A év évk. 22. vas 2023 – Mt 16,21-27
Jézus a mai vasárnap evangéliumában olyan gyakorlati tanácsot ad az őt követőknek, amelyet nem szívesen hall meg manapság a legtöbb ember. Hiszen, ha körülnézünk, azt látjuk, halljuk, hogy minden a kényelemről, a könnyű életről, a teljesítmény nélküli sikerről, a gyors gyarapodásról szól. A krisztustkövető életre adott gyakorlati tanács pedig ennek az ellenkezője: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem!” Magunk megtagadása. – Nem lehet öncélú. Annyit jelent ez, hogy figyelmen kívül hagyjuk saját törekvéseinket és igényeinket. Mindezt azért, hogy mások ügyét magunkévá tehessük.
A szenvedéssel teli világot nem értjük, Jézus sem magyarázta meg, hanem magára vette a bűnt és a szenvedést, és így szabadított meg bennünket. A végső szabadulás feltámadásunk, megdicsőülésünk lesz, amikor követjük Urunkat a dicsőségben.
Teilhard de Chardin jezsuita tudós kis lelkiségi könyvében, Az isteni miliőben ragyogó lapokat olvashatunk a kereszt értelméről. Néhány töredéket idézek belőle. „Igen gyakran úgy állítják elénk imádásra a Keresztet, mint a szomorúság szimbólumát, a tilalom fáját vagy elfojtás eszközét – nem pedig mint nagyszerű célt, amelyet – önmagunkon túljutva – el fogunk érni. (…) A keresztény nem akar elájulni a kereszt árnyékában, hanem fel akar jutni a fénybe, a kereszt fényességébe.”
De hát honnan is tudhatná Péter, hogy mit jelent a kereszt? Csak távoltól láthatott ilyet, ott álltak elrettentésül az útvonalak mentén, a kivégzett bűnözők keresztjei. Ez lenne az Atya akarata? Ő csak a maga feje szerint tudja elképzelni a folytatást. Ezért mond nemet Jézus közlésére, ezért lázad fel, és próbálja lebeszélni Jézust: Nem kell most így Jeruzsálembe mennie, hanem majd a seregei élén, győztesen. Nem kell szenvednie és meghalnia, sőt ellenkezőleg, dicsőségben és hatalomban foglalja el majd az őt megillető trónt. Péter nincs tisztában azzal, hogy mit tesz, amikor jó szándékú szavaival megkísérti Jézust, megpróbálja eltéríteni az Atya akaratától. De hát tegyük a szívünkre a kezünket és úgy válaszoljunk, ki az közülünk, aki másképp tett volna? Ki az közülünk, aki ma azt mondaná egy szeretett családtagjára, vagy szeretett barátjára, hogy csak szenvedjen, kínlódjon nyugodtan, haljon csak meg. Sírunk és jajgatunk, akár a szerettünk akár magunk miatt. Jézus nem jajgatott! Izajás próféta így jövendölte a szenvedő Messiásról: (Iz 53,6-7)
„Az Úr őrá rakta
mindnyájunk bűnét.«
Megkínozták, és ő alázatos volt,
nem nyitotta ki száját;
mint a bárány, melyet leölésre visznek,
és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,
nem nyitotta ki száját”
Péter akkor még nem tudta, de mi már tudjuk, hogy a szenvedéssel és halállal nem fejeződik be minden, utána van feltámadás, mégis sírunk. Mindent megteszünk, hogy a szeretteinket megkíméljük. Mert tudjuk, magának Jézusnak is sokszor megesett a szíve, amikor szenvedéssel vagy halállal találkozott! Az Atya akaratából pont ezért vállalta ő maga is értünk, hogy egyszer és mindenkorra megszabadítson bennünket. Sajnos ez már így van, hogy mindnyájunknak keresztül kell mennünk a szenvedés és a halál sötét alagútján, nem lehet megúszni, de azt is tudjuk, mert Jézus feltámadása által az Atya megmutatta, hogy a sötét alagút végén fény vár ránk. Ráadásul a nehéz úton a sötétben társként ott van velünk Jézus, aki ugyanezeket elszenvedte értünk.
Keresztfelvétel. – Vállalni azokat a nehézségeket, megpróbáltatásokat, áldozatokat, fáradozásokat, amelyek Jézus Krisztus követésének a velejárói. Adott esetben háttérbe szorítjuk jogos érdekeinket mások érdekével szemben. A keresztviselés a mi életünkben azt jelenti, hogy tudni kell lemondani saját kényelmünkről, előnyünkről – az ügyért, Isten Országának a megvalósulásáért. Jézus nyomába szegődni. – Krisztus követése nem díszkíséretet jelent. Viselkedésének utánzását jelenti, kompromisszumok nélkül. Roger Schütz a Taizéi közösség alapítója írja: „Jézust választani azt jelenti, hogy egyetlen úton járunk, és nem egyszerre kettőn. Aki egyszerre kívánná őt is követni és saját magát is, az olyan, mintha saját árnyéka után futna, az emberi tekintélyt, a társadalmi megbecsülést hajszolva.”
„Valósítsd meg önmagadat!” az egyik, és ellentéte a másik: „Áldozd fel önmagadat!” – Jézus életvezetését követni egyrészt könnyű, mert ismert előttünk az élete. Másrészt nehéz, mert a mai fülnek jobban hangzik, hogy „valósítsd meg önmagadat”, mint az, hogy „áldozd fel önmagadat.” Hiányzik a krisztusi ember, a másokért élő ember. Sokszínű világunkban vannak humanisták és szociálisan érzékenyek, toleránsak és liberálisok, és illiberálisok, haladók és demokraták és konzervatívok . Csak krisztusi emberből van kevés. Abból, aki nem magának akar kaparni, hanem másoknak. Sok a magának gyűjtő ember, és kevés a magát szétosztó ember. Röviden: kevés a krisztusi ember. Jézus programja nem az önmegvalósítás volt, hanem Isten országának a megvalósítása. Várja, hogy kövessük az ő életvezetését. Igaz, ez áldozat, fáradság és nehézségek vállalását jelenti, de ez ad távlatot ebben az életben, és majd Isten közelségében is.
Befejezésül Avilai Nagy Szent Teréz egy imáját idézem:
„Szeretlek, Uram, de nem azért, mert égi örömöket ígérsz nekem, és nem azért, mert félek a gyötrelmek helyétől, ha letérnék utadról. Szeretnem kell, Uram, mert a keresztfán szörnyű gyötrelmeket szenvedtél és gúnynak céltáblája voltál értem. Szeretnem kell, ha sebes testedet, töviskoronádat nézem, szeretnem kell szégyenedért és halálodért. Te magad és szereteted indítja híveid szívét a szeretetre: mennyország nélkül is tieddé teszi, s pokol nélkül is visszatartja a bűntől. Nem jutalom és nem büntetés miatt szeretlek Uram, hanem egyedül szeretetedért! Ha nem remélném a mennyországot, én akkor is változatlanul szeretnélek téged!” Úgy legyen! Ámen!