, hogy jöjjenek áldozni az emberek, de senki sem akart áldozni, egyedül csak én áldoztam. Eddig az álom.

Reggel, amikor felébredtem, elmondtam ezt a férjemnek, és kértem, hogy menjünk el aznap munka után szentmisére. Emlékszem, hogy megdöbbentünk, amikor a szentmise elején Zsigmond atya, a Domonkos Rend akkori magyarországi főnöke bejelentette kérését, így fogalmazott: a szentáldozást ajánljuk fel az aznap éjjel elhunyt Dániel Ernő atyáért. Ő volt a kommunista időkben a magyar domonkosok titkos tartományfőnöke, a legnehezebb időkben állt a tartomány élén. Mi nem ismertük ezt az atyát, de mélyen megérintett minket az, hogy mekkora kegyelmet közvetíthet egyetlen szentáldozás, ha Jézusnak ennyire fontos, hogy meghívjon rá valakit. És ezt természetesen nem lehet és nem is akarom elfelejteni.

Azután 1998 táján felfedeztem magamban, hogy hiányként élem meg azt, hogy a Hiszekegyben nincs említve az Eucharisztia. A szívem mélyén hosszú éveken át megtoldottam a Hiszekegyet azzal, hogy: „hiszem az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézus Krisztust”,

Azóta is folyamatosan belső sürgetést érzek arra, hogy megvalljam az Eucharisztiával kapcsolatos hitemet, és azt terjesszem is. Úgy gondolom, hogy sok embernek segíthetnék ezzel. Nem mindenki számára magától értetődő, hogy mi is pontosan az Eucharisztia. A témáról azóta sokat olvastam, és sokat beszélgettem teológusokkal.

A Katolikus Egyház Katekizmusában és egyéb egyházi dokumentumokban olvashatunk hosszú és részletes tanítást róla, ami nagyon fontos és szükséges. Maga a szentmise is tanít, de ez mind nem elegendő nekem, mert sehol sem találunk ezzel kapcsolatosan egy rövid összefoglalót, ami megjegyezhető.

2017-ben kiforrott bennem és megfogalmaztam az általam leglényegesebbnek tartottakat, törekedve a rövidségre. A szöveget egy teológiai bizottság pontosította.

 

EUCHARISZTIKUS HITVALLÁS

Hiszem és vallom, hogy Isten igéje és a Szentlélek ereje által, a pap szolgálata révén, az Eucharisztiában valóságosan jelen van a feltámadt, élő Jézus Krisztus. Őt imádjuk, aki ebben a szentségben nekünk adta önmagát.

Hiszem, hogy minden szentmise áldozat, amiben jelenvalóvá válik Krisztus egyszeri, tökéletes és megismételhetetlen keresztáldozata.

Hiszem, hogy az Oltáriszentség mindkét színe alatt, az átlényegített kenyérben és a borban a teljes Krisztus jelen van.

Hiszem, hogy az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztus az örök Isten Fia, valóságos Isten és valóságos ember, aki elválaszthatatlan egységben él az Atyával és a Szentlélekkel.

Hiszem, hogy a szentáldozas személyes találkozás Jézussal. Az Eucharisztia a szeretet szentsége, ami keresztény életünk forrása és csúcspontja. Amen.”

 

1. ALKALOM: 2018.szeptember. 23.

MÁRTONNÉ KOVÁCS RÉKA

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Márton Balázsné vagyok, és arra kaptam lehetőséget, hogy elmondjam, hogyan kerültem ide.

Egy nagyon szerető, de nem hívő családból származom, és bár babaként meg lettem keresztelve, nem kaptam vallásos nevelést.

Ennek ellenére megkaptam azt a kegyelmet, hogy mindig is tudtam, hogy van Isten.

Gyerekként többször kérdezgettem a szüleimet Istenről, Jézusról, de sokszor nem igazán tudtak mit válaszolni.

Mikor iskolás lettem, és az osztálytársaim elkezdtek hittanra járni, én is szerettem volna. A szüleim végül másik különórát választottak nekem, de azért mindig kikérdeztem a többieket, hogy mit tanultak.

Ötödiktől a XIII. kerületben jártam iskolába, ahol az a szokás, hogy a kerületi iskolák minden évben közös karácsonyi koncertet adnak. Így jutottam el minden évben a Béke téri templomba, ami nagy élmény volt, mert máskor nem jártam templomba. 14 évesen ennek hatására határoztam el újra, hogy hittanra szeretnék járni. Felnőtt csoportba kerültem volna, és ettől megijedtem; másrészt bár a szüleim nem tiltották, de éreztem az ezzel kapcsolatos ellenérzésüket, és akkor még ezt a konfliktust nem tudtam felvállalni, így ez akkor annyiban maradt.

 

Akkor úgy gondoltam, tulajdonképpen nincs is szükségem közösségre, Istennel ez a ketttőnk dolga. Olvastam vallásos könyveket, és imádkoztam, ahogy tudtam.

Aztán egyetemista koromban véletlenül rátaláltam a Mária Rádióra. Nagyon sokat kaptam tőle, ez lett az első – még nem igazi – közösségem (hallgatóként), és ez döbbentett rá, hogy szükségem van valódi közösségre, az egyházra is.

Ezután sokszor, sok helyzetben vártam, hogy valaki megszólítson, meghívjon valahová. Ilyen alkalom nem adódott, én magam pedig még mindig nem mertem lépni.

Egyetem után elköltöztem otthonról. Ez augusztus végén történt; szeptemberben már itt voltam a katekumen hittanon. A következő év húsvétján lettem elsőáldozó, és pár héttel később bérmálkozó.

A katekumenátus egy nagy kegyelmi időszak volt. Bár még nem áldozhattam, megtapasztalhattam, hogy milyen sokat tud adni a lelki áldozás, és ez az élmény a későbbiekben is nagy erőforrásom volt olyankor, amikor nem áldozhattam.

Az elsőáldozás nem az út vége volt természetesen, hanem a kezdete. Sok-sok kisebb botlásom és nagy elesésem volt azóta is. Ezeket jólesett volna a körülményekre és a környezetemre fogni, de be kellett vallanom magamnak is, hogy ha a döntést, hogy én Krisztushoz akarok tartozni, meghoztam, akkor onnantól kezdve én felelek a tetteimért és a lelkiismeretemért, kettős életnek (a templomban és a templomon kívül) nincs helye többé. Az elsőáldozással ezt a felelősséget vállaltam. A hibáim nem a mások és nem a körülmények hibái, hanem az enyémek. De enyém a bűnbánat is, és az Isten megbocsátása is.

Amikor úgy éreztem, hogy süllyedek, valami újfajta módon tapasztaltam meg az Isten irgalmát. Akkor értettem meg, hogy én bármilyen messzire távolodok Tőle, Ő mindig ugyanolyan közel marad hozzám; és hogy az Istennel való kapcsolatom egyetlen gátja én magam vagyok.

Akkoriban kezdtem el mondogatni ezt a rövid kis imádságot, amit minden szentáldozás előtt elmondok:

"Én Tebenned, Te énbennem, most és mindörökké. Amen."

Ez azt jelenti nekem, hogy soha többé nem akarok Tőle eltávolodni.

Bár felnőttként voltam elsőáldozó, csak abban az értelemben tekintem magam felnőtt megtérőnek, amennyiben mindenkinek annak kell lennie: hogy Isten újra és újra tudatos döntést vár tőlünk.

Erre csak egy példa a munkahelyváltásom története:

A korábbi munkám lelkiismereti konfliktust okozott, és ezért váltani akartam, de nem mertem úgy otthagyni, hogy nem volt meg az új munkahely. Évekig hiába jártam számtalan állásinterjúra, semmi nem jött össze. Közben pöröltem az Úrral: Uram, Te tudod, hogy ez a munka a lelkem kárára van, miért nem adsz lehetőséget valahol máshol?

Végül úgy léptem ki, hogy még nem tudtam, hova kerülök; és másfél hónappal később már kezdhettem is az új munkahelyen!

Gondoskodott rólam az Isten, csak nem úgy, ahogy én elképzeltem, hanem megvárta, hogy én döntsek előbb, merjek Rá hagyatkozni.

Még tanulom azt, hogy a váratlan helyzetekben az első kétségbeesés helyett azonnal és kézenfekvően Istenhez forduljak.

Nagyon nekem szól Jézus sokszor elhangzó felszólítása: "Ne félj!" Túl sok hibám és mulasztásom fakadt félelemből. Amikor tudtam, mi lenne a helyes, de féltem, hogy a döntésemmel egyedül maradok. És amikor tehettem volna jót, de nem mertem. De el kell hittem, hogy ha feladatot kapok, Isten mindig megadja hozzá mindazt, ami kell.

Ez a gondolat bátorított akkor is, amikor idejöttem, hogy ezt elmondjam, pedig nagyon féltem!:)

Köszönöm a lehetőséget!


 

 

 

„LÁTNI SZERETNÉNK JÉZUST”(Jn 12,21)

Az Eucharisztikus Kongresszusra való készület első évének fókuszában az Eucharisztia, mint életünk forrása állt.

A második évben a közösségek megerősítése a cél. Emellett az Oltáriszentség ugyaúgy a középpontban marad.

Ezért szeretettel hívlak benneteket éljetek a pénteki Szentségimádási lehetőséggel.

Jelentkezni a levelező listán megadott linken,

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1jec4zrx2K9kYaux471zmD0iHZE3-CKnL...

a sekrestyében kitett íven, Zoltán atyánál és Gáspár Gabusnál lehet.

Szentségimádáshoz egy kis segítség lehet Jean Van Den Eynde SJ (1926-2016) francia jezsuita atya írása az adorációról.

Itt olvasható: http://www.nazaret.hu/hu/irasok/33-adoracio-a-szenvedes-es-a-kereszt