Január 28, évközi 4. vasárnap

B év évközi 4. vasárnap

Kedves testvérek!

Nem tudom, ki szeret tanulni, ki nem, de mai alkalommal a tanításról lesz szó. Az imént hallottuk az evangéliumból: „Az emberek egymást kérdezgették: Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas... Mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Tanítás és tanítás között nagy különbség van. Van érdekes, van unalmas, van, ami nem mond semmilyen új dolgot, van ami meg érthetetlen. Jézusról azt mondják hallgatói: Úgy tanít, mint akinek hatalma van, mert még a tisztátalan lelkek is engedelmeskednek neki. Néha úgy érezzük, már megint milyen sok az újítás a vallás terén, és akkor joggal kérdezhetjük: csak nem avult el, nem idejét múlt mindaz, amit tettünk.

Nos, ekkor meg kell nyugodnunk, ami katolikus volt, az katolikus is marad, ilyen újítás nem történhet. Mi lehet tehát  mai értelemben a tanítás újdonsága? Olyan értelmezés, olyan követés, amely a mai kor körülményei közepette is  arra képesít, hogy kiemeljen a világ pesszimizmusából, hitetlenségéből egy boldogabb életre.

Jézus tanításának újdonsága ámulatba ejtette az embereket. Új volt a nyolc boldogságról szóló tanítás, új a fő parancs, az evangéliumi tanácsok, a gyönyörű példabeszédek tartalmas mondanivalója.

Jézusnak új hatalma van: ördögűzés nélkül, egyszerű parancsával azonnal kiűzi a gonosz lelkeket. Mind- mind az újdonság meglepő erejével hatott a hallgatóságra és csodálatot váltott ki. Voltak, akik a csodálkozáson túl megrendülve hallgatták mindezt, mert a szívűket megérintette a tanítás igazsága. Azonban sokkal kevesebben voltak olyanok, akik megértették a tanítást, magukra alkalmazták és tettekre is váltották.

Az Evangéliumokban nem pusztán bölcsességeket vagy erkölcsi jótanácsokat találhatunk, például: milyen legyen a viszony két ember között, hanem ennél sokkal-sokkal mélyebb tartalmat, amiből megtanulhatjuk: világunkban bizony nagyon szigorú lelki törvények uralkodnak. Egy adott nézőpontból szemlélve egyre világosabban rajzolódik ki: a teremtett világ úgy működik, ahogyan Jézus tanítja, csak „vakságunk” miatt ez nem tűnik fel nekünk.

Jézus tanításának az újdonsága nem szűnt meg, mindig időszerű, minden korhoz, minden emberhez van ösztönző üzenete. Gyakran vált ki ma is csodálkozást a tanítás mélysége, de az is előfordulhat, hogy már nagyon megszoktuk, mintegy megszelídítettük az evangélium üzenetét. Jézus tanítói hatalmával be akar lépni életünk mélységeibe, azért, hogy felszítsa bennünk tanításának erejét és újdonságát. Nem elég csodálkoznunk, még a megrendülés sem elég. Mindannyiunk feladata megtalálni a nekünk szóló személyes üzenetet.

Ezért fontos, hogy keresztény életünk nyitott legyen, Jézus tanítása újként hasson ránk, és megrendítsen annak frissessége és ereje. Az Úr Jézus pártfogásába vesz bennünket, és arra hív, hogy vele együtt küzdjünk a jó érdekében. Az Ő kegyelmének átformáló ereje bennünk-, és rajtunk keresztül is ki akarja fejteni hatását.

Jézus hallgatói ott a kafarnaumi zsinagógában felteszik a kérdést: Ki ez az ember? Mi a jelentősége személyének és tanításának a mi számunkra? Ne mondjuk azt, hogy ezek a kérdések mára már nem fontosak, vagy érdektelenek lennének. Bizonyára csak akkor lehet mindenkire kötelező értékű, amit Jézus mondott, ha ő nem akárki, ha nem valamely próféta, vagy egy jóakaratú ember csupán. Hanem ő valóban az Isten szentje. Jézusban Isten személyesen beszél és cselekszik. Ez a tanítás, gyógyítás, beszéd nem avul el, napjainkban is több, mint csodálatos. Ha hagyjuk, hogy megérintsen, hogy megszabadítson, akkor újdonságot hoz el életünkbe: kiszakít bennünket megrögzött gondolatainkból, előre gyártott válaszainkból, átformál bennünket a jóra.   

Jézus az új Ember, aki azért tudja megújítani a világot, mert az emberré lett Isten Fia. A kinyilatkoztatás és az Istennel való közösség benne éri el a teljességet.

Isten ajándékának ez a nagyszerű újdonsága az emberektől, tőlünk is egy szüntelen megújuló, választ vár. A változó körülmények között ismerjem fel az idők jeleit, odaadni magam Istennek, hogy övé legyen szívemben az első hely, ó gyógyítson, tanítson.

      Jézus nem úgy beszél, mint az írástudók. Az írástudók a Szentírásra, a híres rabbik tanítására, hagyományaik tekintélyére alapozva tanítottak. Jézus azonban nem mások tekintélyével igazolja szavait, hanem önmagával. Az ő szava nem magyarázat, hanem kinyilatkoztatás. Még amikor a törvényről beszél is, meri azt mondani, hogy: a régiek azt mondták, én pedig azt mondom... Isteni mivoltát nyilatkoztatja ki, hiszen a gonosz lelkek is kénytelenek engedelmeskedni neki.

Istenről sok mindent tanulunk, nagy tekintélyű tanárok, jó könyvek állnak rendelkezésünkre. Ám egyik sem helyettesíti azt a tanítást, amelyet Jézus a vele való beszélgetésben, az imádságban közvetlenül nekem nyújt, a szentségekben vele találkozva pedig kinyilatkoztatja nekem önmagát. Miért lenne tehát könnyebb minden mással foglalkozni, mint Jézusra figyelni? Ha elvetem a tanulást, a mai evangélium megszállottjához lennék hasonló, aki távol akarja tartani Jézust magától: mi közünk egymáshoz názáreti Jézus? Én viszont a befogadás útján szeretnék járni: kérem őt, engem is szabadítson meg minden megrögzöttségemtől, hogy be tudjam fogadni szavait. Ámen.